Sokkal nagyobb hatással van rád az ágynemű színe, mint gondolnád. Befolyásolhatja az alvásminőséget, és azt is, mennyire fázol vagy izzadsz meg az éjjel.
A színpszichológia azt kutatja, mennyire hatnak a színek az érzéseidre, és ennek a tudományágnak az ágyneműszínekkel foglalkozó kutatói pedig azt vizsgálják, hogyan befolyásolják a hangulatodat a különböző árnyalatok, és melyik szín hat pozitívan, illetve negatívan az éjszakai pihenésedre.
A népszerű gyógyfürdő bejáratánál, Hajdúszoboszlón hirdetik ezt a második emeleti, kétszobás, szemrevaló lakást, ami tokkal vonóval, és ágyneműhuzattal együtt eladó 47,9 millió forintért.
Meleged van vagy inkább fázol éjjelente?
A színtanácsadók úgy vélik, hogy a jól megválasztott ágyneműszínek nyugalmat és biztonságérzetet biztosítanak éjjel, reggel pedig energiafröccsként működnek. A hálószobákban inkább a hideg tónusú színeket – például a kéket, a zöldet és a lilát – kapcsoljuk a nyugalomhoz, pedig a meleg színek ugyanezt biztosíthatják.
Tulajdonképpen minden a megfelelő alaptónus kiválasztásán múlik, illetve azt is figyelembe kell venned, milyen az általános testhőmérsékleted. Ha éjjelente inkább meleged van, vagy hajlamosabb vagy az izzadásra, akkor érdemes hűvösebb színű huzatokat felhúznod. A kék és a zöld is remek választás, hiszen mindkettő „lehűti” az ágyat, és a hűvösebb környezet érzetét kelti. Az is igaz, hogy mind a kettő egyensúlyt és nyugalmat sugároz, és a kedvenc természeti helyeidet szimbolizálják: a kék a tengert, a zöld pedig egy erdős környezetet.
Kutatások bizonyítják, hogy ezek csökkentik a kortizolszintet, ami kiegyensúlyozottabb alvást biztosít. Inkább fázós vagy? Neked olyan meleg színekben kell gondolkodnod, mint a narancs vagy a rozsda – mindkettő meleg érzetet ad az éjjeli órákban.
Az Oktogonnál található ez a 2011-es építésű, felújított ház, amiben ezt a teljesen felújított bájos, kétszobás lakást hirdetik. A lakás bútorozott és része a 2x2 méteres, ágyneműtartós franciaágy is.
A sárgától a feketéig
Az sem mindegy, mikor hajtod álomra a fejedet. Ha például sokkal később fekszel le, mint szeretnél, földszínű árnyalatokkal – például camellel és terrakottával – hívogatóbbá teheted az ágyat. Meleg érzést keltenek és magukhoz vonzanak, és kicsit úgy hatnak, mintha átölelnének a takaróba burkolódzva. A feketét az emberek többsége a gyásszal és a szomorúsággal kapcsolja össze, a pirosat a szenvedéllyel, míg a rózsaszínt a romantikával. Ez nem jelenti azt, hogy neked ugyanezt jelentik ezek a színek, éppen ezért mindig a saját érzésidre hallgass a vásárlás során.
Egyesek számára a sötétkék megnyugtató és felemelő szín, míg másoknak inkább túl rideg. A szakemberek szerint a sárgát szinte mindenki kedveli, mivel pozitív energiát és örömet sugároz. A vaj- és a mustársárga is jó választás lehet, kevésbé erős és hivalkodó, mint a napsárga. Mindkettő vidám hálószobakörnyezetet teremt, de tényleg az a lényeg, hogy te jól érezd magad benne, és szívesen takarózz vele be esténként.
Illusztráció: Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 147 596 ingatlanhirdetés között