Tudtad, hogy születésük után a kisbabák nem látnak 2-3 hónapig színeket? A szakemberek úgy tartják, hogy életünk első pár hónapjában a fekete-fehér vonzza a tekintetünket és persze a nagyon erőteljes árnyalatok. Azon kívül, hogy lekötik a baba figyelmét, még a látóideget is fejlesztik. Ez csak egy szempont, ami figyelembe vehetsz gyermeked szobájának a berendezésénél, ebben a cikkben további 3+1 ötletet adunk a 3-6 éves korosztályra szabva.
Kellemesen barátságos gyerekszobát alakítottak ki a szülők ebben a budapesti családi házban. Nincs erőltetve semmilyen klasszikus fiú-lány szín a falakra, hanem meghagyták fehérnek és inkább a kiegészítők teszik visszafogottan játékossá a teret.
Az autóút mintát ábrázoló játszószőnyeg, a komódon sorakozó könyvek azt sugallják, hogy ennek a szobának a kis lakója egészen kivételes képzelőerővel rendelkezik. Amikor a gyerek ki kell egészítse a valóságot játék közben, az nagyon jó hatással van a fejlődésére. És ebben a gyerekszobában minden adott ehhez.
Vannak olyan napok, amikor kint szakad az eső, a gyerek pedig úgy pattog a lakásban, mint egy pingponglabda. Ilyenkor jön jól egy olyan szobakialakítás, ahol beltérben is ki tudja mozogni magát.
A titka egy nagyobb, hosszúkás szobában rejlik, ahol az egyik végében alszik a gyerek, a másik végében pedig egy igazi mozgástér alakul ki. Ide kerülhet egy kis mászófal, függő hinta, vagy akár egy puha matracokból épült akadálypálya.
Ilyenkor jól jön, ha van a szekrény mélyén egy tornaszőnyeg, ahol kedvére bukfencezhet vagy egy ugrálós gumiállatka, ami úgy fárasztja és fejleszti a kicsit, hogy észre sem veszi.
A gyerekek nem tudnak egyszerűen csak üldögélni, hanem mindig gyúrnak, festenek, ragasztanak, játszanak valamit. Ezért olyan gyerekszobára van szükség, ahol minden kreatív tevékenységre fel van készülve a tér, de legalábbis arra mindenképp, amiről tudni lehet, hogy leköti a gyereket.
Minden gyerekszobára igaz, hogy célszerű könnyen tisztítható burkolatokkal, bútorokkal berendezni. Praktikus egy ideális méretű asztal, körülötte, alatta, mellette polcokkal, fiókokkal, ahol minden eszköz a helyén van: ceruzák, filcek, gyurma, ragasztó, papírok. De a legmenőbb részlet egy olyan fal, ami egyben óriási tábla – ide lehet rajzolni, írni, anélkül, hogy bárki megszidná érte. Ha szereti a zenét, alakítsatok ki gyakorló sarkot, akkor szívesebben fogja otthon is elővenni a hangszert, ha van közönség és pódium.
És akkor jön a plusz: egy gyerekbarát kert, ami nemcsak díszlet, hanem igazi kalandpark. Itt nem arról van szó, hogy a gyerek nem érhet a virágokhoz, hanem arról, hogy minden a felfedezésről szól.
Egy kis homokozó, ahol várak épülhetnek, egy alacsony ágakkal rendelkező fa, amire fel lehet mászni, és néhány gyerekbiztos növény, ami bírja, ha időnként hozzányúlnak. A kert egy része lehet vad – ahol a fű nőhet szabadon, bogarak élhetnek, és a gyerek felfedezhet mindent, ami mozog.
A terasz vagy udvari rész pedig esős napokra is fel van készülve: fedett részen ott lehet egy kis asztal és szék, ahol kint is lehet játszani, rajzolni, vagy csak figyelni az esőcseppeket.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 896 ingatlanhirdetés között