2026.10.13.Szerző: Árgyelán Dorina #eladóház #családiház

Három csendes agglomerációs kistelepülés, amit még nem árasztottak el a kiköltözők

Három csendes agglomerációs kistelepülés, amit még nem árasztottak el a kiköltözők

Egyértelmű trend rajzolódott ki az utóbbi években: míg Budapest lakossága az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent, Pest megye népessége közel 10 százalékos növekedést mutatott. És az adatok szerint a Pest megyei házakra irányuló érdeklődések jelentős része a fővárosból érkezik. Bár a járványidőszak rohamához képest a piac mára kiegyensúlyozottabbá vált, a felkapottabb városok egy részében a kiköltözési hullám miatt már szinte elviselhetetlen a zsúfoltság. Ugyanakkor a KSH statisztikái az is látszik, hogy egyes kistelepülések kimaradtak ebből a hullámból, a lakosságszámuk évek óta stagnál, és évente mindössze néhány ház cserél gazdát. Mutatunk három ilyen kistelepülést, amit még nem árasztottak el a vásárlók.


1. Élet a patak partján, Pilisszentkereszten

A Szentendrei járásban, Szentendrén, Pomázon vagy Pilisvörösváron egymillió forint fölötti átlagos négyzetméterárakkal kell számolni, és Pilisszentkereszt sem marad ettől nagyon el.

A mérsékeltebb forgalom a községet szinte változatlanul hagyta: a lakónépesség az elmúlt évtizedben nem növekedett, a lakásállomány sem bővült, így a település megőrizte csendes, falusias hangulatát.

elado-csaladi-haz-pilisszentkereszt-125312601-t6.webp

Ezt a háborítatlan környezetet élvezheti az új tulajdonos a településnek ebben az erdőszéli, zsákutcás részén eladó 148 négyzetméteres családi házban. A közel 1300 négyzetméteres telket a kert végében csordogáló patak határolja, az erdei túraútvonalak pedig közvetlenül a kapuból indulnak.

A 2017-ben épült, téglaszerkezetű ingatlan belső elrendezése kifejezetten tágas. Az ötszobás kialakításnak köszönhetően a ház akár két generáció számára is kényelmes otthont nyújt. A fűtés gázcirkós, a nappaliba épített fatüzelésű kandalló pedig kiegészítő meleget ad a hidegebb napokon. A természetközeli elhelyezkedés ellenére Budapest autóval 35–40 perc alatt elérhető, a helyi buszmegálló pedig néhány perces sétára található.

elado-csaladi-haz-pilisszentkereszt-125312606-t6.webp

2. A Zsámbéki-medence békés oázisa, Perbál

Míg a szomszédos Telkiben, Budakeszin vagy Budajenőn a kereslet miatt szinte kilőttek az ingatlanárak, a Zsámbéki-medence szívében fekvő Perbál megőrizte békés, családbarát jellegét. A környékbeli árakhoz képest közel 20 százalékkal mérsékeltebb árszintű község kiváló választás a csendre vágyóknak, ráadásul ez az egyetlen település a Zsámbéki-medencében, amelynél a vásárlók kihasználhatják a Falusi CSOK nyújtotta támogatásokat is.

A település központi, mégis csendes részén eladó egy 2024-ben saját részre épített, 150 négyzetméteres, teljesen új téglaépítésű családi ház. A 900 négyzetméteres telken álló épület kialakításánál a legmagasabb minőségre és a passzívház-jellegű energiatakarékosságra törekedtek.

elado-csaladi-haz-perbal-125941992-t1.webp

A tetőbe integrált, 50 négyzetméteres napelemrendszer fedezi a ház energiaszükségletét, míg a háromrétegű üvegezéssel ellátott eukaliptusz fanyílászárók és a prémium hőszigetelés gondoskodnak a minimális fenntartási költségekről.

A belső térben vörösfenyő beépített bútorok, Miele gépekkel felszerelt konyha és egy egyedi sparhelt kapott helyet. A gondozott kert öntözését saját, 30 méter mély fúrt kút biztosítja. Budapest felé a közvetlen buszjáratok a Széll Kálmán és az Etele térre is elvisznek, az M1-es autópálya pedig 10 kilométeren belül elérhető.

elado-csaladi-haz-perbal-127519147-t6.webp

3. Háborítatlan falusias hangulat Gombán

A Monori járás felkapottabb részein, mint Gyömrő, Pécel vagy maga Monor, az utóbbi években jelentős lakosságnövekedés és építkezési hullám zajlott le. Gomba ezzel szemben megőrizte nyugodt, falusias jellegét, ahol a lakosságszám évek óta stagnál, az éves adásvételek száma pedig stabilan alacsony marad. Az itt gazdát cserélő családi házak átlagos árszintje 25–37 százalékkal marad el a szomszédos, forgalmasabb települések áraitól, így kiváló alternatívát nyújt a természetközeli életre vágyóknak.

elado-csaladi-haz-gomba-132487500-t6.webp

Gomba csendes, zöldövezeti részén található ez a 147 négyzetméteres, háromszintes, napfényes családi ház. Az ingatlan igazi kikapcsolódási központ: a privát, dús növényzettel körülvett kertben egy 30 négyzetméteres medence, a ház alsó szintjén szauna, a 36 négyzetméteres panorámás terasz szomszédságában pedig egy saját borospince található.

A három szintre tagolt épület alsó része külön lakrészként, irodaként vagy vállalkozás helyszíneként is működtethető, míg a felső szinten az amerikai konyhás nappali mellett három hálószoba kapott helyet. A gázcirkó fűtés és a hűtő-fűtő klímák egész évben komfortos hőmérsékletet biztosítanak. A környék bővelkedik kirándulóhelyekben, a közeli Gombai-tó pedig horgászathoz is ideális, miközben az M4-es autóút közelsége miatt Budapest KÖKI mindössze 20 perc alatt elérhető.

elado-csaladi-haz-gomba-132429740-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 185 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Hol keresel?
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
2025.02.23. #családiház #kertészet #tippektrükkök
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
Élvezettel nézed, ahogy a déli országokban élnek az emberek? Teremts egy kis mediterrán szigetet a kertedből, és ha hétköznap nem is, hétvégén mindenképp iktass be egy sziesztát is! Eláruljuk, hogy milyen növényekkel, térkövekkel varázsolhatsz toscanai hangulatot magad körül.
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
2025.02.02. #kertészet #családiház
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
A hobbikertészeknek már bizsereg is a metszőolló a zsebükben, és azt tervezgetik, hogy milyen kerti munkákat fognak végezni a következő hetekben. Mutatjuk, hogy melyek a legfontosabb teendők, hogy nyárra gyönyörű zöld pázsitod és rendezett kerted legyen.
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
2024.11.30. #eladóház #családiház
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
Egy átlagos háztartásban nagyjából 5-10 különböző tisztítószer található. Ezek gyakran olyan vegyszereket tartalmaznak, amik irritálják a bőrt, a légzőszerveket és még a környezetre is káros hatással vannak. A mosogatószer, a súroló és minden, amit leöblítesz a lefolyón keresztül a szennyvízhálózatba kerül vissza. Ezek a vegyi anyagok még higított formában is károsak lehetnek. Próbáld ki a természetes tisztítószereket! Ez az 5 alapanyag, amivel a teljes lakást patyolattisztán tarthatod.
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
2024.08.10. #családiház #kertészet
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
Már alig vártad, hogy az eső végre elálljon és lemoshasd a házat? A magasnyomású tisztító erre kiválóan alkalmas, de ha nem akarsz a lakásban és a kertben is nagy kárt okozni, előbb olvasd el ezt a cikket, vagy inkább pihentesd a garázsban ezt az egyébként hasznos masinát!
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
2024.06.22. #felújítás #családiház #energiahatékonyság
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
Bár elsőre nem tűnik könnyűnek egy régivágású kockaház (értsd: Kádár-kocka) energetikai felújítása, ám az egyáltalán nem is megvalósíthatatlan. Ráadásul még ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük vele.
Ugorj fejest a medencekínálatba!
2024.05.04. #luxusingatlan #családiház #kertészet
Ugorj fejest a medencekínálatba!
Tudod már, hogy hol töltöd a nyarat? Az előrelátók már tavaly lefoglalták a legjobb nyaralóhelyeket. Ha te még nem tetted meg, akkor vedd elő a naptárat, és tervezd meg a szabadságod. Az sem gond, ha nem utazol, hanem a nyár nagy részét otthon töltöd, főleg, ha kertes házad van. Például el tudod képzelni, hogy a forró nyári délutánok után mártózol egyet a medencében? Vagy a teraszon lévő jakuzziban? Az áruházakban most indul a kerti szezon; ismerkedj a medence típusokkal, hogy azonnal lecsaphass egy észbontó ajánlatra. Ebben segít ez a cikk.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – de csak a dalban, ezekben a kandallókban biztos nem!
2023.10.18. #eladóház #családiház
Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – de csak a dalban, ezekben a kandallókban biztos nem!
Egyre hidegebbek a napok, jól esik lassan befűteni otthon és a melegből nézni a kinti, hangulatos, őszi időt vagy épp élvezni az otthonunkba varázsolt őszi dekorációt. Bár a radiátorunk is tökéletes szolgálatot tesz, mégiscsak sokkal idillibb, ha a kandallóban ég a tűz, miközben mi a kanapén ülve olvasgatunk. Összeszedtünk néhány házat, ami erre kiváló lehetőséget biztosít.
Pécsi panorámás vityilló, ennyiért? És mi ez a hatalmas vadászkastély? Baranyában járunk
2023.10.15. #ingatlanbefektetés #családiház
Pécsi panorámás vityilló, ennyiért? És mi ez a hatalmas vadászkastély? Baranyában járunk
Az otpotthon.hu ingatlankínálatában közel négyezer baranyai vármegyei ingatlan szerepel, közülük választottuk ki a két legkisebbet és a két legnagyobbat. Utóbbi nem is állandó lakhatásnak épült, inkább befektetésre alkalmas.