2025.11.19.Szerző: Árgyelán Dorina #eladóház

Egy darabot kínálnak a mátrai turizmus fénykorából Mátraszentimrén

Egy darabot kínálnak a mátrai turizmus fénykorából Mátraszentimrén

Azt már Hans Castorp is tudta Thomas Mann A Varázshegyében, hogy milyen jót tesz az egészségnek a hegyi klíma, és nagyjából ebben az időszakban pedig az egész világon elterjedt a magaslati szanatóriumi kúra. Az 1930-as években a Mátrában is felépültek az első gyógyszállók, ahova a módosabb réteg járt gyógyulni. Mátraszentimre környékén viszont nem hatalmas szanatóriumok épültek, hanem kisebb panziók, magánházak, ahol a vendégek szobát béreltek. Az alábbi kőfalas panzió is ebből a világból maradt meg, jelenleg is működik, és minden megvan benne, ami a vendégfogadáshoz kell. Ráadásul most eladó is lett.


Mátraszentimre Magyarország legmagasabban található települése, ami pár évtizede hat szétszórt településrészből állt össze: Mátraszentimre, Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Bagolyirtás, Fallóskút és Galyatető. Galyatető a Kékes utáni második legmagasabb pontja az országnak, így már érzékelhető, milyen csodálatos vidéken járunk. A meghirdetett panzió pedig az egyik csendesebb részén található a településnek, ahol még nem zavaró a turistaforgalom, bár a kilátás amúgy mindenért kárpótol.

Az ingatlan előtt sincs más épület, és a domborzat erre nem is nyújt lehetőséget. Aki ismeri a hegyi ingatlanokat, tudja, hogy ez nem mindenhol van így: van, ahol most szép a kilátás, de húsz év múlva már fák takarják, vagy új házak épülnek.

Alsó szint: konyha és étkező

A panzió alsó szintjén van a konyha és az étkező, mindkettő 20 négyzetméteres. A konyha teljesen felszerelt: tűzhely, hűtő, mosogatógép is a rendelkezésedre áll. Az étkező közvetlenül kapcsolódik hozzá, benne egy nagy tíz fős asztallal, körülötte székekkel. Ez a kialakítás praktikus, mert nem kell cipelni az ételt egyik helyiségből a másikba. A kazánház is ezen a szinten található, aminek télen jön ki a valódi értéke. Van még egy tároló is, ahol a takarítószerek, porszívó és egyéb dolgok elférnek.

elado-egyeb-haz-matraszentimre-97783667-t6.webp

Földszint: négy szoba, négy fürdő

A földszinten négy szoba nyílik a folyosóról, mindegyik saját fürdőszobával. A szobák egyszerűen vannak berendezve: az ágyakon kívül vannak szekrények és székek. A fürdőszobákban zuhanyzó, WC, mosdó van, fehér csempével. A folyosó elég széles ahhoz, hogy ne kelljen félreállni, ha két ember találkozik benne.

elado-egyeb-haz-matraszentimre-97783675-t6.webp

Emelet: két hálószoba és egy 30 méteres nappali

Az emeleten két nagyobb hálószoba található, ezekhez is járnak fürdőszobák. Van egy 30 négyzetméteres közös nappali, ahová elfér egy nagyobb kanapé, pár fotel, egy asztal, és még marad hely. A tetőablakok sok fényt engednek be, így napközben világos a tér. Van itt még egy 10 négyzetméteres üvegezett terasz is, ahonnan nyílik a kilátás a völgyre.

elado-egyeb-haz-matraszentimre-97783666-t6.webp

A 8 szoba vendégfogadásra alkalmas, ha valaki tovább szeretné működtetni panzióként, de nagycsaládos nyaralónak is tökéletesen megbízható. Az is elképzelhető, hogy beköltözöl, és marad hely a vendégeknek, vagy lehet az egyik szobából iroda, ha otthonról dolgozol. A lehetőségek szélesek, a ház megengedi a variálást.

elado-egyeb-haz-matraszentimre-97783672-t6.webp

A Mátrában keresnél eladó házakat? Itt több tucat lehetőségből válogathatsz.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
2023.09.23. #eladóház #kertészet
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
Javában tart az ősz, és már úgy érzed, hogy hónapok óta bezárva élsz? A következő időszak elszigeteltségére adhat megoldást egy jól szigetelt télikert. A télikert sokféle lehet, kialakíthatjuk az erkélyünkből, beépíthetjük a teraszunk, vagy hozzá is építhetjük a házunkhoz. Minden évszakban élvezhetőek, megfelelő fűtéssel, árnyékolókkal és a nyitható üvegfelületekkel, tökéletes kényelmet biztosítanak télen és nyáron is.
Mire jó a sószoba? - bármire is, élvezni fogod, és otthon is kialakíthatod
2023.07.07. #eladóház
Mire jó a sószoba? - bármire is, élvezni fogod, és otthon is kialakíthatod
Mire jó a sószoba, miért jó akár otthon is kialakítani?
Szúnyoghálót mindenhova - de milyet?
2023.07.05. #eladóház #eladólakás #felújítás
Szúnyoghálót mindenhova - de milyet?
Hiába égeted a füstölőt és a mécseseket, továbbra is vadásznod kell a vérszívókat? Ideje gyors és tartós megoldás után nézned. Ha nem is minden ajtóra, ablakra szereltetsz fel szúnyoghálót, azokra mindenképpen jusson, amiket nyitva szeretnél tartani. Ez most a kínálat a piacon.
A balatoni árakhoz képest olcsóbb házak a Balaton-felvidéken, a varázslatos aprófalvakban
2023.07.05. #eladóház #családiház #ingatlanvásárlás #vízpart
A balatoni árakhoz képest olcsóbb házak a Balaton-felvidéken, a varázslatos aprófalvakban
Kékkút, Dörgicse, Vászoly, Henye? A Balatonban nem is csak a víz, hanem a környezet is nagyon vonzó. A Balaton-felvidék unikális élményeket biztosít, ezért az ottani aprófalvakban kerestünk, és találtunk is a balatonihoz képest visszafogott áron eladó házakat. Innen az élet kicsit vidámabbnak tűnik, és viszonylag gyorsan a tónál is lehetsz. A legszebb községeket járjuk most körbe.
Erkély helyett irány a tornác! Ismerd meg a parasztházak világát
2023.07.01. #ingatlantörténelem #eladóház
Erkély helyett irány a tornác! Ismerd meg a parasztházak világát
Épp költözés előtt állsz, és úgy döntöttél, hogy egy igazi tradicionális parasztházat választasz az otthonodnak? Akkor ezt a cikket ne hagyd ki!
Íme az 5 legjobb bringaútvonal, irtó aranyos nyaralókkal
2023.06.30. #eladóház #családiház
Íme az 5 legjobb bringaútvonal, irtó aranyos nyaralókkal
Bringázni városban sikkes, vidéken pedig sokszor nélkülözhetetlen. De miért pattannál te biciklire? Először is, mert egészséges, aztán gazdaságos, környezettudatos. De ha még ezek a szempontok sem elég meggyőzőek neked, gondolj arra, hogy a biciklizés életforma, amit beiktathatsz munka előtt, után, nyaralás alatt. Ez utóbbihoz megmutatjuk az öt legjobb kerékpáros útvonalat Magyarországon, ami mellett nyaralót is érdemes nézni.
Utolérhetetlen panorámák és kipusztíthatatlan szobanövények
2023.06.30. #eladóház #eladólakás
Utolérhetetlen panorámák és kipusztíthatatlan szobanövények
A szobanövények nemcsak szépek, hanem egészségesebbé is teszik a hétköznapjainkat. Meghálálnak minden gondoskodást, az igazi öröm azonban mégis az, amikor egy új hajtással, vagy egy új bimbóval hálálják meg azt. Lakáshoz növény, avagy növényhez lakás, ez itt a szobanövény ABC.
Ezek a legolcsóbb lakások az országban, köztük a legeslegolcsóbb panellel
2023.06.29. #eladóház #eladólakás
Ezek a legolcsóbb lakások az országban, köztük a legeslegolcsóbb panellel
Jó ütemérzékkel most kiváló ingatlanhoz juthatsz, ha szem előtt tartod, hogy az adott területen átlagosan milyen ingatlanárak vannak. A jelenlegi árkáoszban olykor a szerencsének köszönhető, hogy a lakástulajdonos a piaci ár alatt értékesítené az ingatlant. Néha pedig a belátásnak. Ezekből gyűjtöttünk össze a csokrot.