2024.07.22.

Budapesten átlagosan 59 millióért vettünk ingatlant, vidéken 38,5 millióért

Budapesten átlagosan 59 millióért vettünk ingatlant, vidéken 38,5 millióért

A Duna House szerint 40 százalékkal jobban teljesített az idei év első felében az ingatlanpiac az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest. Országosan 12 százalékos, a fővárosban 4 százalékos drágulást mutatnak az ingatlanárak. Budapesten átlagosan legalább a 908 ezer forintos négyzetméterárat fizettek az ingatlanok 60 százalékánál. Vidéken 22 ezer és 2,1 millió forint közé tehető az ingatlanokért fizetett egységár.


61 646 adásvétellel zárult az első félév a hazai ingatlanpiacon, közölte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. 2024 első felében 44,5 millió forint volt az ingatlanvásárlásra fordított átlagos összeg Magyarországon, a négyzetméterárak ezzel megegyező mértékben változtak, az egy négyzetméterre jutó átlag kiadás 562 ezer forint 2024 év első féléves adatai szerint.

elado-teglalakas-budapest-iv-kerulet-megyer-104400605-t6.webp Az zenga.hu lakáshirdetési portálon találtunk budapesti lakást ennél is olcsóbban, 625 ezer forintos négyzetméteráron, a IV. kerületben.

A 29 százalékát fedik le a hazai ingatlanpiaci forgalomnak a fővárosi tranzakciók, de csak 4 százalékos áremelkedést mutatnak az ingatlanközvetítő adatai a területen. Budapesten megközelíti az 59 millió forintot az otthonteremtésre áldozott összeg, a négyzetméterár épp a duplája a vidéki területeken mért normának (453 ezer Ft/m2). Vidéken az ingatlanvásárlásra költött összeg átlagosan 38,5 millió forint volt.

  • A legkevesebb pénzt, 2 millió forintot egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei, felújítandó házért adtak 2024 első felében.
  • A legdrágábban egy fővárosi, II. kerületi, újépítésű luxusvilla cserélt gazdát, amely 1,15 milliárd forintért kelt el.

elado-villa-kastely-budapest-ii-kerulet-verhalom-102922439-t6.webp A II. kerületben, ahol ez panorámás, belső medencés, viszonylag nagy kerttel rendelkező villa egymilliárd forint felett cserélhet gazdát.

A Duna House közreműködésével köttetett adásvételek 43 százalékában családi házra, 37 százalékában téglaépítésű lakásra szerződtek a vevők, az ügyfelek 13 százaléka panellakást vásárolt.

A legmagasabb áron – 68 millió forintért – értékesített fővárosi panellakás egy 73 négyzetméteres, nagyon jó állapotú ingatlan, amely a III. kerületben helyezkedik el, négyzetméterenként 931 ezer forintért kelt el.

Vidéken egy gödöllői, 62,3 millió forintért értékesített, nagyon jó állapotú lakótelepi lakás lett a rekorder, amely 1 millió forintos négyzetméteráron talált gazdára.

  • Négyzetméterárak tekintetében egy zuglói, 46 négyzetméteres, jó állapotú lakás vezeti a sort, amelyért 1,1 millió forintot fizetett a vevő.
  • Panellakásért négyzetméterenként a legkevesebbet egy salgótarjáni, 28 négyzetméteres, jó állapotú lakásért fizettek, amely 214 ezer forintos egységáron kelt el.

elado-teglalakas-budapest-xiii-kerulet-99759528-t6.webp A XIII. kerületben várja új tulajdonosát ez az újszerű, harmadik emeleti, kétszobás lakás.

A Duna House ügyfelei körében a tavalyi évhez képest idén keresettebbek a modern és fenntartható újépítésű épületek, a vásárlók 6 százaléka választott új ingatlant, ugyanakkor mindössze a vevők 1 százaléka szerződött olyan házra vagy lakásra, amely legkorábban csak 1-2 év múlva lesz birtokba vehető.

Az összes adásvétel 9 százalékában 100 éve, vagy annál is régebben épült ingatlan szerepelt. Az idei első félévben egy kőszegi, 1780-ban épült műemlék jellegű társasház egyik lakása érdemelte ki a legkorosabb ingatlan címet. A nagyon jó állapotú, 85 négyzetméteres lakásért mindössze 39,5 milliót.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 182 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Legfrissebb cikkek

Két budaörsi ház, amiért simán magad mögött hagynád Budapestet
2026.08.16. #családiház #eladóház
Két budaörsi ház, amiért simán magad mögött hagynád Budapestet
Többek között azért szeretjük Budaörsöt, mert a fővárossal meglévő közvetlen kapcsolatai és kiváló infrastruktúrája miatt szinte verhetetlen a kényelme. Nem véletlen, hogy a legnagyobb nemzetközi üzletláncok, köztük az Ikea, a Decathlon vagy az Auchan is ide álmodták meg a legnagyobb áruházaikat. Ha mindehhez hozzátesszük a Kamaraerdő közelségét és a környező túraútvonalakat, egyértelművé válik, miért az egyik legkeresettebb környék ez a budapesti agglomerációban. Amikor pedig meglátunk két ennyire eltérő karakterű, mégis kivételes otthont ebben a környezetben, újra és újra elgondolkodunk a költözésen.
Nyaralóövezetből Buda slágernegyede: 3 különleges ingatlanlehetőség Sasadon
2026.08.16. #budapest #eladólakás
Nyaralóövezetből Buda slágernegyede: 3 különleges ingatlanlehetőség Sasadon
Sasad története elsősorban a szőlőművelésről és a gyümölcsösökről szólt, amíg az 1880-as években a filoxérajárvány tönkre nem tette a birtokokat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a terület újraparcellázásával előbb hétvégi telkek és nyaralók népesítették be a környéket, majd a Dayka Gábor utcai lakótelep 1970-es évekbeli megépítésével párhuzamosan a lejtős terület fokozatosan Buda egyik legnépszerűbb, elegáns zöldövezetévé alakult. Ma a klasszikus családi házak és villák mellett a modernebb, kis lakásszámú társasházak és prémium lakóparkok határozzák meg a városrész arculatát. Összegyűjtöttünk három eltérő adottságú, mégis kifejezetten erős lehetőséget a sasadi kínálatból.
100 millió forinttal a zsebben egyre többen fordulnak el a fővárostól, és megvan rá a jó okuk
2026.08.16. #családiház #eladóház
100 millió forinttal a zsebben egyre többen fordulnak el a fővárostól, és megvan rá a jó okuk
A százmillió forint feletti ársávban néhány éve még a prémium kategória kapuján lépett be az ember, de Budapesten ma ez az összeg gyakran csak egy átlagos méretű társasházi lakásra elég, miközben a városhatárt átlépve már komplett kertes házat adnak érte. Nem csoda, hogy egyre inkább borul a papírforma: a teherbíróbb vevők jelentős része már nem a fővárosban költi el ezt a pénzt, hanem a környező településeken keresi az új otthonát.
Egy határváros, amit érdemes feltenni az ingatlanos térképre
2026.08.15. #családiház #eladóház
Egy határváros, amit érdemes feltenni az ingatlanos térképre
A Balassagyarmati Járás ingatlanpiaca az utóbbi években vált igazán vonzóvá a városi kényelem és a vidéki nyugalom harmonikus egyensúlya miatt. Balassagyarmat maga is különleges hangulatú város: történelmi utcái, barátságos központja és élhető mérete olyan miliőt teremtenek, amelyben könnyű otthonra találni.
Saját hely a hétvégi kiszökésekhez – nyaralók Budapest környékén
2026.08.15. #családiház #eladóház
Saját hely a hétvégi kiszökésekhez – nyaralók Budapest környékén
Nem kell a fővárosból messzire menni ahhoz, hogy magunk mögött hagyjuk a várost, és pár órával később már kellemes környezetben, egy teraszon vagy éppen a vízparton üldögéljünk. A Dunakanyar panorámás házaitól a Pilis erdei nyaralóin át a Gödöllői-dombság csendesebb településeiig egészen különböző lehetőségek közül lehet válogatni. Közös bennük, hogy akár hétvégi házként is működhetnek, miközben Budapest még kényelmes távolságban marad. Mutatunk néhány eladó ingatlant azoknak, akik saját helyet szeretnének a hétvégi kiszökésekhez.
Van olyan város, ahol már a panel a drágább
2026.08.15. #lakáspiac #lakásárak
Van olyan város, ahol már a panel a drágább
Miközben Budapesten hónapok óta nyílik a két szegmens közti árrés, a nagy lakótelepes vidéki városokban a panel egy év alatt jóval nagyobbat drágult, mint a tégla. Sőt, van ahol már a panel a drágább.
3 alulértékelt kistérség, ahol meglepően jó élni
2026.08.15. #családiház #eladóház
3 alulértékelt kistérség, ahol meglepően jó élni
Az MBH Jelzálogbank átfogó élhetőségi kutatása minden évben az oktatás, az egészségügy, a közbiztonság és a munkaerőpiac mutatói alapján sorrendbe állítja a járásokat. A legutóbbi eredmények szerint léteznek olyan régiók, amik magas életminőséget kínálnak, elérhető ingatlanárakon. A Pannonhalmi, a Kisbéri és a Bácsalmási járásban például rendezett környezet, jó infrastruktúra és kiszámítható mindennapok várják a lakáskeresőket, a legnépszerűbb övezetek jelentette felár nélkül.
Többmilliárd eurós bérlakásépítési program indulhat
2026.08.14. #lakáspiac #finanszírozás
Többmilliárd eurós bérlakásépítési program indulhat
A pénteki kormányinfón ingatlanfejlesztési döntéseket ismertetett Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Összeszedtük a főbb pontokat.
Égető kérdés a hőszigetelés nyáron is – 3 tikkasztó napokra tervezett ház
2026.08.14. #családiház #eladóház
Égető kérdés a hőszigetelés nyáron is – 3 tikkasztó napokra tervezett ház
A köztudatban a hőszigetelés még mindig a téllel és a hideggel kapcsolatban merül fel, pedig a tartósan 35-40 fokos hőségcsúcsok idején derül ki igazán, milyen fontos a korszerű épületburok. A megfelelően szigetelt ingatlanok akár a felére is csökkenthetik a nyári hűtési energiaigényt. A jó hőszigetelés a napközben lehűtött otthonokat estére kellemes belső klímán tartja. Három olyan ingatlant mutatunk, amelyek eltérő technológiával, de egyaránt hatékonyan tartják kint a nyári hőséget.