2025.11.13.Szerző: Árgyelán Dorina #premier #eladólakás

A hét legvilágosabb és legotthonosabb lakásai, ahova özönlik a fény

A hét legvilágosabb és legotthonosabb lakásai, ahova özönlik a fény

Egy lakás hangulatát leronthatja a szürkeség, de sokszor egyszerűen nem is tudjuk pontosan megmondani, hogy minek a hiányát érezzük. A válasz a legtöbbször a természetes fény hiánya, amitől a lakás barlangszerűvé válik. Az ilyen lakásoknál ráadásul még a legenergiatakarékosabb égők mellett is borsos lehet az áramszámla, hiszen nappal is lámpát kell kapcsolni. Ebbe a cikkbe viszont olyan szuper világos ingatlanokat válogattunk, ahova bármikor leülnénk az ablak mellé, és néznénk, hogyan változik a természet odakint.


Déli tájolású, napfényes lakás Szombathelyen

Kámon Szombathely belvárosától pár percre található. Itt épült 2019-ben ez a 74 négyzetméteres lakás, amit azóta is alig használták, mivel tulajdonosok havonta csak pár napot töltöttek itt, így a használat nyomai alig látszanak. És most eladósorba is került. A tér egy tágas nappali, két hálószoba, fürdőszoba és külön WC köré szerveződik. Az egyik szoba megosztható, így plusz egy háló vagy dolgozószoba is kialakítható.

A nappaliból nyílik a déli tájolású terasz, ami ugyan nem nagy, de pont elfér balkonszett, ráadásul a hangulatos belvárosra néz. A lakás talajszondás hőszivattyúval működik, padló- és mennyezet fűtéssel-hűtéssel. Klíma így nem kell, a szobák hőmérséklete külön szabályozható. A hálószobákban elektromos redőnyök vannak. Zárt udvara van, valamint saját számozott beálló és tároló tartozik hozzá.

elado-teglalakas-szombathely-120847726-t1.webp

Fényárban úszó lakás Egerben

Lajosváros Eger déli részén terül el. A városrészt a ’80-as,’90-es években épült társasházak, csendes utcák jellemzik. Itt hirdetik az alábbi, harmadik emeleti, belső kétszintes lakást. Az ingatlan 86 négyzetméteres, az alsó szinten konyha-étkező, kamra, nappali, két szoba, fürdőszoba és külön WC található. A felső szinten előtér-iroda, egy szoba és fürdőszoba WC-vel van kialakítva.

A nappali tágas, rendkívül világos, a belső galéria miatt pedig a fény úgy áramlik benne, hogy télen is kellemesek a fényviszonyok. A felső szint az alsóra néz, így a tér vertikálisan is nyitott. Itt még télen is megteheted, hogy leülsz egy teával a kezedben az ablak elé és nézed, ahogy esik a hó. A fa nyílászárók sötétítő rolóval vannak felszerelve.

elado-csusztatott-zsalus-lakas-eger-120808680-t1.webp

15 négyzetméteres tetőtéri terasszal rendelkezik ez a pécsi lakás

Uránváros Pécs északi része, ahol családi házak és alacsony társasházak sorakoznak. Ez a ’90-es években épült tetőtéri lakás két külön nyíló hálószobával, tágas nappalival, különálló konyhával és étkezővel rendelkezik. A fürdőszoba és a WC külön helyiségben kapott helyet, míg a kamra és a dolgozósarok a gardrób részeként funkcionál.

A lakáshoz körülbelül tizenöt négyzetméteres terasz tartozik, ennek köszönheti a természetes fény beáramlását.

A fűtést egyedi gázkazán biztosítja, ami kedvező fenntartási költséget jelent. A konyhabútor és a beépített konyhai gépek a vételár része, a meglévő bútorzat megegyezés tárgya lehet. Saját tároló is tartozik a lakáshoz.

elado-teglalakas-pecs-120847941-t6.webp

Ha most keresel lakást vagy házat, akkor nézd meg a Zenga premier címkés ingatlanokat! A 3 százalékos hitel esetében fontos lehet az időzítés. Ezért most még inkább érdemes szétnézni a Zengán, hiszen számos eladó házat és lakást itt láthatsz először. Ha nem akarsz kihagyni egyetlen friss hirdetést sem, keresd a Zenga Premier ingatlanokat!

Az együttműködésben részt vevő ingatlanközvetítő hálózatok új, kizárólagos hirdetéseinek nagy részét a zenga.hu és koltozzbe.hu ingatlankeresőn láthatod legelőször - és a feltöltéstől két hétig nem érhetők el más ingatlankeresőn! A tájékoztatás nem teljeskörű, részletek a Zenga.hu/premier oldalon.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 169 960 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Alig került fel, máris álomotthon: utolsó esély az évben, hogy a karácsonyt már itt ünnepeld
2025.11.12. #premier #eladóház
Alig került fel, máris álomotthon: utolsó esély az évben, hogy a karácsonyt már itt ünnepeld
Ha az idei nagy terv egy új lakás vásárlása, akkor ideje belehúzni. Hogy a karácsonyi vacsorát már a saját asztalodnál tálalhasd, a fenyőfát pedig az új nappaliban állíthasd fel, segítünk a választásban: azonnal költözhető álomingatlanokat kerestünk(https://www.zenga.hu/premier "Friss hirdetések, amiket nem találsz meg más ingatlankeresőn _blank").
Bájos vidéki ház egy még fel nem fedezett agglomerációs településen
2025.11.07. #eladóház #családiház #3szazalek #premier
Bájos vidéki ház egy még fel nem fedezett agglomerációs településen
A budapesti agglomeráció egyre bővül, és ki tudja, hol lehet a vége. Ezért érdemes ennek a vonzáskörzetnek a jelenlegi határán is szétnézni ingatlanokért, hiszen ott még nem szálltak el az árak, és a mindennapok is inkább vidéki életre emlékeztetnek, mint egy telezsúfolt agglomerációs településre. Pest vármegyében járunk, de már a Jászság peremén. Tápiószele nem tartozik a klasszikus agglomerációs övezetbe, mégis megfontolandó választás lehet, főleg a cikkben bemutatott ingatlan miatt.
Klímaválság-biztos ingatlanok, és amire érdemes odafigyelned 2025-ben
2025.11.05. #premier #eladólakás #eladóház
Klímaválság-biztos ingatlanok, és amire érdemes odafigyelned 2025-ben
Az emberi beavatkozás okozta klímaváltozás veszélyeire már a hatvanas években felhívták a figyelmet a tudósok, és ennek hatásai ma már Magyarországon is jól érzékelhetők, a következő évtizedekben pedig tovább erősödhetnek. Hogyan készülhetsz fel ellene mikroszinten? A megfelelő szigetelés, a jó állapotú tetőszerkezet, a korszerű fűtési-hűtési rendszer és a terep adottságai mind befolyásolják, milyen lesz 10–20 év múlva az adott ingatlanban élni. Cikkünkben olyan ingatlanokat válogattunk, amelyeken keresztül bemutatjuk a gyenge pontokat és hogy hogyan lehet felkészülni a kihívásokra.
Amikor az álomotthon valóban létezik – egy szentendrei ház, ami minden részletében tökéletes
2025.11.04. #premier #eladóház
Amikor az álomotthon valóban létezik – egy szentendrei ház, ami minden részletében tökéletes
Ha meghallod azt a szót, hogy álomotthon, nagy valószínűséggel először elcsépeltnek találod, de ha komolyan eltöprengsz rajta, akkor egy olyan ház jelenhet meg a lelki szemeid előtt, mint az alábbi szentendrei ingatlan, ahol minden apró részlet tökéletesen passzol egymáshoz, és bátran rámondhatjuk, hogy ezt a házat nem megtervezték, hanem megkomponálták. Nem túlzás, hogy egyszerűen tökéletes.
Budapesti árak alatt, nagyvárosi életminőséggel – ezért vonzó ma Debrecen
2025.11.03. #családiház #eladóház #premier #eladólakás
Budapesti árak alatt, nagyvárosi életminőséggel – ezért vonzó ma Debrecen
A vidéki ingatlanpiacon az elmúlt években a debreceni lokáció vált dominánssá. Ha kíváncsi vagy, milyen lakások és házak várják a vevőket Debrecen legkeresettebb részein, olvass tovább, mert megmutatjuk a legérdekesebb ajánlatokat!
Ahol a város véget ér, de az élet nem lassul le – élet a budapesti kertvárosban
2025.11.01. #budapest #premier
Ahol a város véget ér, de az élet nem lassul le – élet a budapesti kertvárosban
Budapest XVIII. kerülete, Pestszentlőrinc–Pestszentimre ma az egyik legélhetőbb átmenet a főváros és az agglomeráció között. A zöldövezeti hangulat, a jó közlekedés és a családbarát környezet miatt a kertváros iránti kereslet folyamatosan nő, miközben az árak még mindig visszafogottabbak a budapesti átlagnál. Az új építésű és felújított családi házak nemcsak kényelmes otthonokat kínálnak, hanem hosszú távon is biztos befektetést jelentenek azoknak, akik nem akarnak választani a város kényelme és a kertvárosi nyugalom között.
Így vásárol lakást a Z generáció – teljesen más szempontjaik vannak, mint a szülőknek
2025.10.30. #premier #eladólakás
Így vásárol lakást a Z generáció – teljesen más szempontjaik vannak, mint a szülőknek
A 21. század első harmadában kialakult lakásválság eredményeképpen a legfiatalabb felnőttek már másként gondolkodnak az otthonról, mint a megelőző generációk. A cikkünkbe válogatott eladó ingatlanokon keresztül bemutatjuk, hogy mi az, ami valóban fontos nekik, és hogyan formálják át a lakáspiacot.
Felújított panelek, ahol kényelmes az élet
2025.10.30. #premier #eladólakás
Felújított panelek, ahol kényelmes az élet
Egy felújított panellakás a mai ingatlanpiacon elég népszerűvé tud válni, ezért a panelfelújítás igencsak forró téma manapság. A kérdés nem az, hogy érdemes-e egyáltalán belevágni, hanem hogy milyen mértékű felújítás térül meg hosszú távon. Ha is szeretnéd megtudni, hogyan lehet egy 70-es évekbeli panelből modern, kényelmes és azonnal költözhető otthont varázsolni, olvass tovább és nézd meg a legérdekesebb példákat!
Nem érted, miért imádják Szentendrét, amíg ezt a házat nem láttad
2025.10.28. #premier #családiház #eladóház
Nem érted, miért imádják Szentendrét, amíg ezt a házat nem láttad
Szentendre óvárosa az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakult. A nyolcvanas évek óta tartó művésztelep-jelleg egyre jobban kiterjedt, és megjelentek azok, akik Budapest közelségét keresik, magas minőségű lokáció mellett, de nem akarnak a fővárosban élni. A HÉV gyakran indul a Batthyány tér felé, autóval pedig a jól ismert 11-es úton elérhető a belváros. Ebben a cikkben a festői Szentendréről egy olyan ingatlant mutatunk be, ami új élethelyzetet kínál.