2026.08.16.Szerző: Árgyelán Dorina #családiház #eladóház

100 millió forinttal a zsebben egyre többen fordulnak el a fővárostól, és megvan rá a jó okuk

100 millió forinttal a zsebben egyre többen fordulnak el a fővárostól, és megvan rá a jó okuk

A százmillió forint feletti ársávban néhány éve még a prémium kategória kapuján lépett be az ember, de Budapesten ma ez az összeg gyakran csak egy átlagos méretű társasházi lakásra elég, miközben a városhatárt átlépve már komplett kertes házat adnak érte. Nem csoda, hogy egyre inkább borul a papírforma: a teherbíróbb vevők jelentős része már nem a fővárosban költi el ezt a pénzt, hanem a környező településeken keresi az új otthonát.


Nagyobb ház és saját kert ugyanannyi pénzért

A Duna House szerint a százmillió forint feletti adásvételeknél a nyáron érezhetően csökkent Budapest részesedése, miközben Pest vármegye folyamatosan erősödik. A vásárlók döntését az árak és az alapterületek közötti szakadék mozgatja. Míg a fővárosban 100-120 millió forintból jellemzően egy 85–90 négyzetméteres lakásra futja – ahol az átlagos négyzetméterárak már az 1,6 millió forintot karcolják –, addig az agglomerációban ugyanebből az összegből csaknem 160 négyzetméteres családi házat lehet venni, saját telekkel.

A városhatárt átlépve az átlagos négyzetméterárak csaknem a felére, 850 ezer forint környékére szelídülnek, ez a különbség pedig a tágasabb otthonra vagy zöldövezetre vágyó családoknál azonnal eldönti a kérdést.

elado-csaladi-haz-diosd-128970778-t1.webp

Érdtől Szentendréig: ezek a települések a kiköltözők kedvencei

A lakossági vándorlási adatok évek óta mutatják Budapest negatív mérlegét, a folyamat azonban a magasabb árfekvésű ingatlanok piacán most vált igazán látványossá. A drágább házat keresők nem céltalanul szóródnak szét a megyében, hanem jól körülhatárolható központokat választanak.

A százmillió feletti tranzakciók egyik legfőbb célpontja Érd lett, de kifejezetten erős a kereslet Szentendrén, Budakeszin, Diósdon, Vácon és Vecsésen is. Ezekben a városokban közös a gyors fővárosi elérést biztosító közlekedési hálózat, a kiépült intézményi környezet, valamint a jó állapotú, tágas családi házas kínálat.

elado-teglalakas-erd-119630427-t6.webp

A 300 milliós határ, ahol még mindig Budapest uralkodik

Ez a folyamat leginkább a 100–300 milliós kerettel rendelkező vásárlóknál érvényesül, mert itt hozza a leglátványosabb előrelépést a tágasabb otthon és a zöldebb környezet. A 300 millió forint feletti csúcskategóriás szegmensben viszont továbbra is érinthetetlen a főváros fölénye.

Az ebben a tartományban nézelődő vásárlók köre ugyanis nem az extra alapterületért fizet, hanem a helyszín egyediségéért. A budai zöldövezet – a II. és XII. kerület lejtői –, a pesti belváros és Lipótváros, a Várnegyed, valamint a Duna-parti új építésű penthouse-ok olyan elhelyezkedést és panorámát képviselnek, amit semmilyen agglomerációs családi ház nem tud helyettesíteni.

elado-ikerhaz-budapest-ii-kerulet-torokvesz-126920287-t6.webp

Korábban beszámoltunk arról, hogy Sátoraljaújhelyen komoly vita bontakozott ki, egy 100 millióba kerülő parkoló miatt, és megírtuk azt a 10 okot, amiért a városi lakás még mindig a legpraktikusabb választás.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 182 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
2025.02.23. #családiház #kertészet #tippektrükkök
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
Élvezettel nézed, ahogy a déli országokban élnek az emberek? Teremts egy kis mediterrán szigetet a kertedből, és ha hétköznap nem is, hétvégén mindenképp iktass be egy sziesztát is! Eláruljuk, hogy milyen növényekkel, térkövekkel varázsolhatsz toscanai hangulatot magad körül.
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
2025.02.02. #kertészet #családiház
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
A hobbikertészeknek már bizsereg is a metszőolló a zsebükben, és azt tervezgetik, hogy milyen kerti munkákat fognak végezni a következő hetekben. Mutatjuk, hogy melyek a legfontosabb teendők, hogy nyárra gyönyörű zöld pázsitod és rendezett kerted legyen.
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
2024.11.30. #eladóház #családiház
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
Egy átlagos háztartásban nagyjából 5-10 különböző tisztítószer található. Ezek gyakran olyan vegyszereket tartalmaznak, amik irritálják a bőrt, a légzőszerveket és még a környezetre is káros hatással vannak. A mosogatószer, a súroló és minden, amit leöblítesz a lefolyón keresztül a szennyvízhálózatba kerül vissza. Ezek a vegyi anyagok még higított formában is károsak lehetnek. Próbáld ki a természetes tisztítószereket! Ez az 5 alapanyag, amivel a teljes lakást patyolattisztán tarthatod.
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
2024.08.10. #családiház #kertészet
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
Már alig vártad, hogy az eső végre elálljon és lemoshasd a házat? A magasnyomású tisztító erre kiválóan alkalmas, de ha nem akarsz a lakásban és a kertben is nagy kárt okozni, előbb olvasd el ezt a cikket, vagy inkább pihentesd a garázsban ezt az egyébként hasznos masinát!
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
2024.06.22. #felújítás #családiház #energiahatékonyság
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
Bár elsőre nem tűnik könnyűnek egy régivágású kockaház (értsd: Kádár-kocka) energetikai felújítása, ám az egyáltalán nem is megvalósíthatatlan. Ráadásul még ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük vele.
Ugorj fejest a medencekínálatba!
2024.05.04. #luxusingatlan #családiház #kertészet
Ugorj fejest a medencekínálatba!
Tudod már, hogy hol töltöd a nyarat? Az előrelátók már tavaly lefoglalták a legjobb nyaralóhelyeket. Ha te még nem tetted meg, akkor vedd elő a naptárat, és tervezd meg a szabadságod. Az sem gond, ha nem utazol, hanem a nyár nagy részét otthon töltöd, főleg, ha kertes házad van. Például el tudod képzelni, hogy a forró nyári délutánok után mártózol egyet a medencében? Vagy a teraszon lévő jakuzziban? Az áruházakban most indul a kerti szezon; ismerkedj a medence típusokkal, hogy azonnal lecsaphass egy észbontó ajánlatra. Ebben segít ez a cikk.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – de csak a dalban, ezekben a kandallókban biztos nem!
2023.10.18. #eladóház #családiház
Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – de csak a dalban, ezekben a kandallókban biztos nem!
Egyre hidegebbek a napok, jól esik lassan befűteni otthon és a melegből nézni a kinti, hangulatos, őszi időt vagy épp élvezni az otthonunkba varázsolt őszi dekorációt. Bár a radiátorunk is tökéletes szolgálatot tesz, mégiscsak sokkal idillibb, ha a kandallóban ég a tűz, miközben mi a kanapén ülve olvasgatunk. Összeszedtünk néhány házat, ami erre kiváló lehetőséget biztosít.
Pécsi panorámás vityilló, ennyiért? És mi ez a hatalmas vadászkastély? Baranyában járunk
2023.10.15. #ingatlanbefektetés #családiház
Pécsi panorámás vityilló, ennyiért? És mi ez a hatalmas vadászkastély? Baranyában járunk
Az otpotthon.hu ingatlankínálatában közel négyezer baranyai vármegyei ingatlan szerepel, közülük választottuk ki a két legkisebbet és a két legnagyobbat. Utóbbi nem is állandó lakhatásnak épült, inkább befektetésre alkalmas.