Nyéllel felfelé vagy lefelé? Tippelj, hogyan kell bepakolni az evőeszközöket a mosogatógépbe!
Mivel elég bosszantó tud lenni, ha a program lejárta után is koszos evőeszközök kerülnek elő a gépből, érdemes megelőzni ezt a helyzetet. A mosogatógép bepakolásának is megvan a maga protokollja, amely éppen azért született, hogy minden makulátlanul tisztán kerüljön elő belőle. Ez egy cikk csodás otthonokkal és bölcs tanácsokkal.
A mosogatógép belsejében a víz és a mosószer meghatározott irányokból érkezik, ezért sem mindegy, hogy az evőeszközök mely felülete és mennyire van kitéve ennek a kettőnek. Ha nem éri el a víz a szennyezett részeket, a lerakódások ott maradnak, mondhatni ott ragadnak, bármilyen hosszú programot is választasz.
Ez az erdőkertesi, 124 négyzetméteres, 5 szobás, energiatakarékos ikerház egyedileg gyártott, gépesített konyhabútorral és Electrolux gépekkel van felszerelve, amelyek a vételár részét képezik. Ez szinte garancia a tiszta evőeszközökre.
A kanalak és villák esetében fontos szempont, hogy a fejrészük minél inkább a vízsugár útjába essen. Éppen ezért célszerű a nyélrészt lefelé fordítva elhelyezni, így a villa fogai és a kanál mélyedései hatékonyabban tisztulnak. Ez a megoldás jobb eredményt hoz, és azt is csökkenti, hogy az apró ételmaradékok a kosár alján újra rátapadjanak az evőeszközökre.
A kések esetében viszont épp az ellenkezője igaz. Itt nem elsősorban a tisztítás hatékonysága, hanem a biztonság kerül előtérbe. Ha a késeket élükkel felfelé helyezed be, kipakoláskor könnyen megvághatod magad, ennek elkerülése érdekében legpraktikusabb megoldás, ha a nyél kerül felfelé.
Ebben a 111 négyzetméteres ceglédi házban is alaptartozék a mosogatógép. A felújítás gyakorlatilag minden elemében nagyszerűvé tette ezt az otthont.
Az elhelyezés irányán túl legalább ennyire fontos, hogy az evőeszközök ne legyenek túl szorosan egymás mellé helyezve. Amikor a kanalak egymáshoz simulnak, vagy a villák szinte összekapaszkodnak, a víz és a mosogatószer nem tud minden felülethez eljutni. Ez az egyik leggyakoribb oka annak, hogy a program végén foltok vagy matt elszíneződések maradnak rajtuk. Érdemes ezért vegyesen elosztani őket a kosárban, és hagyni közöttük annyi teret, hogy a víz szabadon áramolhasson.
A megelőzés is fontos
A makacsabb szennyeződések ellen sokszor az is segít, ha nem hagyod hosszú órákig az edényeken az ételmaradékokat. Ha nincs lehetőség azonnal elindítani a mosogatógépet, egy rövid, mosogatószeres vizes áztatás jelentősen javíthatja a végeredményt. Ez különösen igaz a keményebb, keményítőben gazdag vagy zsíros ételek maradványaira, amelyek hajlamosak erősen rátapadni a fémfelületre.
A nagyobb konyhai eszközökkel is érdemes körültekintően bánni. A merőkanalak, szedőlapátok vagy fogók esetében mindig ellenőrizni kell, hogy megfelelően elférnek-e az evőeszköztartóban, és nem akadályozzák-e a forgó szórókarok mozgását. Amennyiben ez utóbbi nem biztosított, a mosogatás hatásfoka érezhetően romlik, és akár a teljes ciklust is meg kell ismételni.
Gépesített konyhával és minőségi bútorokkal eladó ez a teljeskörűen felújított, 48 négyzetméteres, 2 szobás lakás Budapest belvárosában.
Ha most keresel lakást vagy házat, akkor nézd meg a Zenga premier címkés ingatlanokat! A 3 százalékos hitel esetében fontos lehet az időzítés. Ezért most még inkább érdemes szétnézni a Zengán, hiszen számos eladó házat és lakást itt láthatsz először. Ha nem akarsz kihagyni egyetlen friss hirdetést sem, keresd a Zenga Premier ingatlanokat!
Az együttműködésben részt vevő ingatlanközvetítő hálózatok új, kizárólagos hirdetéseinek nagy részét a zenga.hu és koltozzbe.hu ingatlankeresőn láthatod legelőször - és a feltöltéstől két hétig nem érhetők el más ingatlankeresőn! A tájékoztatás nem teljeskörű, részletek a Zenga.hu/premier oldalon.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 169 660 ingatlanhirdetés között
