Ez az a szolnoki szálloda, ahova a Booking vezette a turistákat - lelakatolt kapu várta őket
Két fiatal brit a szállást keresett Szolnokon egy online szálláskeresőn, és egy olyan helyre kaptak szobát, ami egy éve bezárt. Szolnok legpatinásabb szállodája ugyanis egy éve eladó, és hogy miért tűnik teljesen hihetőnek, hogy ott aludj, arról ebben a cikkben magad is meggyőződhetsz.
Egy volt szolnoki illetőségű férfi két angol rokona Szolnokra látogatott, és ehhez a Bookingon foglaltak szobát, az első találatok egyikeként a nagy hírű Tisza szállóban. A csodás neobarokk épület bárki rokonszenvét elnyerné, hiszen jó állapotú szobák, a hall és az étterem is olyan, mintha csak tegnap hagyta volna el az utolsó vendég a szállodát, ezért ők sem fogtak gyanút, egészen addig, amíg a két fiatal meg nem érkezett az épülethez, ahol lánccal lezárt és lelakatolt kapu fogadta őket.
Természetesen ezután vad telefonálás kezdődött, és végül teljesen máshol kellett aludniuk. Később az online szálláskereső is visszatérítette a befizetett 40 ezer forintnyi foglalójukat, de a a történetet közlő Szoljon.hu szerint a nem működő szálloda továbbra is működő szállásként van feltüntetve az oldalon.
A Tisza-parton, parkosított környezetben található szálloda tavaly zárta be kapuit. Az épületet 1928-ban Hegedűs Ármin tervei alapján építették. A szállodához közvetlenül kapcsolódik egy törökfürdőre emlékeztető gyógyfürdő is.
A kör alakú kupolacsarnokban egy nagyobb és egy kisebb meleg vizes medence, szaunák, valamint a szauna utáni fürdőzésre szolgáló vizes medence található, olvasható a hirdetésben. A 948 méter mélységből feltörő, 55,6 °C-os hévíz alapvetően a jódos-brómos gyógyvizek közé sorolható, jelentős kalcium, magnézium, fluor, metakovasav és metabórsav tartalommal, így reumatikus, ízületi, nőgyógyászati betegségek, gyomorfájások, fogínybetegségek hatásos kezelési eszköze.
A szálloda neobarokk stílusban épült, a belső berendezés is ízlésesen korabeli dizájnban látható. A szálloda aktív működése alatt háromcsillagos kategóriába tartozott.
Jelenlegi állapotában összesen 73 vendég fogadására képes, 33 szobában. Egy nagyobb és egy kisebb étteremmel, konyhával, zárt kocsibeállóval, emeleti üzletekkel, reumatológiával, fodrászattal, pedikűr-manikűr üzlettel, cukrászattal, irodákkal, rendezvénytermekkel és saját mosodával rendelkezett az épület, amíg működött.
A helyiek is szívesen eljártak ide, mivel a város legelőkelőbb étterme is itt működött. Különösen kedvelt volt a Vadászterem mint különterem, amely számtalan rendezvény helyszíne volt a helyi cégeknek és vadásztársaságoknak. A Tiszaparti sétány felé helyezkedett el az étterem és kávézó kiülős rész, amely működése alatt a legfrekventáltabb helynek számított a városban.
Az ingatlan külső és belső felújításra szorul, ugyanakkor tehermentes. Fontos megjegyezni, hogy műemlékké nyilvánították, ami azért fontos, mert pályázatoknál kedvezőbb elbírálás alá esik, és a pályázható, továbbá a vissza nem térítendő összeg magasabb, mint ha nem lenne műemlék státuszban az épület. Ráadásul a vásárlás finanszírozásában az OTP kedvező hitelkonstrukcióival, támogatott hitel lehetőségével tud segíteni, olvasható a hirdetésben.
Ha esetleg eladó szállodát keresel az országban, akkor itt egy kattintással több száz lehetőséget nézhetsz meg.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 169 960 ingatlanhirdetés között
