Egy kis település a Budapest–Esztergom vonalon pont abban a szűk sávban helyezkedik el, ahol még elérhető a főváros, de már érződik az a természeti környezet, amiért az ember kiköltözik a zöldbe. És a cikkünkből kiderül, hogy nem csak a környezet szép, hanem az ingatlanok is. A megfejtés: Piliscsaba.
Piliscsaba évtizedeken át létezett Pilisvörösvár és Solymár árnyékában. Miközben szinte mindenki ismeri ezeket a településneveket, hiszen Solymár a sikeres középosztály kedvence, Vörösvár pedig a természetközeli élet szimbóluma, valahogy Piliscsaba kiesett a fókuszból.
Mára viszont pont ez a legnagyobb előnye. Az országos ingatlanár-emelkedés itt is érezhető, úgyhogy azt sajnos nem tudjuk mondani, hogy itt még fillérekért juthatsz telekhez, de ezt a környéket még csak most fedezi fel a családi házra és a főváros közelségére vágyók zöme.
A 25 perces autóúttal elérhető Budapest, de ha nincs autód, vonattal 40 perc a Nyugati pályaudvar, ami nem is olyan rossz, ha meggondolod, hogy sokan ennyit utaznak Pesten belül is.
Az egyetem, ami mindent megváltoztatott
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Piliscsabára költözése sokaknak furcsának tűnt. Minek egy egyetem a semmi közepén? De pont ez a húzás változtatta meg a település karakterét. Az egyetem ugyanis nemcsak diákokat hoz - oktatókat, kutatókat, technikai személyzetet is. És ezek az emberek nagy része olyan, akinek nem mindegy, milyen környezetben él. Nem akarnak se a belváros zajában, se a külváros zsúfoltságában lakni. Piliscsaba pont azt a csendet és zöldet adja, amire vágynak.
Az elmúlt tíz évben egyre több fiatal család fedezte fel Piliscsabát. Főleg olyanok akik értelmes kompromisszumot keresnek. Olyan helyet, ahol a gyerek még tud az utcán focizni, a gyerek színvonalas iskolába járhat, de a szülők sem két órát utaznak munkába.
Piliscsaba helyzete ebből a szempontból tényleg ideális. A Pilis lábánál fekszik, szóval aki a hétvégét túrázással vagy biciklizéssel szeretné tölteni a családdal, annak ez az álomhely. A település maga még mindig megtartotta azt a falusias hangulatot, ahol az emberek köszönnek egymásnak, és a boltos még tudja, kit hogy hívnak. Persze ez annak is köszönhető, hogy Piliscsaba még nem nőtt olyan nagyra, mint a szomszédos települések.
1990 óta Piliscsaba lakossága dinamikusan nő, ami lakóparkok kialakítását eredményezte: a Magdolna-völgy, a Garancstető, a Csabagyöngye ilyen. Az ingatlanok ára a növekvő kereslet miatt emelkedett, de még mindig nem érte el a szomszédos települések szintjét.
A nagy kérdés: meddig tart ez így?
A helyzet persze nem maradhat örökre ugyanolyan. Piliscsabáról az egyetem elköltözött, míg sokan választották lakóhelyükül, ami az árakban is megmutatkozott. Egyelőre Piliscsaba pont azt adja, amit sokan keresnek: egy helyet, ahol még nem őrült drága minden, de azért nem is olyan eldugott, hogy állandóan azon izgulj, hogyan jutsz el A-ból B-be.
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 163 414 ingatlanhirdetés között