2025.07.16.

Amikor a nagyi receptje milliókat ér - A hely, ami visszarepít a gyerekkorodba

Amikor a nagyi receptje milliókat ér - A hely, ami visszarepít a gyerekkorodba

A gondtalan gyerekkornak és a szerető otthonnak lehet csak olyan illata, mint amikor belépsz a nagymamád házába, és máris megterít neked, hogy megkóstold a friss süteményét. Amikor már tele vagy, de azért "egyél még egyet, kisfiam!” - mondja. Bécsben virágzó üzletté nőtte ki magát az ötlet, hogy valódi nagymamák és nagypapák süssék újra a klasszikus kedvenceket, sőt, még a felszolgálók között is vannak szépkorúak. És nemcsak ott: az igaz történet alapján készült Nonnas című filmben olasz nagyik bizonyítják be, hogy a szeretet íze valóban eladó.


A csipketerítő forradalma

A bécsi kávézó enteriőrje abszolút olyan, mintha a gyerekkori nagymamádhoz érkeztél volna. Csipketerítők az asztalokon, porcelán giccsek, kárpitozott sarokülőgarnitúrák és a pultnál mosolygós nyugdíjasok várják a rendelést.

Ez a Vollpension világa Bécsben, ahol két fiatal vállalkozó 2012-ben egy szelet száraz süti mellett ülve jött rá arra, hogy ami nekik, az sokunknak hiányzik. Ezért kitalálták, hogy visszahozzák a gyerekkorunk ízeit a mindennapokba.

elado-csaladi-haz-borsodivanka-115015937-t6.webp

Nosztalgia faktor bekapcsolva

Bécsben azért van bőven kávézó és cukrászda, mégis kígyózó sorokban álltak az emberek az utcán, hogy bejuthassanak a Nagyik cukrászdájába. Mi lehet ebben olyan különleges? Talán az, hogy itt nem "vendég" vagy, hanem "unoka". A nagyik nem csak süteményt adnak, hanem azt a fajta figyelmet, ami ma már ritkaság: időt szánnak rád, megkérdezik, hogy vagy, és tényleg érdekli őket a válasz. A sütemények pedig olyanok, amilyeneket ő sütött: nem tökéletes kreációk, hanem olyan ízek, amelyek emlékeket ébresztenek.

elado-hetvegi-haz-meszes-114992674-t6.webp

Világszerte szükség van a nagyikra

A Netflix Nonnas című filmje hasonló jelenséget mutat be Olaszországból. Itt is nyugdíjasok a főszereplők, akik igazi autentikus ételeket készítenek. A film alapjául egy igaz történet szolgált, tényleg van egy olyan olasz étterem, ahol egyszerű idős emberek a szakácsok, akik azt csinálják, amit egész életükben: szeretettel főznek másoknak.

Az olasz nagyik sikere azt bizonyítja, hogy ez nem csak egy helyi, bécsi jelenség. Világszerte vágyunk arra a melegségre és őszinteségre, amit ezek az emberek képviselnek.

elado-csaladi-haz-rabapordany-115568739-t6.webp

A jövő: kreatív fiatalok és lelkes nyugdíjasok

A Vollpension sikere azt mutatja, hogy van élet a hipster kávézók és a gyorsétterem-láncok között. A kreatív fiatalok és lelkes nyugdíjasok kooperációja igazán jó kis "feelgood" történet ebben a mai, fura világban.

A terjeszkedés nyilván üzleti szempontból előnyös, ugyanakkor társadalmilag is klassz, hogy egyre több helyen legyen lehetőség arra, hogy úgy érezd: fontos vagy. Hogy van, aki figyel rád. Hogy létezik még olyan hely, ahol az "egyél még egyet!" nem marketingfogás, hanem őszinte törődés.

Talán ez a titok: a nagyik cukrászdájában nem fogyasztó vagy, hanem család. És ebben a rohanó világban többet ér minden trendi dizájnnál és instagramozható "latte art"-nál együttvéve.

elado-csaladi-haz-ivandarda-115334594-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 185 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Legfrissebb cikkek

Ebben a Tolna megyei mikrovilágban nem létezhet a stressz
2026.09.26. #eladóház #energiahatékonyság
Ebben a Tolna megyei mikrovilágban nem létezhet a stressz
Míg egyes ingatlanok folyamatos pénznyelőként működnek, a másik végletet azok az otthonok jelentik, amelyeket teljes gondtalanságra terveztek. A Balaton és a Duna közt elterülő, alig kétszáz lelkes Szakadáton található 4092 négyzetméteres birtok is éppen ilyen. A tulajdonos egy teljesen önállóan működő mikrovilágot épített ki, ami nemcsak energetikai és élelmiszeripari önellátásra való képessége miatt ad nyugalmat, hanem azért is, mert annyira természetközeli, hogy a leghangosabb alapzaj a saját halastó szélén kialakított vízesés csobogása. Független életformára vágysz? Íme, a lehetőség.
Budapesten vagyonokat kérnek érte, de ebben a nagyvárosban mindez jóval elérhetőbb
2026.09.26. #lakáspiac #eladólakás
Budapesten vagyonokat kérnek érte, de ebben a nagyvárosban mindez jóval elérhetőbb
A vidéki nagyvárosokban is megjelentek a korszerű, magas műszaki tartalmú újépítésű lakások, és a magas minőségű otthonok is szépen felújítva nyitnak az igényesebb környezetet kereső vásárlók felé. Miskolcon hőszivattyús, padlófűtéses és mennyezethűtéses otthonok között lehet válogatni, ráadásul egyes városrészekben az országosnál jóval alacsonyabb árszinten.
Ilyen lehetett a Káli-medence is 20 éve: még elérhető áron találni házakat a vidéken
2026.09.26. #eladóház #lakásárak
Ilyen lehetett a Káli-medence is 20 éve: még elérhető áron találni házakat a vidéken
A Zemplén déli vonulatai és a Tisza-Hernád által közrefogott Taktaköz találkozásánál fekvő települések ingatlanpiaca kezd a figyelem középpontjába kerülni. Az ország népszerű nyaralóhelyein tapasztalható négyzetméterár-dráguláshoz képest errefelé sokkal barátságosabbak az árak. Ha a te lehetőséged sem végtelen, akkor is könnyedén találhatsz elérhető árú, karakteres ingatlanokat a szinte felfedezetlen, természeti környezetben – valahogy úgy, mint a Káli-medencei piac esetében az évszázad elején.
Merre költöznek a budapestiek? Ezek a legnépszerűbb kerületek
2026.09.25. #családiház #budapest
Merre költöznek a budapestiek? Ezek a legnépszerűbb kerületek
Tavaly 2024-hez képest kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – költöztek kevesebben Budapesten belül. De mi az oka a visszaesésnek?
Kinek bérli a legnagyobb lakást az országgyűlés, és kinek a legdrágábbat?
2026.09.25. #albérlet #bérbeadás
Kinek bérli a legnagyobb lakást az országgyűlés, és kinek a legdrágábbat?
A választások óta megcsappant azoknak a képviselőknek a száma, akik az Országgyűlés Hivatalától kérik a lakhatásuk támogatását. Így is havi 30,6 millió forintot fizet az állam a képviselők bérleményei után. De kié a legnagyobb?
Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?
2026.09.25. #eladólakás #újépítésű
Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?
Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
Vissza a konyhába! – Hogy otthon újra jólessen a főzés
2026.09.25. #konyha #lakberendezés
Vissza a konyhába! – Hogy otthon újra jólessen a főzés
Szeptemberben újra megpróbálhatjuk visszafoglalni a konyhát, a kánikula után már nem kell attól tartani, hogy élve megsülünk, ha bekapcsoljuk a sütőt. Nyáron egyébként is elég egy gyors reggeli és egy hideg vacsora, szeptemberben viszont újra előkerülhetnek a levesek, a frissensültek, a sütemények, és így maga a konyha is visszakapja a szerepét az otthonunkban. Ilyenkor az is jobban feltűnik, hogy milyen maga a konyha. Van-e elegendő munkafelület, elfér-e két ember egymás mellett főzés közben? Egy nagy konyha szinte luxusnak tűnhet, különösen egy városi lakásban, ahol gyakran a nappalival közös térbe kerül.
3 hazai otthon, ami tökéletes a digitális nomád életmódhoz
2026.09.25. #eladólakás #eladóház
3 hazai otthon, ami tökéletes a digitális nomád életmódhoz
A digitális nomádság a legtöbb ember szerint egy zajos kávézót jelent, aminek a sarkában egy laptop fölött lehet dolgozni, a négy fal között. A lényege azonban nem ez, hanem a szabadság. Hogy internetkapcsolattal és egy géppel a világ bármely pontjáról művelhető. Például ebből a három otthonból, amiket mintha digitális nomád életmódhoz terveztek volna.
Ahol az átlagnál is jobban drágultak a lakások - de 20 milliós árcsökkentéssel is találkozni
2026.09.24. #lakáspiac #lakásárak
Ahol az átlagnál is jobban drágultak a lakások - de 20 milliós árcsökkentéssel is találkozni
Az ország keleti és délkeleti részén, és ott minden régióban az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.