2025.12.05.Szerző: Árgyelán Dorina #eladóház #eladólakás

Három ikonikus magyar vár, ahol a múlt életre kel, és a közelben otthon is vár

Három ikonikus magyar vár, ahol a múlt életre kel, és a közelben otthon is vár

Magyarország büszke a gazdag történelmére, és szerencsére jónéhány emlékünk is fennmaradt, mint például az alábbi településeken egykor emelt várak. Az alábbi cikkben mutatunk három várat, amelyekhez valamilyen legenda fűződik, és mindegyikhez kerestünk egy-egy eladó ingatlant is a környékről.


Sirok és a szépséges úrnő

A Siroki vár a Mátra és a Bükk határán található, sziklákba vájták még a tatárjárás idején. Amikor felmész és megnézed, hogyan használták ki a természetes sziklaformációkat, érthető, miért volt ez jó helyszín egy várnak.

Az egykori végvár fordulatos története során a török ellen rendkívül jó szolgálatot tett, de a Rákóczi-szabadságharc után az osztrák császár több más magyar várral együtt lerombolta, hogy még véletlenül se használhassák újra ellene szövetkező magyarok. De még ennél is szívszorítóbb a várhoz kapcsolódó legenda, ami a gyönyörű Kompolti Gizella nevéhez fűződik. Az úrnő ide zárkózott be apja halála után, majd egy halálos szerelmi viszonyt követően a sziklákról a mélybe vetette magát.

A közeli Recsk központi részén kínálnak eladásra egy 70,5 négyzetméteres, teljes körűen felújított családi házat, amely remek elhelyezkedésével tűnik ki. A településen a mindennapokhoz szükséges szolgáltatások – bolt, pékség, óvoda, bank, patika és buszmegálló – néhány perc sétával elérhetők. A csendes, aszfaltozott utcában található házban gázkonvektorok, fa tüzelésű kandalló és hűtő-fűtő klíma biztosítja a komfortos hőmérsékletet. A külső és belső szigetelés, az új műanyag ablakok és a vastag betonaljzat energiatakarékos működést eredményeznek. A jól átgondolt elrendezésben amerikai konyhás nappali, két szoba, két fürdő, gardrób, mosókonyha és egy tároló kapott helyet, kívül pedig térkövezett udvar teszi teljessé az ingatlant.

elado-csaladi-haz-recsk-121555108-t6.webp

Titkos alagút a Bakonyban

Csesznek vára a Bakony szívében áll, stratégiai helyen, és szintén a tatárjárás után építették, a legenda szerint a Garai család a számukra kedves vaddisznó emlékére építette egy barlang fölé, amelyben a vaddisznót meggyilkoló óriáskígyó lakott. A Rákóczi-szabadságharcban fontos szerepet töltött be, majd később földrengés és tűz rombolta.

A Bakony várakban és természeti csodákban gazdag vidék, teljesen érthető, ha környékére költöznél. A hegység peremén, Pápán találtuk ezt a remek állapotú 205 négyzetméteres családi házat, 894 négyzetméteres telekkel. A földszinten garázs, nappali, étkező, konyha, kamra, háztartási helyiség, WC, hálószoba és fürdőszoba található, a tetőtérben pedig hat szoba, fürdőszoba és külön WC lett kialakítva.

A ház hat szobával és két fürdőszobával bőséges helyet kínál nagyobb családnak vagy vendégeknek is. A tágas nappali világos, barátságos légkört teremt. Modern gázfűtés és klímaberendezés biztosítja a kellemes hőmérsékletet télben-nyáron. Jó nagy tornác is tartozik hozzá, két részre osztva, együtt összesen majdnem hatvan négyzetméteresek.

elado-csaladi-haz-papa-bocsor-varosresz-121038617-t6.webp

Kővé vált boldogság Boldogkőváralján

Boldogkő vára meseszép és rejtélyes, aminek neve szintén legendából ered. A monda szerint a tatárok elől menekülő és jobbágyruhába bújt IV. Bélát egy Bodó nevű aszalómester bújtatta el. Ezért cserébe később a király, hálája jeléül, nekiadta a környéket, azzal a feltétellel, hogy épít oda egy várat. Szerencsére Bodónak volt hét szép, eszes lánya, akik kiötlötték, hogy csak ahhoz mennek feleségül, aki egy évig beszáll a vár építésébe, így hét év alatt kész lett a vár.

A lányok esküvőjén a király is jelen volt, és ő jelentette ki, hogy nevezzék Boldogkőnek, mivel a hét leány itt volt a legboldogabb. A várból nyíló kilátás, a csendes, erdős környezet ma is boldogságot okoz annak, aki ide felbandukol. A látvány minden pénzt megér.

Nem messze a vártól, szintén gyönyörű környezetben terül el Tállya, aminek a történelmi központjában kínálnak eladásra, esetleg bérbeadásra egy fantasztikus hangulatú, közel háromszáz éves apartmanházat, amely a világörökség részét képező település egyik hangulatos ékessége. Az épület teljes felújításon esett át, így a műemléki elemek – vastag kőfalak, eredeti nyílászárók, szabadkéményes konyha – mellett modern gépészet és korszerű komfort várja az új tulajdonost.

A házban három különálló apartmant alakítottak ki, ahol tizenketten is elférnek, a ház alatt található, felújított, boltíves pincerendszer pedig húsz–harminc fős rendezvények lebonyolítására is alkalmas. A fűtést hűtő-fűtő klímaberendezések, elektromos panelek és egy felújított öntöttvas kályha biztosítják. A 150 négyzetméteres alapterület és a hatalmas pince sokoldalúan hasznosítható, így az ingatlan akár befektetőknek, akár turisztikai vállalkozóknak, akár családi nyaralónak is kivételes lehetőséget jelent.

elado-csaladi-haz-tallya-114174408-t6.webp

Ha most keresel lakást vagy házat, akkor nézd meg a Zenga premier címkés ingatlanokat! A 3 százalékos hitel esetében fontos lehet az időzítés. Ezért most még inkább érdemes szétnézni a Zengán, hiszen számos eladó házat és lakást itt láthatsz először. Ha nem akarsz kihagyni egyetlen friss hirdetést sem, keresd a Zenga Premier ingatlanokat!

Az együttműködésben részt vevő ingatlanközvetítő hálózatok új, kizárólagos hirdetéseinek nagy részét a zenga.hu és koltozzbe.hu ingatlankeresőn láthatod legelőször - és a feltöltéstől két hétig nem érhetők el más ingatlankeresőn! A tájékoztatás nem teljeskörű, részletek a Zenga.hu/premier oldalon.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 174 167 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
2024.03.16. #ingatlantörténelem #eladólakás
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
A Kiegyezést követően Budapest gyorsan kereskedelmi és közlekedési központtá vált. Ennek folyományaként jelentősen megnőtt a lakosság száma, megélénkült a lakások iránti kereslet, ami új ingatlanok építtetését vonta maga után. Ezek a bérházak lettek az úgynevezett nagypolgári lakások, tipikusan körfolyosóval, belső udvarral és hatalmas belső terekkel. Mi maradt belőlük?
Loft lakások: tér és stílus a magasban
2024.02.10. #eladólakás
Loft lakások: tér és stílus a magasban
Régen az olcsóságuk miatt voltak népszerűek, ma azonban a luxus megtestesítői a loft lakások. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen ingatlan megvásárlása óriási lehetőségeket hordoz magában.
Modern tetőtéri lakások
2024.01.13. #eladólakás
Modern tetőtéri lakások
A tetőtéri lakások az igencsak megosztó ingatlantípusok közé tartoznak. Sokan vannak, akik imádják a tetőtéri érzést, mások viszont irtóznak tőle. Pedig egy tetőtéri lakás a különleges lehetőségek tárházát rejti magában. Nem is gondolnánk, hogy a ferde falak alatti terek ugyanolyan hatékonysággal kihasználhatók, mint az egyenes falak által határolt terület. Mindemellett a város felett is kevesebb a zajhatás és nagyobb a nyugalom. Továbbá ezek az ingatlanok minden évszakban fényárban úsznak, hozzájárulva a kellemes közérzethez és az egészséghez.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
2023.09.23. #eladóház #kertészet
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
Javában tart az ősz, és már úgy érzed, hogy hónapok óta bezárva élsz? A következő időszak elszigeteltségére adhat megoldást egy jól szigetelt télikert. A télikert sokféle lehet, kialakíthatjuk az erkélyünkből, beépíthetjük a teraszunk, vagy hozzá is építhetjük a házunkhoz. Minden évszakban élvezhetőek, megfelelő fűtéssel, árnyékolókkal és a nyitható üvegfelületekkel, tökéletes kényelmet biztosítanak télen és nyáron is.
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
2023.08.21. #eladólakás #budapest
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
Az íróasztal sarkalatos pontja a gyerekszobának, de dolgozósarok is értelmezhetetlen nélküle. Ez a bútordarab már az ovis kortól része az életünknek, csak a mérete, kinézete és a funkciója változik. Később a számítógép elhelyezése miatt lehet szükséged egy masszív asztalra. Mutatjuk, melyik korosztálynak milyen az ideális munkaasztal.