2025.10.25.Szerző: Árgyelán Dorina #családiház #eladóház

Ezekre a házakra már nem kell egy évnyi fizetést költened felújításra

Ezekre a házakra már nem kell egy évnyi fizetést költened felújításra

Az elmúlt évekhez képest fordulat állt be a lakáskeresők preferenciáiban, és a legtöbben már úgy keresik leendő otthonukat, hogy ne kelljen hónapokat a felújítással bajlódni. Természetesen nem azt keresik, hogy minden tökéletes legyen, de a jó állapotú lakás megéri azt a pluszköltséget, ha tisztaság és működő megoldások várják az új tulajdonost. Cikkünkben három olyan családi házat mutatunk be, ahol a rendezettség és idilli tér várja az új tulajdonosokat.


Kétszobás, teljesen felújított családi ház

Ez a XVIII. kerületi, 80 négyzetméteres ház mindössze két szobából áll, mégis minden olyan, amilyen egy fiatal vagy idősebb házaspárnak fontos. Bár csak egy nappali és egy hálószoba áll rendelkezésre, ebből adódik, hogy a többi helyiség - mint a külön konyha étkezővel, a fürdő, külön WC és kamra - szintén komfortos méretűek.

A tulajdonos szinte mindent felújított. Nem vált belőle hipermodern dizájner lak, inkább egy átgondolt, családias enteriőr jellemzi. A műanyag nyílászárók redőnnyel és szúnyoghálóval ellátottak. A konyhabútor új, a fürdőszoba frissen felújított, törölközőszárítós radiátor egészíti ki a fűtést. A tető kerámiacseréppel fedett, a födém és a homlokzat hőszigetelt. A fűtést és hűtést három klíma és egy gázkonvektor biztosítja. Az elektromos kapu apróságnak tűnik, de jól mutatja, hogy a részletekre is figyeltek.

A házhoz 20 négyzetméteres terasz, 20 négyzetméteres pince és 16 négyzetméteres tároló tartozik. A 40 négyzetméteres fedett kocsibeálló kényelmes parkolást biztosít, a kert pedig gyepesített, dísznövényekkel beültetett, könnyen karbantartható.

elado-csaladi-haz-budapest-xviii-kerulet-119540487-t6.webp

Parasztház, megújulva

Mogyoród egyik csendes, zöldövezeti utcájában kínálnak megvételre egy bájos, tornácos parasztházat. Már első ránézésre is beleszeretős, szinte azonnal be szeretnél költözni. Az 50 centiméternél is vastagabb terméskő falak télen jól tartják a meleget, nyáron pedig természetes hűvöst biztosítanak, így klímára sincs szükség.

A ház minden részletében megújult: hőszigetelt homlokzat, új nyílászárók, korszerű elektromos hálózat és vadonatúj kondenzációs kazán azok, amiknek a cseréjére hosszú ideig nem kell gondolnod. A 719 négyzetméteres, összközműves telek rendezett, fúrt kúttal és egy kis tárolóval is rendelkezik.

A rusztikus hangulatú, látszó gerendás mennyezet és a hagyományos tornác otthonos, vidéki atmoszférát teremt. A környék infrastruktúrája jól kiépített: óvoda, iskola, boltok és orvosi rendelő pár perces sétára elérhetők, Budapest pedig autóval és tömegközlekedéssel is gyorsan megközelíthető.

elado-csaladi-haz-mogyorod-118853288-t6 (1).webp

Vízparti ház Makádon

Makád csendes utcájában található ez a 404 négyzetméteres telek, amin egy 79 négyzetméteres ház áll. Az épület három szobát és amerikai konyhás nappalit kínál állandó lakhatásra, esetleg hétvégi háznak. Télen sem hideg, hiszen a fűtésről gázcirkó és hűtő-fűtő klíma, a bensőséges hangulatról pedig kandalló gondoskodik. A meleg vizet villanybojler adja.

A házhoz saját stég tartozik, ahol horgászni, csónakázni is lehet, vagy egyszerűen csak a vízparton pihenni. A kertet fúrt kútról lehet öntözni, a két pincehelyiség tárolásra vagy akár borospincének is alkalmas.

elado-csaladi-haz-makad-119459850-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 167 043 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
2025.02.23. #családiház #kertészet #tippektrükkök
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
Élvezettel nézed, ahogy a déli országokban élnek az emberek? Teremts egy kis mediterrán szigetet a kertedből, és ha hétköznap nem is, hétvégén mindenképp iktass be egy sziesztát is! Eláruljuk, hogy milyen növényekkel, térkövekkel varázsolhatsz toscanai hangulatot magad körül.
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
2025.02.02. #kertészet #családiház
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
A hobbikertészeknek már bizsereg is a metszőolló a zsebükben, és azt tervezgetik, hogy milyen kerti munkákat fognak végezni a következő hetekben. Mutatjuk, hogy melyek a legfontosabb teendők, hogy nyárra gyönyörű zöld pázsitod és rendezett kerted legyen.
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
2024.11.30. #eladóház #családiház
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
Egy átlagos háztartásban nagyjából 5-10 különböző tisztítószer található. Ezek gyakran olyan vegyszereket tartalmaznak, amik irritálják a bőrt, a légzőszerveket és még a környezetre is káros hatással vannak. A mosogatószer, a súroló és minden, amit leöblítesz a lefolyón keresztül a szennyvízhálózatba kerül vissza. Ezek a vegyi anyagok még higított formában is károsak lehetnek. Próbáld ki a természetes tisztítószereket! Ez az 5 alapanyag, amivel a teljes lakást patyolattisztán tarthatod.
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
2024.08.10. #családiház #kertészet
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
Már alig vártad, hogy az eső végre elálljon és lemoshasd a házat? A magasnyomású tisztító erre kiválóan alkalmas, de ha nem akarsz a lakásban és a kertben is nagy kárt okozni, előbb olvasd el ezt a cikket, vagy inkább pihentesd a garázsban ezt az egyébként hasznos masinát!
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
2024.06.22. #felújítás #családiház #energiahatékonyság
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
Bár elsőre nem tűnik könnyűnek egy régivágású kockaház (értsd: Kádár-kocka) energetikai felújítása, ám az egyáltalán nem is megvalósíthatatlan. Ráadásul még ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük vele.
Ugorj fejest a medencekínálatba!
2024.05.04. #luxusingatlan #családiház #kertészet
Ugorj fejest a medencekínálatba!
Tudod már, hogy hol töltöd a nyarat? Az előrelátók már tavaly lefoglalták a legjobb nyaralóhelyeket. Ha te még nem tetted meg, akkor vedd elő a naptárat, és tervezd meg a szabadságod. Az sem gond, ha nem utazol, hanem a nyár nagy részét otthon töltöd, főleg, ha kertes házad van. Például el tudod képzelni, hogy a forró nyári délutánok után mártózol egyet a medencében? Vagy a teraszon lévő jakuzziban? Az áruházakban most indul a kerti szezon; ismerkedj a medence típusokkal, hogy azonnal lecsaphass egy észbontó ajánlatra. Ebben segít ez a cikk.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – de csak a dalban, ezekben a kandallókban biztos nem!
2023.10.18. #eladóház #családiház
Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – de csak a dalban, ezekben a kandallókban biztos nem!
Egyre hidegebbek a napok, jól esik lassan befűteni otthon és a melegből nézni a kinti, hangulatos, őszi időt vagy épp élvezni az otthonunkba varázsolt őszi dekorációt. Bár a radiátorunk is tökéletes szolgálatot tesz, mégiscsak sokkal idillibb, ha a kandallóban ég a tűz, miközben mi a kanapén ülve olvasgatunk. Összeszedtünk néhány házat, ami erre kiváló lehetőséget biztosít.
Pécsi panorámás vityilló, ennyiért? És mi ez a hatalmas vadászkastély? Baranyában járunk
2023.10.15. #ingatlanbefektetés #családiház
Pécsi panorámás vityilló, ennyiért? És mi ez a hatalmas vadászkastély? Baranyában járunk
Az otpotthon.hu ingatlankínálatában közel négyezer baranyai vármegyei ingatlan szerepel, közülük választottuk ki a két legkisebbet és a két legnagyobbat. Utóbbi nem is állandó lakhatásnak épült, inkább befektetésre alkalmas.