2025.11.14.Szerző: Árgyelán Dorina #eladóház

Így cáfolja ez a pátyi ház a zsebbevágó sztereotípiát

Így cáfolja ez a pátyi ház a zsebbevágó sztereotípiát

A Budai-hegység lábánál fekvő Páty azon idilli agglomerációs települések közé tartozik, amelyek még őrzik a vidékiség báját, ugyanakkor már a városban is érzékelhető a kiköltözők nyomása, ami egyre nagyobb terheket ró az infrastruktúrára. Páty fejlődése mindezek mellett szerencsés pályán halad. A kisvárosi jellegéből adódóan az ingatlanpiacot itt elsősorban családi házak alkotják, amiket jellemzően a Budapestről kitelepülni szándékozó, biztos egzisztenciával rendelkező gyermekes családok keresik. Ennek megfelelően az ingatlanárak a Pest megyei átlag fölött vannak. A cikkben bemutatott ingatlan viszont haszonélvezeti joggal együtt eladó, de ez nem feltétlenül jelent hátrányt. Egyrészt kedvezőbb vételárat jelenthet, másrészt ideális lehet olyanoknak, akik most még a fővárosban dolgoznak, és csak tervezik, hogy nyugdíjas éveikben majd egy gyönyörű kisvárosba költöznek Budapest mellett.


Két lakóegység, két funkció

Az ingatlan egy 80 négyzetméteres főépületből és egy 27 négyzetméteres garzonlakásból, valamint egy 29 négyzetméteres gazdasági épületből tevődik össze. A főépületet 2001 és 2013 között felújították, szigetelték, új cseréptetőt kapott és a nyílászárókat is kicserélték. A fa nyílászárók hőszigeteltek, dupla üvegezéssel készültek.

A főépületben két szoba, nappali-étkező, előszoba, konyha, kamra, valamint fürdőszoba-WC található. A nappali-étkező egységes tér, az étkező vidékies hangulatát a jellegzetes valódi fából készült tálalószekrény és a fa asztal adja. A fűtést cirkó biztosítja. A ház egy 11 négyzetméteres terasszal is rendelkezik, továbbá egy 20 négyzetméteres pince is található lent.

A garzonlakás 27 négyzetméteres, előszoba-konyha-étkező, kamra, szoba és fürdőszoba alkotja. A szoba maga 17,5 négyzetméter, ami egy garzonhoz képest kifejezetten tágasnak hat. A fűtést itt is cirkó biztosítja, a szigetelés nyolc centiméteres hungarocell, amit 2013-ban szereltek fel.

elado-csaladi-haz-paty-120506004-t1.webp

Gazdasági épület és medence

A 29 négyzetméteres gazdasági épületben korábban kozmetika működött, továbbá műhelyként és raktárként hasznosították. A fűtést konvektoros. A műhelyben most részben a külső medence műszaki tartozékai láthatók, ami 10 négyzetméteres, fűthető, úszógéppel és világítással felszerelt, ennek köszönhetően három évszakban használható.

A kertben van egy fedett kocsibeálló is. A kertben egy ásott kút is található a kerti csap mellett, de nincs használatban. A telek hatalmas zöldfelülete rendezett.

elado-csaladi-haz-paty-120506014-t6.webp

Haszonélvezet és értékesítés

A szemet gyönyörködtető ingatlan értékesítése egy haszonélvezői joggal rendelkező lakóval együtt történhet meg, akinek holtig tartó haszonélvezeti joga van az ingatlanra. Ez azt jelenti, hogy a vevő tulajdonjogot szerez, de a házat ténylegesen a haszonélvező használhatja élete végéig. Éppen emiatt a haszonélvezettel terhelt ingatlanok piaci ára jellemzően alacsonyabb a szabad forgalmú ingatlanokénál.

Ez a konstrukció elsőre riasztónak tűnhet, de vannak olyan élethelyzetek, amiknél kifejezetten előnyös, például befektetésként, ha nem jelent gondot, hogy a ház csak majd a jövőben válik teljesen beköltözhetővé. Ugyanakkor vásárlásnál minden esetben érdemes kikérni a saját ügyvéd álláspontját a haszonélvezeti jog részleteiről és a jogi lehetőségekről.

elado-csaladi-haz-paty-120506010-t6.webp

További eladó házak haszonélvezeti joggal együtt.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
2023.09.23. #eladóház #kertészet
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
Javában tart az ősz, és már úgy érzed, hogy hónapok óta bezárva élsz? A következő időszak elszigeteltségére adhat megoldást egy jól szigetelt télikert. A télikert sokféle lehet, kialakíthatjuk az erkélyünkből, beépíthetjük a teraszunk, vagy hozzá is építhetjük a házunkhoz. Minden évszakban élvezhetőek, megfelelő fűtéssel, árnyékolókkal és a nyitható üvegfelületekkel, tökéletes kényelmet biztosítanak télen és nyáron is.
Mire jó a sószoba? - bármire is, élvezni fogod, és otthon is kialakíthatod
2023.07.07. #eladóház
Mire jó a sószoba? - bármire is, élvezni fogod, és otthon is kialakíthatod
Mire jó a sószoba, miért jó akár otthon is kialakítani?
Szúnyoghálót mindenhova - de milyet?
2023.07.05. #eladóház #eladólakás #felújítás
Szúnyoghálót mindenhova - de milyet?
Hiába égeted a füstölőt és a mécseseket, továbbra is vadásznod kell a vérszívókat? Ideje gyors és tartós megoldás után nézned. Ha nem is minden ajtóra, ablakra szereltetsz fel szúnyoghálót, azokra mindenképpen jusson, amiket nyitva szeretnél tartani. Ez most a kínálat a piacon.
A balatoni árakhoz képest olcsóbb házak a Balaton-felvidéken, a varázslatos aprófalvakban
2023.07.05. #eladóház #családiház #ingatlanvásárlás #vízpart
A balatoni árakhoz képest olcsóbb házak a Balaton-felvidéken, a varázslatos aprófalvakban
Kékkút, Dörgicse, Vászoly, Henye? A Balatonban nem is csak a víz, hanem a környezet is nagyon vonzó. A Balaton-felvidék unikális élményeket biztosít, ezért az ottani aprófalvakban kerestünk, és találtunk is a balatonihoz képest visszafogott áron eladó házakat. Innen az élet kicsit vidámabbnak tűnik, és viszonylag gyorsan a tónál is lehetsz. A legszebb községeket járjuk most körbe.
Erkély helyett irány a tornác! Ismerd meg a parasztházak világát
2023.07.01. #ingatlantörténelem #eladóház
Erkély helyett irány a tornác! Ismerd meg a parasztházak világát
Épp költözés előtt állsz, és úgy döntöttél, hogy egy igazi tradicionális parasztházat választasz az otthonodnak? Akkor ezt a cikket ne hagyd ki!
Íme az 5 legjobb bringaútvonal, irtó aranyos nyaralókkal
2023.06.30. #eladóház #családiház
Íme az 5 legjobb bringaútvonal, irtó aranyos nyaralókkal
Bringázni városban sikkes, vidéken pedig sokszor nélkülözhetetlen. De miért pattannál te biciklire? Először is, mert egészséges, aztán gazdaságos, környezettudatos. De ha még ezek a szempontok sem elég meggyőzőek neked, gondolj arra, hogy a biciklizés életforma, amit beiktathatsz munka előtt, után, nyaralás alatt. Ez utóbbihoz megmutatjuk az öt legjobb kerékpáros útvonalat Magyarországon, ami mellett nyaralót is érdemes nézni.
Utolérhetetlen panorámák és kipusztíthatatlan szobanövények
2023.06.30. #eladóház #eladólakás
Utolérhetetlen panorámák és kipusztíthatatlan szobanövények
A szobanövények nemcsak szépek, hanem egészségesebbé is teszik a hétköznapjainkat. Meghálálnak minden gondoskodást, az igazi öröm azonban mégis az, amikor egy új hajtással, vagy egy új bimbóval hálálják meg azt. Lakáshoz növény, avagy növényhez lakás, ez itt a szobanövény ABC.
Ezek a legolcsóbb lakások az országban, köztük a legeslegolcsóbb panellel
2023.06.29. #eladóház #eladólakás
Ezek a legolcsóbb lakások az országban, köztük a legeslegolcsóbb panellel
Jó ütemérzékkel most kiváló ingatlanhoz juthatsz, ha szem előtt tartod, hogy az adott területen átlagosan milyen ingatlanárak vannak. A jelenlegi árkáoszban olykor a szerencsének köszönhető, hogy a lakástulajdonos a piaci ár alatt értékesítené az ingatlant. Néha pedig a belátásnak. Ezekből gyűjtöttünk össze a csokrot.