2024.04.19.Szerző: S. E. #tippektrükkök #barkácsolás

8 dolog, amiről könnyen megfeledkezhetsz takarítás közben

8 dolog, amiről könnyen megfeledkezhetsz takarítás közben

Idén jóval előbb köszöntött be a nyár, mint a tavasz, de azért ne odázd el a jól megszokott, időszakos nagytakarítást! Annak érdekében, hogy ne maradjon ki egyetlen fontos rész sem, összegyűjtöttük azokat a tárgyakat, részeket, amelyekre első körben nem is biztos, hogy gondolnál. Íme, a lista.


Függetlenül attól, hogy egy egész hétvégét szánsz a takarítási folyamatra, vagy csak munka után, délutánonként állnál neki, a következő trükkökkel gyorsabban és hatékonyabban végezheted el a munkát.

WC-tartály

Kétség nem fér hozzá, hogy a WC-pucolás az egyik legkellemetlenebb része a takarításnak, pedig, ha helyesen csinálod, legközelebb nem fogad káosz. Miután alaposan kisikáltad a belső felületet és az ülőkét is, sőt még a körülötte lévő padlófelütet, térj át a tartályra! Bár ezt a részt nem kell olyan gyakran tisztítani, mint magát a WC-csészét, de időnként ellenőrizni kell, hogy nincsenek-e benne lerakódások, foltok.

elado-csaladi-haz-lepseny-100178771-k6.webp A Balatontól pár kilométerre, Lepsényben épül ez a korszerű ház, amelybe költözve megtapasztalhatod majd a valódi tisztaságot, amihez a következő években tudsz majd viszonyítani. Vigyázat, alacsonyan szálló ár!

  • Vedd le a fedőt, tölts a tartályba 4 kis csésze ecetet és hagyd egy órát benne! Engedd le a tartályból a vizet, majd dörzsöld át belülről egy erős kefével! Nyisd meg a vizet, és öblítsd le háromszor!

Sütőajtó

Ez is sokszor kimarad, pedig itt is könnyen megszabadulhatsz az ételmaradékoktól és zsírfoktoktól.

  • A szakemberek óva intenek attól, hogy erős vegyszereket tartalmazó tisztítószereket használj ezen a felületen. A sütő ajtaját – beleértve az üveget is – egy benedvesített, mosogatószeres szivaccsal dörzsöld át, majd töröld át egy nedves mikroszálas kendővel! A jól bevált szódabikarbónás pasztát is ráteheted – szódabikarbóna és víz elegye –, amit csak húsz perc elteltével kell óvatosan eltávolítanod. Ezután alaposan le kell öblítened vízzel, majd addig törölgetni, amíg nem csillog-villog az egész ajtó!

Amit mindenki megfog

A gyakran érintett felületek is megtisztítását is be kell tervezned! Most a kilincsekről, villanykapcsolókról, készülékfogantyúkról, csaptelepekről és TV-távirányítókról beszélünk.

  • Rendszeresen töröld le ezeket a tárgyakat meleg, enyhe, univerzális tisztítószeres vízzel megnedvesített ruhával! Ha valaki a családodban influenzában szenved, de elég ha csak megfázott, válts át fertőtlenítő spray-re.

Zuhanyfüggöny

Ezt a sokat használt tárgyat is legalább havonta meg kell tisztítani, mert rengeteg kosz és kórokozó telepedhet meg rajta.

  • Tedd be a függönyt a gépbe néhány törülközővel és fél csésze szódabikarbónával. Az öblítési ciklus alatt adj hozzá fél csésze ecetet – ez a penészgomba csökkentésének természetes módja!

Akaszd fel a függönyt az eredeti helyére száradni, vagy pakold át a szárítógépbe, de vigyázz, mert nem minden darabot lehet berakni!

elado-csaladi-haz-esztergom-urkuta-85123314-t6.webp Valóságos palota várja új tulajdonosát Esztergomban a Dunára néző hatalmas erkéllyel.

Ágymatrac

Az alap, hogy az ágyneműt rendszeresen cseréled – legalább hetente, kéthetente javasolt –, de a matrac kipucolás kevésbé nyilvánvaló feladat. Ennek ellenére évente kétszer meg kellene tenned!

  • A kicsi, vékony porszívófejjel távolítsd el róla a port és az egyéb szennyeződést. Szórj a tetejére némi szódabikarbónát, és hagyd úgy egy órán keresztül – ezzel tökéletesen szagtalanítod a felületet és semlegesíted a baktériumokat. Végül szívd fel a porszívóval az összes apró szemcsét, de fontos, hogy minden apró résbe bejussál a fejjel! Ha meg tudod fordítani a matracot, ismételd meg a folyamatot a másik oldalon is.

Réz tárgyak

Vannak olyan rézből készült dolgok a lakásban, amelyek megkoptak, és már semmi sincs a régi ragyogásukból? Nyisd ki a hűtőt, mert ott rejlik a csodaszer!

  • Kiderült, hogy a ketchup az egyik legjobb anyag arra, hogy felold a réz tárgyakon található szennyeződéseket. Nyomj rá egy kis piros masszát, dörzsöld bele a felületbe, majd adj hozzá egy csipet sót a makacs foltok kezelésére! Mindezek után töröld át az edényeket, és kész is vagy!

Nem mosható függönyök

Jó, a függönymosás az alapja a nagytakarításnak, de nem minden fajtát tehetsz be a mosógépbe, mert speciális anyagból készültek. Viszont mehetnek a szárítóba.

  • Szedd össze a függönyöket, sőt a díszpárnákat is, és forgasd meg őket a szárítóban – a legalacsonyabb hőmérsékleten, 15 percen keresztül! Az extra frissesség érdekében adj hozzá egy szárítólapot is!

Seprű

Ez a tárgy, ami megtisztítja a padlót, eltávolítja a házba kerülő szennyeződéseket és törmelékeket: de hogyan tisztítsd meg magát a seprűt, ha már túl sok koszt látsz rajta? Megvan rá a válasz.

elado-csaladi-haz-hered-91008336-k6.webp Egy felseprés nem biztos, hogy elég lesz, hogy jól érezd magad ebben a herédi házban, amelynek viszont olyan alacsony a négyzetméterára, mintha 10 évvel ezelőtt lennénk.

  • Először rázd ki a sörtékbe szorult hajszálakat, porcicákat, majd tölts meg egy edényt meleg, tisztítószeres vízzel, és addig forgasd benne a seprűt, amíg az összes szennyeződés ki nem ázik! Töröld szárazra egy tiszta ruhával, és hagyd teljesen megszáradni egy éjszakán át!

A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 170 299 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

6 dolog, amit soha ne tárolj a fészerben – azt is elmondjuk, miért!
2025.07.05. #tippektrükkök #barkácsolás
6 dolog, amit soha ne tárolj a fészerben – azt is elmondjuk, miért!
Miért nem szabad a fészerben bármilyen holmit elpakolni? Elsősorban a szélsőség hőmérséklet a válasz, ami akár alacsony, akár magas, könnyen megkárosíthatja az ott elhelyezett eszközöket. Másodikként a nedvességet említhetnénk, egy fűtetlen gazdasági helyiség ki van téve a környezetből jövő páratartalomnak. Az a legjobb, ha olyan helyiséget választasz, ahol tudod szabályozni a hőmérsékletet és távol tudod tartani a párát.
Ez az elbűvölő célpont, ami tarol a kelet-európai utazási irodák választékában
2025.04.27. #ingatlaneladás #barkácsolás
Ez az elbűvölő célpont, ami tarol a kelet-európai utazási irodák választékában
Nemrég a brit Time-Out utazási magazin Miskolc-Lillafüredet beválasztotta a világ legszebb helyei közé, sőt, az előkelő 12. helyen végzett. Nem csoda, hiszen nem csak a világjáró újságírók, de az utazásszervezők szerint is varázslatos ez a magyar városrész, ahol nem csak a környezet lenyűgöző - erdei tó, vízesés, függőkert és számos barlang található a közelben -, de a gasztrokultúra is - 6 Michelin-ajánlással rendelkező étterem ezen kívül egész évben működik élményfürdő, erdei vasút, libegő itt és nem utolsó sorban több csillagtúra útvonal kiindulópontja is. Itt válogattunk olyan ingatlanokat, ahol a lakhatás és pihenés szimbiózisban van.
Milliós hiba vagy álomotthon? Ezt nem mondták el a süllyesztett nappalikról
2025.04.27. #lakberendezés #barkácsolás
Milliós hiba vagy álomotthon? Ezt nem mondták el a süllyesztett nappalikról
Veled is előfordult már, hogy egy ingatlan megtekintésekor a süllyesztett nappalira esett a tekinteted, és azon tűnődtél, hogy ez most menő vagy inkább kerülendő? A hetvenes-nyolcvanas évek nagy slágere napjainkban ismét megjelent a modern otthonokban. Kérdés, hogy érdemes-e belevágni vagy inkább maradjunk a hagyományos megoldásoknál? Konkrét példákon keresztül adunk választ a téged is foglalkoztató kérdésre.
A fővárostól nem messze, ahol a kert vége szinte belelóg a Dunába
2025.04.14. #vízpart #barkácsolás
A fővárostól nem messze, ahol a kert vége szinte belelóg a Dunába
Képzeld csak el, ahogy reggel a saját stégeden kortyolgatod a kávédat, fejed felett a madarak csicseregnek, és te gyönyörködsz a rezzenéstelen víztükörben! Sőt az álmot tovább is gondolhatod, akár pecázhatsz naphosszat a barátaiddal, majd grillezés a kertben, másnap motorcsónak-túra a Kis-Dunán. Mi elképzeltük, mindehhez ingatlanokat is válogattunk, és így talán mindezt te is valóra válthatod.
Ahol a kertészkedés segít a fogyatékkal élőknek az önmegvalósításban
2025.03.26. #barkácsolás #kertészet
Ahol a kertészkedés segít a fogyatékkal élőknek az önmegvalósításban
A tavasz egyik legbiztosabb jele, hogy megjelennek a virágok a kertekben, az erkélyeken. És az is biztos, hogy ha valakik, akkor a XVI. kerületi Szivárvány Lakóotthon lakói tudnak mesélni a virágokról, legyenek azok egynyári vagy évelő növények. Virágok és szeretet felsőfokon.
Belát a szomszéd? – Így élhetsz háborítatlan magánéletet a saját erkélyeden
2025.03.21. #barkácsolás #tippektrükkök
Belát a szomszéd? – Így élhetsz háborítatlan magánéletet a saját erkélyeden
Nagyvárosban erkélyes vagy teraszos lakásban élni felemelő, de sajnos nem minden esetben jelenti egyben azt, hogy van hova elvonulni, mert valahonnan biztosan rálátnak a körülötted élők. Szerencsére vannak rá ötleteink, hogyan lehet némi magánszférát létrehozni, és teljes nyugiban kávézni reggelente.
Így előzheted meg a penészfoltokat a fürdőszobában
2025.03.15. #tippektrükkök #barkácsolás
Így előzheted meg a penészfoltokat a fürdőszobában
Nincs is jobb érzés egy forró fürdőt vagy zuhanyt venni egy fárasztó nap után. Ez a rítus azonban nem kevés penészgombát vonzhat a fürdődbe, amitől aztán nem könnyű megszabadulni. Hogy ne kelljen hideg víz alá állnod, fogadd meg a következő tanácsokat, és előzd meg a penészesedést!
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
2025.02.23. #családiház #kertészet #tippektrükkök
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
Élvezettel nézed, ahogy a déli országokban élnek az emberek? Teremts egy kis mediterrán szigetet a kertedből, és ha hétköznap nem is, hétvégén mindenképp iktass be egy sziesztát is! Eláruljuk, hogy milyen növényekkel, térkövekkel varázsolhatsz toscanai hangulatot magad körül.
Ezért tűnik mindig rendetlennek az előszoba
2025.02.04. #tippektrükkök #barkácsolás
Ezért tűnik mindig rendetlennek az előszoba
Hogy hogyan lehet rendezett az előszoba? Ezt szakértők már megfejtették, neked pedig már csak el kell olvasnod a cikket a megoldáshoz.