A nyár végi táj színei a lakásban is jól működhetnek
Az indián nyár színpalettája kifejezetten gazdag: az aranyló sárgák a késő nyári napfényt, a narancs és őszibarack tónusok annak melegségét, a vörös és bordó árnyalatok az átalakuló természetet idézik. Mellettük a barna és más földszínek kínálnak nyugodt alapot, míg a púderes, tört vagy pasztell árnyalatok lágyíthatják az összhatást. És hogy mindez hogyan működik egy valódi otthonban? Két egészen eltérő ingatlannál mutatjuk meg, hogy a meleg színeknek hányféle arcuk lehet.
Most, hogy a reggelek végre már hűvösebbek, de délután még itt van velünk a nyári forróság, ideje felidézni egy régóta ismert jelenséget, amit indián nyárnak hívnak, bár lassan egy új terminuszt is kitalálhatunk a velünk maradó kánikulára. Ennek az időszaknak is megvan a maga hangulata, amit az otthonunkba is becsempészhetünk. És még csak átfesteni sem kell hozzá a lakást.
Amikor a barna nem sötét, hanem otthonos
Az indián nyár legkézenfekvőbb színe a barna. Óvatosan bánunk vele a lakberendezésben, holott elég megnézni ezt az 1975-ben épült győri, szabadhegyi családi házat, hogy lássuk: a barna megfelelő környezetben nem nehézzé, hanem kifejezetten meleggé és otthonossá teheti a teret. A nappaliban a barna bőrfotelek és kanapé, a sötétebb fabútorok és a meleg tónusú padló együtt adják meg a helyiség karakterét, a nagy ablak és a növények pedig oldják az összhatást. Az enteriőr színvilága szinte egy késő nyári, kora őszi palettát idéz.
Az ingatlan egy tágas, 270 négyzetméteres, hatszobás, háromszintes családi ház Győr-Szabadhegyen. Dupla nappali, négy további szoba, garázs, erkélyek, terasz, nyári konyha és kert tartozik hozzá. A barna és a fa árnyalatai itt jó példái annak, hogy hogyan lehet meghosszabbítani a nyár hangulatát: ha nem szeretnénk nagy átalakítást, egy karamellszínű bőrfotel, dió- vagy tölgyfa bútor, terrakotta kaspó és néhány mustársárga vagy bordó textil már önmagában is melegebbé teheti a nappalit.
Itt egész évben marad valami a késő nyárból
Egészen másképp jelennek meg a meleg árnyalatok ebben a Balaton-felvidéki, kisapáti otthonban. Itt a világosabb, természetes tónusok kerülnek előtérbe: a meleg színek és a természetes anyagok a vastag falakkal együtt meghitt, vidéki atmoszférát teremtenek. A magas minőségben felújított ház 151 négyzetméteres, 700 négyzetméteres telken áll, és két egész, valamint két félszobával rendelkezik.
A konyha-étkező remekül mutatja az indián nyár lágyabb oldalát. A törtfehér, bézses és természetes faárnyalatokhoz meleg fények társulnak, így az összhatás nem kifejezetten „őszi”, inkább napfényes és nyugodt. Ez jó megoldás lehet akkor is, ha nem szeretnénk erős narancsot vagy bordót vinni az otthonunkba: a homok, a krém, a karamell és a világosbarna mellé elég néhány őszibarack, púderrózsaszín vagy tompa terrakotta kiegészítő. A ház felújított, padlófűtéssel, kandallóval, klímával, kerttel és terasszal is rendelkezik, így nemcsak színeiben, hanem kialakításában is a komfortos, természetközeli otthon képét mutatja.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 183 ezer hirdetés között
