2026.09.22.Szerző: M. E. #kertészet #dekor

6 növény, ami ősszel is színpompássá varázsolja a kertet

6 növény, ami ősszel is színpompássá varázsolja a kertet

Most már tényleg lehűlés jön, és jó eséllyel a nyári virágoknak is búcsút inthetsz, így a helyüket átvehetik az őszi növények. Ha tudatosan válogatsz a későn virágzó évelők, egynyári virágok és színesedő lombú cserjék közül, szeptemberben és októberben is élénk, változatos kert fogadhat.


Az őszhöz az olyan árnyalatok tartoznak hozzá mint a rozsdabarna, a bordó, az aranyló sárga és a mélyvörös. Ezek azonban nem csak lombhullató fákról kerülhetnek a kertedbe. Számos dísznövény virágzik még ősszel, mások pedig lombjuk átszíneződésével gondoskodnak a színekről.

Nagy kedvenc az őszirózsa

Az egyik legismertebb őszi kerti növény a nyár végétől egészen októberig virágozhat, és lila, kékes, rózsaszín, pirosas vagy akár fehér árnyalataival akkor is színt visz a kertbe, amikor sok nyári virág már elnyílt.

Fajtától függően egészen eltérő méretű lehet, így nemcsak virágágyásban, hanem balkonládában vagy nagyobb cserépben is jól mutathat. A napos helyet és a jó vízáteresztő talajt kedveli, virágzás idején pedig érdemes ügyelni arra, hogy ne száradjon ki teljesen a földje.

Ha az őszi színeket nagyobb kertben élveznéd, érdemes megnézni ezt a csobánkai, 199 négyzetméteres, 7 szobás családi házat. Az ingatlan 646 négyzetméteres, ősfás telken áll, a kert látványát pedig a nappali padlótól mennyezetig érő üvegfelületei szinte becsalogatják a belső térbe. elado-csaladi-haz-csobanka-130953171-t6.webp

Az első komoly fagyokig látványos maradhat a dália

Sok színben kapható, az ősz hangulatához pedig különösen jól illenek a bordó, szilva, bronz, korall és rozsdás árnyalatú változatok. A dália a nyár végétől egészen az első valódi őszi fagyig onthatja a virágokat. Nem árt tudni azonban, hogy kimondottan fagyérzékeny. Gumóit a fagyok előtt fel kell szedni, majd fagymentes helyen átteleltetni, tavasszal pedig újra elültethetjük őket. Napos helyen és jó vízellátás mellett rendkívül gazdagon virágozhat.

Rézvirág, ami színesíti a kertet

A rézvirág az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy szeptemberben se váljon színtelenné a virágágyás. Sárga, narancssárga, vörös, bordó és rózsaszín változatai is vannak, így könnyen összeállíthatunk belőlük kifejezetten őszi hangulatú színkombinációt. Azért jó választás, mert élénk színeit a nyárból egészen a kora őszi időszakba átviheti. A virágok ráadásul a beporzókat is vonzzák, de a tél beköszöntével el kell búcsúzni tőlük.

A természet közelségét keresőknek lehet érdekes ez a Budapest XII. kerületében, Csillebércen álló, 365 négyzetméteres, 8 szobás családi ház. A négyszintes épülethez 1514 négyzetméteres, közvetlenül erdővel határos telek és egy 57 négyzetméteres terasz tartozik, így bőven akad tér a kert és az évszakok változásának élvezetére. elado-csaladi-haz-budapest-xii-kerulet-csilleberc-130977430-t6.webp

Aranyvessző, napsárga részek az őszi kertben

Az aranyvessző élénksárga virágzata messziről magára vonja a tekintetet, ráadásul éppen akkor rikít, amikor a nyári virágok többsége már veszít látványából. Az aranyvessző augusztustól októberig virágzik, jól viseli a szárazabb időszakokat, virágai pedig értékes táplálékforrást jelenthetnek a beporzóknak.

Arra viszont figyelni kell, hogy az aranyvesszők között erőteljesen terjedő fajok is vannak, ezért a kertbe szánt változat kiválasztásakor érdemes kertészeti szaküzletben tájékozódni.

A kerti pillangóvirág igazán látványos

Az angolul black-eyed Susan néven ismert Rudbeckia több faja és fajtája a magyar kertekben is jól érzi magát. Aranysárga szirmait sötétbarna virágközép emeli ki, így színvilága szinte tökéletesen illeszkedik az őszi kerthez. Csoportosan ültetve különösen szép, mert nagyobb, sárgán ragyogó foltot alkot. Napos helyen érzi igazán jól magát, és megfelelő gondozás mellett évről évre visszatérhet.

Pécs egyik nyugodt, zöldövezeti részén, Postavölgyben bújik meg ez a 188 négyzetméteres, 6 szobás családi ház, amelyet egy 1467 négyzetméteres, parkosított kert vesz körül. A gondozott növényzet fenntartását öntözőrendszer és vakondháló könnyíti, a szabadtéri pihenéshez pedig két terasz is rendelkezésre áll. elado-csaladi-haz-pecs-130805601-t6.webp

A borbolya nem a virágaival hódít

Az őszi kertben nem kizárólag a virágoké lehet a főszerep. A borbolyák között számos olyan díszváltozat található, amelynek lombja a szezon során látványosan változtatja a színét. A borbolya tavasszal korallos árnyalattal indul, nyáron zöldebbé válik, ősszel pedig intenzív rubinvörös színt ölt. Kisebb méretű kertekben is izgalmas színfolt lehet. Napos vagy félárnyékos helyen nevelhető, és miután megfelelően begyökeresedett, a szárazabb időszakokat is viszonylag jól viseli.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 183 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
2025.02.23. #családiház #kertészet #tippektrükkök
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
Élvezettel nézed, ahogy a déli országokban élnek az emberek? Teremts egy kis mediterrán szigetet a kertedből, és ha hétköznap nem is, hétvégén mindenképp iktass be egy sziesztát is! Eláruljuk, hogy milyen növényekkel, térkövekkel varázsolhatsz toscanai hangulatot magad körül.
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
2025.02.02. #kertészet #családiház
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
A hobbikertészeknek már bizsereg is a metszőolló a zsebükben, és azt tervezgetik, hogy milyen kerti munkákat fognak végezni a következő hetekben. Mutatjuk, hogy melyek a legfontosabb teendők, hogy nyárra gyönyörű zöld pázsitod és rendezett kerted legyen.
Te hány veszélyes növényt melengetsz az otthonodban?
2024.12.05. #kertészet #dekor
Te hány veszélyes növényt melengetsz az otthonodban?
Fekete kovácsoltvas borostyánlevelek ölelik körbe a fehér halálfejes kaput. Ez a figyelemfelkeltés nemcsak turistalátványosság, hanem az észak-angliai Alnwick Garden méregkertje, ami 100 különféle mérgező növényt mutat be. Sajnos ezek közül gyakoriak az elhagyatott mezőn termő, jellegtelen növények is, amik könnyen összetéveszthetők más, kíméletesebb fajtákkal. Olyat is találtunk, ami a magyar kertek nagy kedvence.
Így készíthetsz gyönyörű japánkertet 5 lépésben
2024.11.17. #kertészet #dekor
Így készíthetsz gyönyörű japánkertet 5 lépésben
Itthon kevés helyen találunk autentikus japán kertet, ha azonban ellátogatsz egybe, érzékelheted, hogy tökéletes harmónia vesz körül. Japánkertet kialakítani nem sok munka, viszont alapos tervezést igényel. Ebben a cikkben mutatjuk, hogyan tervezz saját japánkertet.
Ne halaszd tovább, már nem lesz jobb az idő! Az utolsó kerti feladatok a tél előtt
2024.11.12. #családiház #kertészet
Ne halaszd tovább, már nem lesz jobb az idő! Az utolsó kerti feladatok a tél előtt
A kertben csak lelassul, de télen sem áll le teljesen az élet. Mélyen a talajszint alatt azok a virághagymák alusszák téli álmukat, amiket most ültetsz el. A hosszabb téli pihenő előtt van még néhány teendő ősszel, amit érdemes elvégezni, hogy tavasszal teljes pompájában gyönyörködhess a növényeidben.
Nem jól alszol? – Ez a hat növény a szobádban csodákat tesz majd veled
2024.11.03. #dekor #kertészet
Nem jól alszol? – Ez a hat növény a szobádban csodákat tesz majd veled
A helytelen étrend, stressz, mozgásszegény életmód, horkolás, különböző betegségek befolyásolhatják az éjszakai alvásodat. Rendben, tegyél ellene: de ha már kicserélted a matracot, a párnákat, és többé már a citromfű teára sem tudsz ránézni, akkor adj egy esélyt a szobanövényeknek, hátha az segíteni fog.
Így lesz sokáig szép és egészséges a Monstera növény
2024.11.02. #dekor #kertészet
Így lesz sokáig szép és egészséges a Monstera növény
Szeretnél egy kis zöldet varázsolni az otthonodba? A Monstera tökéletes választás, mivel jól mutat a lakásban és a gondozása sem igényel kiemelet odafigyelést. A nagy, szív alakú, „szaggatott” leveleiről könnyű felismerni, és annak ellenére, hogy rengeteg fajtája létezik, csak néhány kapható ezekből itthon.
Így terem az orosz citrom - hogyan hódítja meg Európát a walipini?
2024.10.24. #kertészet #fenntarthatóság
Így terem az orosz citrom - hogyan hódítja meg Európát a walipini?
Ismét bebizonyosodott, hogy a természettel együtt élő gazdák észjárása mennyire logikus. A walpini esetében sem gondoltak túl semmit, a saját éghajlatukhoz, természeti adottságaikhoz igazítottak egy már létező dolgot. Cikkünkből megtudhatod mi az a walipini és miért rajong érte az agrár szektor.
Ezeket a gyógynövényeket lakásban is nevelheted a téli nyavalyák ellen
2024.10.18. #kertészet #konyha
Ezeket a gyógynövényeket lakásban is nevelheted a téli nyavalyák ellen
Egyszerűbb, de sokkal drágább a patikából beszerezni a különféle erősítőket, vitaminokat, orvosságot. A hideg érkeztével a különféle nyavalyák is egyre gyakoribbak, ezért érdemes felkészülni és megerősíteni az immunrendszert. Sok kellemetlenség még csírájában elfojtható, ha van otthon megfelelő gyógynövényed. Hogy mit érdemes a házi patikában nevelgetni, azt a cikkből megtudhatod.