2023.11.09.Szerző: S. E. #ingatlantörténelem #barkácsolás

Bekamerázhatod a társasházat?

Bekamerázhatod a társasházat?

Sokakkal előfordult már, hogy hazatérve valami új dolgot fedezett fel a társasházban, például egy kamerát, ami eddig nem volt ott. Szabad ilyet? Ki látja, hogy hazaérkezem, hogy kit fogadok, és mennyire van ehhez joga? Dr. Udvari Jesszika ügyvéd mondta el, hogy egy társasház közös tulajdonban álló épületrészeiben, milyen feltételekkel figyelhetők meg a mindennapok.


Kamerát felszerelni csak akkor szabad, ha a közgyűlés az összes tulajdoni hányad szerinti legalább kétharmados többségével rendelkező tulajdonostársaink igenlő szavazatával így dönt. Fontos megemlíteni, hogy a szavazás csak abban az esetben érvényes, ha azt megfelelő tájékoztatás előzte meg. Ha ez megtörtént, módosítani kell a szervezeti-működési szabályzatot a személyes adatok védelmére vonatkozó előírásokkal összhangban megállapított adatkezelési szabályokkal, és például figyelmeztető jelzéseket kell kihelyezni.

És itt még koránt sincsen vége, mivel a kamerarendszer üzemeltetője csak a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényben meghatározott személy lehet. Ráadásul a kamerarendszer által készített felvételek megismeréséről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a rögzített felvétel azonosításához szükséges adatokat, az annak megismerésére jogosult személy nevét, továbbá az adatok megismerésének okát és idejét. Hogy mi van még?

elado-ikerhaz-budapest-xviii-kerulet-85704675-t6.webp Négyszobás ikerházat árulnak a XVIII. kerületben 456,5 ezer forintos négyzetméteráron: a házban kamerarendszert építettek ki.

  • Egyetlen kamera sem irányulhat más tulajdonostárs ingatlanára, ajtajára, és nem helyezhető el a tulajdonostársak közös használatában álló olyan helyiségben sem, amelyben a megfigyelés – a helyiség rendeltetéséből fakadóan – az emberi méltóságot sértheti. Mint például az öltöző, illemhely.

A megfigyelt területre belépőket tájékoztatni kell a megfigyelés tényéről, illetve az üzemeltető személyéről, elérhetőségéről.

  • A 2005. évi CXXXIII. törvény rendelkezik továbbá a megfigyelő személyéről és annak szakképesítéseiről, ami rendőrség által kiadott igazolványhoz is kötődik.
  • A 2011. évi CXII. - Infotörvény - szerint fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése személyes adatkezelésnek minősül, és csak jogszerű célból készülhet, sőt csak az érintett hozzájárulásával hozható nyilvánosságra.
  • Továbbiakban az Európai Parlament és Tanács 2016-os „GDPR” néven elhíresült rendelete értelmében a társasház, ha kamerát helyez ki, adatkezelőnek és adatfeldolgozónak minősül, és a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke látja el adatkezelő képviseletét. Ők tehetők felelőssé, hogy a megfigyelés tényét transzparens módon jelezzék a házban, például matricákkal, vagy piktogrammokkal.

elado-tarsashazi-lakas-bekes-97387929-k6.webp Csupán 14,9 millió forintért megvásárolható ez a csodásan felújított békési lakás, amelynek biztonságáról kamerarendszer gondoskodik.

  • A kamerák használatával és elhelyezésével kapcsolatos szabályok értelmezése Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) feladata, ezzel kapcsolatos részletszabályokat egy sor határozat és állásfoglalás tartalmaz.
  • Ilyen a NAIH 2020-as határozata, amely szerint a kamerák látószöge nem irányulhat sem közterületre, sem pedig a külön tulajdonban álló lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség bejáratára vagy más nyílászárójára akkor sem, ha az a közös tulajdonban álló épületen, épületrészen vagy területen van elhelyezve.

A kamerákat úgy kell elhelyezni, hogy azok látószöge ne terjedjen túl a saját ingatlan határain, illetve arra, hogy a közterületen tartózkodók, ott elhaladók magánszférája ne sérüljön. A kamera üzemeltetőjének a kamerák látómezejét azok beállításával vagy maszkolással kell leszűkítenie, vagyis kitakarnia azon területeket, amelyek kívül esnének a saját ingatlanán: ilyen a közterületet, a szomszéd telke, a lépcsőház.

  • A NAIH 2021-es, társasházi adatkezelés ügyében hozott határozata mondja ki, hogy kamerás megfigyelés esetében az előzetes tájékoztatást első lépésként a megfigyelt területre lépéskor már szükséges biztosítani a megfigyelt területen kívül - bejárati ajtón, kapun - elhelyezett piktogrammal. Amelyet ugyanakkor második mozzanatként szükségszerűen ki kell egészítenie egy legalább a helyszínen elérhető teljes - hosszabb és részletes - tájékoztatónak. Ez utóbbi tájékoztató elérhetőségéről a kihelyezett „piktogramon” kell tájékoztatást adni és ezt a tájékoztatót az érintett kérésére rendelkezésre kell bocsátani.

A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 177 460 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Dübörögnek a csövek, zümmög a konnektor? Ezért ne várd meg, míg eszkalálódik a probléma
2026.03.19. #konyha #barkácsolás
Dübörögnek a csövek, zümmög a konnektor? Ezért ne várd meg, míg eszkalálódik a probléma
Gyerekkorodban gyakran felriadtál egy furcsa zörejre? A házak bizony nyikoroghatnak, kattoghatnak és egyéb furcsa hangokat adhatnak ki, és ezek többsége természetes módon keletkezik. A zaj létrejöhet például a normál hőmérséklet-ingadozások hatására vagy szélfúvástól, de a házban található tárgyak is lehetnek zajforrások. Van azonban néhány olyan zörej, ami azt jelzi, hogy valami nincs rendben, és azonnali figyelmet igényel, mielőtt a helyzet rosszabbra fordulna. Szakemberek mondják el, hogy mikor érdemes fülelned és közbeavatkoznod.
Itt a tavasz, és az ilyen kertekben csicseregnek a legjobban a madarak
2026.03.16. #barkácsolás #tippektrükkök
Itt a tavasz, és az ilyen kertekben csicseregnek a legjobban a madarak
Lehetne akár a tél eleje is, és akkor még nagyobb hasznát látjuk a szakmai tanácsoknak, de végülis bármikor megfelelő táplálékhoz juttathatod a madarakat a kertedben. Jó időben már csak egy kert hiányzik hozzá, amihez mutatunk egy izgalmas válogatást.
Vegyszermentesen – 4 természetes módszer a hangyák ellen
2026.02.10. #tippektrükkök #barkácsolás
Vegyszermentesen – 4 természetes módszer a hangyák ellen
Nemcsak nyáron jelenhetnek meg hangyák a lakásban, télen, még a legnagyobb hidegben is felbukkanhatnak a konyhapulton, vagy a kamrapolcok lesznek tele velük. Ilyenkor az ember automatikusan valamilyen vegyszerhez nyúl, pedig ennél vannak környezetbarátabb megoldások is, amikről a cikkben szó esik.
Sokakat ért kellemetlen meglepetés a nagy fagyok idején, akik hőszivattyúra váltottak
2026.02.05. #fenntarthatóság #barkácsolás
Sokakat ért kellemetlen meglepetés a nagy fagyok idején, akik hőszivattyúra váltottak
A 2020-as évek fűtéstechnológiai slágere a hőszivattyú. A korszerű hűtő-fűtő rendszer ezekben a fagyos időkben viszont sokszor kellemetlen helyzeteket produkál: a ház vízvezetékei könnyebben megfagyhatnak, mint korábban, különösen a volt kazánház padlószintjén fordulhat elő, hogy a hőmérséklet fagypont alá esik, ha a hőtechnikai átalakításnál nem gondoskodtak megfelelő szellőzésről és szükség esetén kiegészítő fűtésről. Így védekezhetsz a csövek fagyása ellen!
Cementes vagy epoxi? A nagy fugavitát most eldöntjük
2025.09.05. #barkácsolás #építkezés
Cementes vagy epoxi? A nagy fugavitát most eldöntjük
A fugázás alaptörvénye, hogy se nyári hőségben, se 5 °C alatti hőmérsékleten ne csináljuk. A fugázás csodálatos világában persze nem ez az egyetlen olyan tanács, ami esztétikai és praktikus oldaláról közelíti meg a kérdést. Ebben a cikkben az egyik leghitelesebb tanácsadó, a Mapei szakértői segítenek a fugázás rejtelmeinek elsajátításában.
A tökéletes grillezőhely kialakítása 5 lépésben – amikor a főzés is öröm
2025.08.08. #lakberendezés #barkácsolás
A tökéletes grillezőhely kialakítása 5 lépésben – amikor a főzés is öröm
Ez a nyár még bőséggel tartogat napfényes délutánokat, amikor a kertben egy jó társaság és finom falatok mellett élvezheted a szabadságot. Ehhez csak válaszd ki a kerted legjobb zugát, és alakítsd át hangulatos grillezővé, ahol minden sütés igazi élménnyé válik! Mutatunk néhány ötletet, amiből inspirálódhatsz.
Amit mindenképpen tudnod kell, ha medencét tervezel a kertbe!
2025.07.31. #eladóház #barkácsolás
Amit mindenképpen tudnod kell, ha medencét tervezel a kertbe!
Áldásos dolog saját medencében tölteni a forró, nyári napokat a strand helyett. Az is nagyon jó érzés, hogy van hozzá saját telked és pénzed a megvalósításhoz, azonban nem árt néhány dolgot átgondolni a kivitelezés előtt. A biztonságon és ízléses látványon túl több mindenre oda kell figyelned, mielőtt nekiállnál az alap kiásásának. Ezeket mondjuk el a cikkben.
6 dolog, amit soha ne tárolj a fészerben – azt is elmondjuk, miért!
2025.07.05. #tippektrükkök #barkácsolás
6 dolog, amit soha ne tárolj a fészerben – azt is elmondjuk, miért!
Miért nem szabad a fészerben bármilyen holmit elpakolni? Elsősorban a szélsőség hőmérséklet a válasz, ami akár alacsony, akár magas, könnyen megkárosíthatja az ott elhelyezett eszközöket. Másodikként a nedvességet említhetnénk, egy fűtetlen gazdasági helyiség ki van téve a környezetből jövő páratartalomnak. Az a legjobb, ha olyan helyiséget választasz, ahol tudod szabályozni a hőmérsékletet és távol tudod tartani a párát.
Ez az elbűvölő célpont, ami tarol a kelet-európai utazási irodák választékában
2025.04.27. #ingatlaneladás #barkácsolás
Ez az elbűvölő célpont, ami tarol a kelet-európai utazási irodák választékában
Nemrég a brit Time-Out utazási magazin Miskolc-Lillafüredet beválasztotta a világ legszebb helyei közé, sőt, az előkelő 12. helyen végzett. Nem csoda, hiszen nem csak a világjáró újságírók, de az utazásszervezők szerint is varázslatos ez a magyar városrész, ahol nem csak a környezet lenyűgöző - erdei tó, vízesés, függőkert és számos barlang található a közelben -, de a gasztrokultúra is - 6 Michelin-ajánlással rendelkező étterem ezen kívül egész évben működik élményfürdő, erdei vasút, libegő itt és nem utolsó sorban több csillagtúra útvonal kiindulópontja is. Itt válogattunk olyan ingatlanokat, ahol a lakhatás és pihenés szimbiózisban van.