Négy bakancslistát arborétum, négy féle vidéki élet a szomszédságban
Az arborétumokról általában a ritka növények, az évszázados fák és a kastélykertek jutnak eszünkbe. Ingatlanos szemmel viszont sokkal érdekesebb kérdés, milyen házak vannak azokban a településeken, ahol egy történelmi kert vagy több száz éves faállomány szó szerint a környék része. Megnéztük négy dunántúli arborétum környezetét, és azt is, mit kínál most az ott élőknek – a mecseki erdőszéli háztól a kastélypark közelében álló családi házig.
Magyarországon az arborétum szó hallatán könnyű egyből botanikus kertekre gondolni, ahol táblák mellett lehet megtudni, melyik fa honnan érkezett. A dunántúli történelmi arborétumok egy része ennél jóval érdekesebb: kastélyokhoz, egykori főúri birtokokhoz és püspöki rezidenciákhoz tartozó kertekből alakult ki. Ma pedig olyan településeken találhatók, ahol az arborétum nem feltétlenül kirándulóprogram, hanem a környék egyik meghatározó adottsága.
Amikor az erdő tényleg a kert végén kezdődik
A Kelet-Mecsekben, Hosszúhetényhez tartozó Püspökszentlászló nem az a hely, ahol az ember véletlenül köt ki. Az egyutcás település a Zengő északi oldalán bújik meg, a végén pedig ott van az 1797-ben épült püspöki kastély és a hozzá tartozó arborétum. A parkot a 19. században kezdték tudatosan növénygyűjteménnyé alakítani, ma több mint 80 fa- és cserjefaj található benne.
Püspökszentlászlón felbukkant egy meglehetősen szokatlan ingatlan. 150 millió forintért két önálló házat kínálnak egy 4264 négyzetméteres, erdőig nyúló telken. A két épület összesen 285 négyzetméteres, az egyik egy felújított parasztház műteremmel, a másik egy 2002-ben épült, három hálószobás, három fürdőszobás modern ház. Hőszivattyú, napelem, fúrt kút és borospince is van.
Sellyén egészen más a lépték. A Draskovich-kastély körül kialakított, 7,65 hektáros arborétum az Ormánság egyik különleges helye. Több mint 480 féle fás szárú és csaknem 200 féle lágyszárú növény található benne, köztük mamutfenyők, páfrányfenyők, magnóliák és vérbükkök. A park 1966 óta országos jelentőségű természetvédelmi terület.
Aki itt nézne házat, annak most van miből válogatnia. Csal néhány perc sétára a Draskovich-kastélytól és a gyógyfürdőtől egy összközműves ház került eladósorba, ráadásul már lejjebb engedett hirdetési áron. Sellye csendes családi házas részén található 130 négyzetméteres, kétszintes, felújított, amerikai konyha-nappali+ 4 szoba elosztású, vegyes tüzelésű kazánnal és 2db GREE klímával is fűthető, tégla családi ház 581 négyzetméteres parkosított sík telken épült.
Az udvaron kerti tó, szikla kert és épített sütögető is épült.
A Sárvári Arborétum már egészen más történet. A Nádasdy-vár szomszédságában fekvő kert története 1546-ig vezethető vissza. A mai állomány egyik része az egykori Rába menti ártéri erdő maradványa, benne 400–500 éves kocsányos tölgyekkel, a másik pedig a több mint kétszáz éves angolkert. A kertben ma mintegy 300 fa- és cserjefaj, illetve fajta található.
Sárváron az ingatlankínálat jóval városiasabb képet mutat. Ez a 90 négyzetméteres családi ház egy 440 négyzetméteres saroktelken épült, kertvárosi környezetben. A háromszobás ház egyik szobája külön bejáratú, így akár dolgozószobának is használható. Az étkező, a konyha, a kamra és a háztartási helyiség mellett fürdőszoba is helyet kapott benne, a fűtést pedig gázkazán és vegyes tüzelésű kazán is biztosíthatja.
A házhoz különálló garázs, száraz részleges pince és hőszigetelt nyílászárók tartoznak. A saroktelek pedig pont akkora, hogy legyen saját kert és zöldfelület, de ne kelljen fél életet a fűnyíróval tölteni.
Egy egész kastélyparkot kapunk mellé
Sárvártól nem messze található Szeleste, ahol a mintegy 13–14 hektáros arborétum közepén az egykori Festetich-kastély áll. A parkot 1873-ban kezdték kialakítani, később pedig a világ számos pontjáról érkeztek ide különleges növények. Egyes fái több száz évesek, a park egyik szelídgesztenyéjének korát például 300 évre becsülik.
Szeleste és környéke most kevésbé erős kínálatot mutat, viszont a közeli Ölbőn 8,5 millió forintért megvásárolható egy 45 négyzetméteres, 688 négyzetméteres telken álló, teljesen felújítandó ház.
A négy helyben közös, hogy az arborétum nem egyszerűen egy hétvégi programot jelent. Püspökszentlászlón az erdő és a kert, Sellyén a kastélypark, Sárváron a történelmi városi környezet, Szelestén pedig a kastély és a hatalmas park adja azt a környezetet, amit egy ház mellett már nem lehet egyszerűen megvenni, írtik a Sokszínűvidék cikke alapján. Egy ingatlan hirdetésében ezek legfeljebb egy-egy mondatban szerepelnek. A helyszínen viszont könnyen kiderülhet, hogy valójában ez az egyik legfontosabb tulajdonságuk.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 182 ezer hirdetés között
