3 hazai otthon, ami tökéletes a digitális nomád életmódhoz
A digitális nomádság a legtöbb ember szerint egy zajos kávézót jelent, aminek a sarkában egy laptop fölött lehet dolgozni, a négy fal között. A lényege azonban nem ez, hanem a szabadság. Hogy internetkapcsolattal és egy géppel a világ bármely pontjáról művelhető. Például ebből a három otthonból, amiket mintha digitális nomád életmódhoz terveztek volna.
Ősfás erdőrész és csendes falusi környezet a Bakonyalján
Ez a Pápasalamonban található, 1863-ban épült vályog- és kőház olyan, mintha kiszakadnál a jelenből. A Körös-patak mentén fekvő, 2018 négyzetméteres telken álló épületet 2020-ban statikailag és műszakilag is teljesen újjáépítették, megőrizve a tradicionális tornácos karaktert.
A nettó 87 négyzetméteres, nyitott galériás belső térben alakították ki a nappali-konyhát, míg a tetőtérben két különálló hálószoba található, az egyik saját fürdővel. A duplaszárnyú üveges hátsó ajtón kilépve tízóraira szedhetsz epret és fügét a kertből, a telek erdős részén az égig érő ősfák alatt olvashatsz, vagy bekapcsolódhatsz az összetartó helyi közösség életébe.
Csodás panoráma, saját borospince és a Kéktúra a kerítésnél
A Szent György-hegy Kisapáti oldalán fekvő 139 négyzetméteres ház egész éves lakhatásra alkalmas. Munkavégzésre a galériás háló, a nappali vagy a 65 négyzetméteres fedett terasz egyaránt alkalmas, ahonnan közvetlen kilátás nyílik a hegyoldalra. A 2015-ben szigetelt, hálózati vízzel és 380 Voltos áram-előkészítéssel ellátott épületben fatüzelésű kandallókályha adja a meleget.
A 3272 négyzetméteres telken saját szőlő, gyümölcsfák, borospince és feldolgozó található, a kertben pedig beépített kemence és szalonnasütő áll. A ház közvetlenül a Kéktúra útvonalán fekszik, így a munkanap végén a túrázás is opció, míg Tapolca 4 kilométerre, a balatoni strandok pedig 10 perc autóútra vannak.
Földszinti rezidencia privát medencével és nyári konyhával
Csúcskategóriás kényelem munkanapokon: ez Balatonalmádi partközeli részén található 101 négyzetméteres földszinti lakás hőszivattyús padlófűtéssel, 3 rétegű panorámaablakokkal és 3 méteres belmagasságú, gépesített amerikai konyhás nappalival várja a beköltözőt.
Itt a távmunka utáni feltöltődéshez elég kimenni a 270 négyzetméteres privát kertbe, ahol saját medence és egy 40 négyzetméteres terasz áll rendelkezésre beépített nyári konyhával. Ha pedig a saját medence helyett a természetes vizet választanád, a Balaton-part sétatávolságra van egy gyors esti csobbanáshoz. A lakáshoz tartozik még egy 30 négyzetméteres, klimatizált tároló is, amelyben saját edzőterem vagy munkaszoba is berendezhető.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 184 ezer hirdetés között
