Az egész ház a tiéd lehet Budapest egyre felkapottabb kerületében egy panellakás áráért
Úgy tűnik, a panellakások reneszánsza lassan véget ér, legalábbis az árak már mintha nem tudnának többé emelkedni. A panelpiac ugyanakkor továbbra is nagyon érdekes, ezért ebben a cikkben két figyelemreméltó és szélsőséges esetet mutatunk be: olcsóbb lett az ország legdrágább panellakása, valamint felkerül az eladó panellek közé egy olyan ház is, ami mintha kifordult volna valamelyik lakótelepi társasház sarkából, és egyszintes házikóként folytatná tovább a XXII. kerületben.
Hova terjeszkedik tovább a főváros? Erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, hiszen az agglomeráció néhány részén a városnak azonnal a várostábla után kezdődik, így kiépülésre a városban már alig akad hely. Budán, északon a III. kerület, délen a XI. kerület jelentett az elmúlt években a megújulást és a trendi lakhatást, viszont mára Újbuda gyakorlatilag megtelt, így egyre többen szivárognak egy kerülettel délebbre, a XXII. kerületbe, ami Budafok és Tétény.
A városrészen belül is, a csendes Rózsavölgyben hirdetnek egy ritkább típusúingatlant. A kertkapcsolatos, háromlakásos ház ugyanis panelekből készült. A leírásból kihámozható, hogy a társasház földszintjén két lakás található. Ebből az egyiket hirdetik, ami két szoba plusz hallos, mindössze 65 négyzetméteres, viszont nagyon jó az elosztása.
Az alaprajz a klasszikus kertvárosi lakások logikáját követi: nagy, kertre néző nappali teraszkapcsolattal, külön nyíló hálószoba, tágas étkezős konyha és jól használható közlekedőterek. A nagy ablakok miatt a lakás kifejezetten világos, a kert felé néző helyiségek pedig sokkal nyugodtabb atmoszférát adnak, mint amit egy átlagos városi lakásnál megszokni.
A ház alatt az egész tér egy három helyiséges garázs, műhely, ami a hirdetés szerint a lakáshoz tartozik. A kert a társasházi alapító okirat szerint tartozik a házhoz, de nem a tulajdoni lapon jelölik.
És megmutatjuk azt a budapesti panellakást is, aminek az árából a fenti panelházas lakásra telik. Ugyanis még mindig elérhető az a békásmegyeri ingatlan, ami akkor került be a hírekbe pár hónapja, amikor 155 millió forintért meghirdették, és ezzel az ország legdrágább paneljeként lett ismert.
A Zsirai Miklós utcai ingatlan eredetileg két különálló, 57 négyzetméteres lakás összenyitásával jött létre, így összesen 114 négyzetméteres lakóteret létrehozva a tizedik emeleten, panorámás kilátással. A jelenlegi budapesti panelkínálatban ez kifejezetten szokatlan méretnek számít, különösen úgy, hogy az alaprajz továbbra is rugalmas maradt: az ingatlan igény esetén visszaalakítható két külön lakássá is.
A négy hálószoba, két fürdőszoba, két külön WC és több tárolóhely áll rendelkezésre, ami nagycsaládos használatnál vagy több együtt élő generáció esetén is működőképes elrendezést ad. A konyha néhány éve készült egyedi bútorokkal és modern gépekkel, a teljes villamos- és vízhálózatot pedig a felújítás során kicserélték.
A tizedik emeleti elhelyezkedés miatt a lakás világosabb és szellősebb hatású, mint sok alacsonyabb szinten található panel. Az erkélyes szoba és a panorámás kilátás tovább erősíti ezt az érzetet, miközben a saját földszinti tároló a mindennapi használhatóságot javítja. Az ingatlan elsősorban azok számára lehet érdekes, akik paneles környezetben keresnek nagyobb, ritkább méretű lakást, vagy hosszabb távon két különálló lakásként gondolkodnak benne befektetési céllal.
Azt is megírtuk, hogy a zenga.hu adatai szerint a visszaesett a kereslet panellakások körében, és a korábbi trendekkel szemben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is sokszor árat kell csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Valamint arról a is beszámoltunk, hogy melyik az a két népszerű budapesti kerület, ahol kivárnak a vevők és egyre nőnek az alkuk.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 176 ezer hirdetés között
