2026.02.28.Szerző: Cs. Z. #vízpart #családiház

Retró tóparti nyaralók mellett megjelent a luxus is az üdülőparadicsomokban

Retró tóparti nyaralók mellett megjelent a luxus is az üdülőparadicsomokban

Legdélebbi megyénk, Baranya, egy kicsit olyan hely, ahol dombok és völgyek váltakoznak, a domboldalakon szőlőtőkék sorakoznak, és a legszívesebb mindenhol megállna az ember egy kicsit nézelődni, vagy meginni egy fröccsöt. Ezt az érzést a legjobban egy hetvenes évekbeli hétvégi házzal lehet kimaxolni, ahonnan a legszívesebben el sem mozdulnál. Ehhez három, már-már a szentimentalizmus határát súroló nyaralót válogattunk össze, meg egy luxus ráadást.


A magyarországi nyaralók többsége még abból a korszakból származik, amikor a hétvégi ház egyáltalán nem számított luxusnak, inkább egy soha be nem fejezett projekt volt. Ott állt az udvarban a betonkeverő, a mindig kissé spicces szomszéd és a nagybácsi, a háttérben pedig a Jó ebédhez szól a nóta volt hallható. Ezek az épületek ma is állnak. A titkuk éppen abban rejlik, hogy ezekhez az emlékekhez egy hangulatot, érzelmet tudunk kapcsolni.

A Mecsek pedig azoknak való, akik imádnak túrázni, és egy hegytetőről szeretnék megcsodálni az országot. Orfű környékén a tavakon és strandokon megjelentek a SUP-ozók is, és láthatóan egyre korszerűbb nyaralók emelkednek ki a földből Dél-Baranyában pedig a termálfürdők vonzzák az embert: Harkány és Siklós környékén a csendes utcák nagy telkei mediterrán hangulatot nyújtanak fügefával, meleggel.

Panorámás luxus Orfűn

Kezdjük mindjárt egy rendkívüli ingatlannal. A 2024-ben épült luxusotthonból közvetlenül az Orfűi tóra nyílik panoráma. A kétszintes, korszerű ház három tágas szobával, két nagy terasszal, valamint saját jakuzzival és szaunával rendelkezik. A modern építészeti megoldások és a természetközeli hangulat tökéletes harmóniát teremtenek.

A ház minden részlete minőségi kivitelezésről árulkodik. Házközponti fűtéssel rendelkezik.

elado-kertes-haz-orfu-113676846-t6.webp

Hangulatos nyaraló a Dombay-tó mellett

Egy klasszikus kis sátortetős faházat hirdetnek Pécsváradon, a Dombay-tó közvetlen közelében. A 30 négyzetméteres nyaraló egy 284 négyzetméteres telken áll. Közepes állapotú, tehát lakható, de ha tele vagy tervekkel, és fantáziával, elragadó kulipintyó válhat belőle.

A környék csendes, természetközeli hangulata garantálja a teljes feltöltődést. A kis méret ellenére a nyaraló remek lehetőségeket rejt, akár hétvégi házként, akár egy nyugodt menedékként.

elado-udulo-nyaralo-pecsvarad-123836456-t6.webp

Közvetlen vízparti nyugalom Sikondán

Ez 300 négyzetméteres, közművesített, tóparti ingatlan két utcából is megközelíthető, Komló délnyugati részén. A kétszintes építmény alsó részén egy külön bejáratú garzon kapott helyet, amely vendégek fogadására vagy akár kiadásra is tökéletes. A felső szint tágas nappalijából és a 8 négyzetméteres teraszról gyönyörű kilátás nyílik a tóra, amit a kandalló és az új klíma még otthonosabbá tesz.

A ház több felújításon is átesett. A fűtést gáz- és villanykazán biztosítja, így a nyaraló egész évben használható. A gondozott kertben fedett autóbeálló, kemence és sütögető áll rendelkezésre.

elado-udulo-nyaralo-komlo-122798117-t6.webp

Téliesíthető nyaraló Harkányban

Egy 35 négyzetméteres, teljesen téliesített nyaralót is hirdetnek Harkányban, a város központjában. A lakás első emeleti, a fényt és a barátságos hangulatot a nagy ablakok kínálják, az erkély pedig nagyobb teret enged. A házat tíz éve teljesen felújították.

A fűtést hőtárolós kályha biztosítja, a közművek közül villany, víz és szennyvíz rendelkezésre áll. A modern, ízléses konyha és a tiszta, karbantartott fürdőszoba azonnal használható.

elado-udulo-nyaralo-harkany-123589340-t6.webp

Ha Baranya vármegyében még üdülőt, vagy hétvégi házat keresnél, akkor erre a linkre kattints!


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 174 607 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Kitilthatják a települések a beköltözőket – Hol kerülhet ki a „megtelt” tábla?
2025.03.20. #eladólakás #vízpart
Kitilthatják a települések a beköltözőket – Hol kerülhet ki a „megtelt” tábla?
Akár már a nyáron hatályba léphet az a törvény, ami új eszközt adna az önkormányzatok kezébe: bizonyos településeken egész egyszerűen megtilthatnák az ingatlanvásárlást, hogy ezzel korlátozzák a népességszám további emelkedését. A részletek egyelőre nem ismertek, de az már látszik, melyik településeken lenne létjogosultsága egy ilyen szabálynak, elsősorban a budapesti agglomeráció, a Balaton és a Velencei-tó térsége került fókuszba. De milyen hatással lenne mindez az ingatlanpiacra?
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
2025.02.23. #családiház #kertészet #tippektrükkök
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
Élvezettel nézed, ahogy a déli országokban élnek az emberek? Teremts egy kis mediterrán szigetet a kertedből, és ha hétköznap nem is, hétvégén mindenképp iktass be egy sziesztát is! Eláruljuk, hogy milyen növényekkel, térkövekkel varázsolhatsz toscanai hangulatot magad körül.
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
2025.02.02. #kertészet #családiház
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
A hobbikertészeknek már bizsereg is a metszőolló a zsebükben, és azt tervezgetik, hogy milyen kerti munkákat fognak végezni a következő hetekben. Mutatjuk, hogy melyek a legfontosabb teendők, hogy nyárra gyönyörű zöld pázsitod és rendezett kerted legyen.
A belföldi turizmus új sztárja lehet, ahol a vízparti üdülők a balatoni tizedébe kerülnek
2025.01.14. #vízpart #eladóház
A belföldi turizmus új sztárja lehet, ahol a vízparti üdülők a balatoni tizedébe kerülnek
Egy hétvégi ház vagy üdülő remek lehetőség arra, hogy kiszakadj a hétköznapokból és csendes, természetesebb környezetben töltődj fel. Ez a saját menedék nemcsak a családdal és barátokkal töltött idő helyszíne lehet, hanem befektetésként is szolgálhat, hiszen akár ki is adhatod, amikor épp nincs használatban. A cikkben Békés vármegye varázslatos vidékeiről válogattunk össze néhány ingatlant.
Így készülődnek a szezonra a balatoni nagyberuházók
2025.01.12. #újépítésű #vízpart
Így készülődnek a szezonra a balatoni nagyberuházók
A magyar tenger a pihenés és kikapcsolódás ideális helyszíne. A többségnek persze csak a nyáron. Habár a melegre még várnunk kell, az alábbi cikkben bemutatjuk azokat a balatoni lakóparkfejlesztéseket, amik mind befektetés, mind magán célra is kitűnő vételnek tűnnek. A Balaton északi vagy a déli partját kedvelőkre gondolva, ebben a cikkben Keszthely, Balatonfűzfő és Balatonlelle legújabb projektjeit mutatjuk be.
Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében
2025.01.10. #eladóház #vízpart
Olcsó és vízparti ingatlanok Magyarország keleti csücskében
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye legkeletibb része Magyarország legelmaradottabb térségei közé tartozik, ahol egészen olcsón lehet ingatlanokhoz jutni. Cigándot és környékét érdemes felkeresni, hiszen a tájat a Bodrogköz sík vidéke határozza meg, ami a maga gazdag vízi élővilágával és ártéri erdeivel izgalmas programokat ígér.
Közvetlen vízparti, borvidéki nyaralók, amiknek az árán is elcsodálkozhatsz
2024.12.23. #eladóház #vízpart
Közvetlen vízparti, borvidéki nyaralók, amiknek az árán is elcsodálkozhatsz
Egy hétvégi ház lehetőséget kínál arra, hogy kiszakadj a mindennapok rutinjából, és nyugodt, természetközeli környezetben pihenj. Sokan itt barátokkal és a családdal töltik a szabadidőt, távol a város zajától. Van, akinek pedig az ilyen ingatlan befektetésként szolgál, és kiadja, amikor nem használják. Ki szeretne egy saját menedéket?
Insta élet real life módban- filter nélkül
2024.12.10. #vízpart #újépítésű
Insta élet real life módban- filter nélkül
Már egészen fiatal korban megfogalmazódik a cél, hogy az ember elköltözzön otthonról. Ilyenkor azonban még nem realizálódik a távozás minden részlete, csak a szabadságvágy hajtja a fiatalt, aki - ha eljátszik a gondolattal, hogy milyen helyen szeretne mindennap felébredni - biztos, hogy nem egy lepukkant lakás képét látja maga előtt, hanem egy modern, mindenhez közeli, menőn felszerelt otthont. Mint amilyen a River Life lakópark lakásai(https://riverlife.hu/hu?utm_source=telex+cikk&utm_medium=emial&utm_campaign=Zenga2024&utm_id=2024_River+Life+t%C3%A9l&utm_term=River+Life&utm_content=River+Life "Otthon a Duna-parton - ENERGIATAKARÉKOS MEGOLDÁSOK ÉS MODERN KIVITEL _blank") is.
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
2024.11.30. #eladóház #családiház
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
Egy átlagos háztartásban nagyjából 5-10 különböző tisztítószer található. Ezek gyakran olyan vegyszereket tartalmaznak, amik irritálják a bőrt, a légzőszerveket és még a környezetre is káros hatással vannak. A mosogatószer, a súroló és minden, amit leöblítesz a lefolyón keresztül a szennyvízhálózatba kerül vissza. Ezek a vegyi anyagok még higított formában is károsak lehetnek. Próbáld ki a természetes tisztítószereket! Ez az 5 alapanyag, amivel a teljes lakást patyolattisztán tarthatod.