20-40 milliós, panorámás ingatlanok a királynék városában, a Balatontól 20 percre
Dunántúli viszonylatban is az egyik szerencsés lokációban alapították meg egykor Veszprémet, ami lélegzetelállító környezetben, a Balatontól 20-30 percre fekszik. Ennek megfelelően az ingatlanárak az országos átlagnál 16 százalékkal magasabbak. Ez az árszint sokak álmának vet véget, viszont a cikkben bemutatunk három, kifejezetten olcsónak mondható, és hatalmas lehetőségeket rejtő ingatlant a 20-40 millió kategóriában. Érdekelnek?
Veszprémben összesen 26 428 lakóépület található, amiknek a többsége közepes méretű. Kedvezőbb árú lehetőségeket leginkább Dózsavárosban és a Cserhát lakótelepen, illetve a külső városrészekben – például Kistó és Gyulafirátót környékén – találni. A felújítandó házakhoz akár 20–30 százalékkal alacsonyabb áron is hozzá lehet jutni, mindig ott van az eleve alacsony árban az alku lehetősége.
Várra nyíló kilátás az Óvárosból
Veszprém történelmi központjában került eladósorba ez a három szobás, 68 négyzetméteres felújítandó ház, amely a hirdetés szerint azon ritka lehetőségek egyike, ami nem áll műemlékvédelem alatt, azaz átalakítható, amihez a jelenlegi tulajdonos izgalmas terveket is készíttetett.
A várra nyíló kilátás és a két utcára nyíló, leválasztható - a szomszéddal közös - telek már önmagában is értékes. A jelenlegi épület stabil alapokon áll, szerkezetileg rendben van, és a tetőt is korszerűsítették, így akár felújítással, akár teljes újjáépítéssel új otthon formálható belőle. A közművek jelentős része új, beleértve a villamoshálózatot és a víz-csatorna bekötést is, így a belső kialakítás teljesen szabadon alakítható. 40 millió forintot kérnek érte.
Csend és panoráma Csatárhegyen
Csatárhegy zöldövezeti részén, ahonnan túl már a zöldellő mezők nyílnak, egy barátságos, téglaépítésű házat hirdetnek, amely tökéletes lehet például hétvégi pihenőhelynek is. Az 55 négyzetméteres házikó egy közel 540 négyzetméteres, enyhén lejtős telken áll, ahonnan szép kilátás nyílik a környékre. Belül egy nappali és a vele egybe épült konyha található, innen nyílik a hálószoba és a fürdő is.
A ház fűtését vízteres kandalló biztosítja, a meleg vizet villanybojler adja, így a rezsi kedvezően alakulhat. A telek körbekerített, az udvaron vagy a ház előtt kényelmesen lehet parkolni.
Felújításra váró kőház a Jeruzsálemhegyen
A Jeruzsálemhegy egyik csendes utcájában, a Fejesvölgy étterem közelében található ez a hangulatos, felújítandó kő ház. A 80 négyzetméteres lakótér jelenleg két egymásból nyíló szobával, konyhával és fürdővel rendelkezik, ami jó alap egy modernizált otthon kialakításához. A fűtést vegyestüzelésű kazán és cserépkályha biztosítja, a meleg vizet villanybojler szolgáltatja, ami rugalmas korszerűsítési lehetőségeket kínál.
A ház cseréptetőt és műanyag nyílászárókat kapott, a telek pedig egy külön tárolóépületet is magában foglal. A 231 négyzetméteres udvar könnyen gondozható. Parkolni a környező utcákban lehet.
További eladó ingatlanok Veszprémben.
Illusztráció: Vesztprém, Shutterstock
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 174 841 ingatlanhirdetés között
