2025.02.19.Szerző: Cs. Z. #eladólakás #eladóház

Felértékelődő otthonok az ország egyik legdinamikusabb városában

Felértékelődő otthonok az ország egyik legdinamikusabb városában

Régen nem volt már példa arra, hogy egy poros város szinte a semmiből az ország egyik legjelentősebb városává emelkedjen. Kecskeméttel ezt tette a Mercedes-gyár, aminek megérkezése óta a város ipari központtá, az ország egyik legimpulzívabb ingatlanpiacává változott. Innen válogattunk vonzó eladó ingatlanokat.


Kecskemét úthálózata sugaras szerkezetű, ami megkönnyítette a városrészek kialakulását. Olyannyira tervasztal-szerű, hogy a fővároshoz hasonlóan számozott felosztású, 21 kerület és a Belváros alkotja a települést, pontosabban az I-XII. kerületek, valamint a Belváros alkotja a tulajdonképpeni várost, itt él a lakosság nyolcvan százaléka, a többi, a XIII-XXII. kerületek a szatelit települések.

A kecskeméti lakosság jelentős része, körülbelül 13 százaléka él a Kertségek, illetve a külső városrészeket alkotó tanyavilágban. Külön zónát alkot a Katonai Repülőtér és környéke. Így négy nagy egységből áll Kecskemét: Belterület, Kertség, Repülőtér és Egyéb külterület.

Földszintes, erkélyes lakás Árpádvárosban

Ez a minőségi anyagokkal teljesen felújított, 52 négyzetméteres lakás nappali, szoba, előszoba, kamra, konyha-étkező és fürdőszoba felosztással rendelkezik. A lakás a földszinten található és egy erkély is tartozik hozzá.

Téglaépítésű és szigetelt, a fűtése távhőről működik, a hirdetés szerint extra alacsony a rezsije, és egy két négyzetméteres saját tároló is tartozik hozzá. Befektetésre ideális.

1elado-teglalakas-kecskemet-109794965-t6.webp

Téglalakás Máriavárosban

Máriavárosban eladó egy felújított, 54 négyzetméteres, második emeleti kétszobás lakás. Az ingatlanban új villany- és vízvezetékek, konyhabútor, burkolatok és bejárati ajtó található. A lakás klimatizált, műanyag nyílászárókkal és konvektoros fűtéssel rendelkezik. A lakás erkélyes.

Az épület téglaépítésű és a lakás alacsony rezsiköltséggel bír. A lakók csendes környezetben élhetnek, jó lakóközösségben. A mindennapokban előnyt jelent a belváros közelsége, a közeli boltok, óvoda, iskola, gyógyszertár és buszmegálló is. A tulajdonos hajlandó visszabérelni az ingatlant.

2elado-teglalakas-kecskemet-109914084-t6.webp

Hat szobás családi ház Máriavárosban

A lakások után egy házat mutatunk, szintén a Máriavárosban, a belváros és a Széchenyi város közelében. A 2004-ben épült ház 320 négyzetméteres, luxus kivitelű. A telek mérete 523 négyzetméter. Az épület földszintjén amerikai konyhás nappali, hálószoba, fürdőszoba, mosókonyha és zárt medence, valamint szauna és garázs található. A felső szinten két szoba, teakonyha és fürdőszoba kapott helyet, míg a szuterénben további két szoba és tárolóhelyiség található.

A ház 20 kW-os napelemrendszerrel van felszerelve, így a villamos energia költsége alacsony marad. A fűtést gáz cirkó kazán, elektromos ledpanel és kandalló biztosítja, továbbá központi porszívó és audiórendszer is rendelkezésre áll.

3elado-csaladi-haz-kecskemet-110681802-t6.webp

Panellakás a Széchenyivárosban

A Széchenyi városrészben hirdetik az alábbi, teljesen felújított, 70 négyzetméteres lakást, egy cseréptetős társasház negyedik emeletén. A lakás tágas konyhával, elektromos sütővel, gáz főzőlappal és mosogatógéppel van felszerelve. Az erkélyes és klimatizált ingatlan kelet-nyugati fekvésű, parkettázott szobákkal. Az egyedi távfűtés digitális mérőkkel szabályozható, alacsony költségekkel.

A lépcsőház nemrég új burkolatot kapott, és kerékpártárolóval, valamint garázsbérlési lehetőséggel rendelkezik. Az ingatlan közeli elhelyezkedése a belvároshoz és a különböző szolgáltatásokhoz, mint üzletek, óvoda, iskola és gyógyszertár, ideális választás.

4Kecskemet_Széchenyiváros.JPG


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 169 164 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
2024.03.16. #ingatlantörténelem #eladólakás
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
A Kiegyezést követően Budapest gyorsan kereskedelmi és közlekedési központtá vált. Ennek folyományaként jelentősen megnőtt a lakosság száma, megélénkült a lakások iránti kereslet, ami új ingatlanok építtetését vonta maga után. Ezek a bérházak lettek az úgynevezett nagypolgári lakások, tipikusan körfolyosóval, belső udvarral és hatalmas belső terekkel. Mi maradt belőlük?
Loft lakások: tér és stílus a magasban
2024.02.10. #eladólakás
Loft lakások: tér és stílus a magasban
Régen az olcsóságuk miatt voltak népszerűek, ma azonban a luxus megtestesítői a loft lakások. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen ingatlan megvásárlása óriási lehetőségeket hordoz magában.
Modern tetőtéri lakások
2024.01.13. #eladólakás
Modern tetőtéri lakások
A tetőtéri lakások az igencsak megosztó ingatlantípusok közé tartoznak. Sokan vannak, akik imádják a tetőtéri érzést, mások viszont irtóznak tőle. Pedig egy tetőtéri lakás a különleges lehetőségek tárházát rejti magában. Nem is gondolnánk, hogy a ferde falak alatti terek ugyanolyan hatékonysággal kihasználhatók, mint az egyenes falak által határolt terület. Mindemellett a város felett is kevesebb a zajhatás és nagyobb a nyugalom. Továbbá ezek az ingatlanok minden évszakban fényárban úsznak, hozzájárulva a kellemes közérzethez és az egészséghez.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
2023.09.23. #eladóház #kertészet
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
Javában tart az ősz, és már úgy érzed, hogy hónapok óta bezárva élsz? A következő időszak elszigeteltségére adhat megoldást egy jól szigetelt télikert. A télikert sokféle lehet, kialakíthatjuk az erkélyünkből, beépíthetjük a teraszunk, vagy hozzá is építhetjük a házunkhoz. Minden évszakban élvezhetőek, megfelelő fűtéssel, árnyékolókkal és a nyitható üvegfelületekkel, tökéletes kényelmet biztosítanak télen és nyáron is.
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
2023.08.21. #eladólakás #budapest
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
Az íróasztal sarkalatos pontja a gyerekszobának, de dolgozósarok is értelmezhetetlen nélküle. Ez a bútordarab már az ovis kortól része az életünknek, csak a mérete, kinézete és a funkciója változik. Később a számítógép elhelyezése miatt lehet szükséged egy masszív asztalra. Mutatjuk, melyik korosztálynak milyen az ideális munkaasztal.