Ahogy a Tisza kanyarogva és fürgén Ukrajnából átlép Magyarországra Tiszabecsnél, ott egy új világ kezdődik, és a folyó megpihen. Észak-kelet Magyarországon vagyunk, a Fehérgyarmati járásban, ami gazdag természeti szépségekben és kulturális örökségben. Az itt kialakult települések a mezőgazdaságra építenek, és őrzik hagyományos életformájukat. Ebből az érintetlen, romantikusan bájos világból válogattunk jó állapotú és olcsó ingatlanokat.
Igazi vidékies jelleg, sok szántóföld, kistelepülések jellemzik a Fehérgyarmati járást. A térség gazdag növény- és állatvilága valódi kihívást és izgalmas kirándulási célpontot jelent a természetkedvelőknek, de a vízi turizmus és a horgászat is erősnek mondható a környéken.
A Szatmár-Beregi-síkságon keresztül folyik a Tisza, a Szamos, a Túr, a Kraszna. Csak néhány érdekesség a környékről: kőris-szil ligeterdők és tőzegmohalápok jellemzik, például a Csaroda mellett található Nyírestó és Babtava természetvédelmi terület, de a járás különleges botanikai értékekkel is rendelkezik. Az erdősültség is magas, ami hozzájárul a természeti sokszínűséghez.
Ház, nagy telekkel Tiszabecsen
Az ukrán határhoz közel, a Tisza-partján található Tiszabecs központjában hirdetnek egy 6538 négyzetméteres telket, rajta egy 140 négyzetméteres, polgári családi házzal. A ház 1950 körül épült, beton alapra, vályog és tégla falazattal, cserépfedéssel.
A ház négy szobás, fűtését gázkonvektorok biztosítják, míg a melegvizet villany- és gázbojler szolgáltatja. Az ingatlanhoz pince és két garázs is tartozik. Az áramszolgáltatás és vízellátás helyreállítása jelenleg folyamatban van.
Családi ház Kérsemjén községben
Kérsemjénben, Fehérgyarmat közelében eladó ez a szépen berendezett ingatlan, amely közel 1 hektáron helyezkedik el. A terület fele fenyves és diófa ültetvény, míg a másik fele nyitott tér, ahol ez a 120 négyzetméteres lakóépület is található.
Az ingatlan értékei között említhetjük a két filagóriát, egy bográcsozásra és sütögetésre alkalmas területet, valamint a két pincét, továbbá egy élő halastó is része a birtoknak. A hely kiváló lehetőséget nyújt falusi vendégház, kemping vagy táborozási célok megvalósítására.
Kömörő központjában, a Kossuth utcában eladó egy öt szobás, emeletes, 200 négyzetméteres alapterületű családi ház, amelyhez egy 8600 négyzetméteres, gazdálkodásra alkalmas telek is tartozik.
Az épület szerkezete stabil, és a melléképületek további tárolási vagy műhelyhasználati lehetőséget biztosítanak. A település nyugodt környezetet kínál, miközben könnyen elérhetőek a szükséges szolgáltatások. Az ingatlan alkalmas lehet családi otthonnak is, kiegészítve gazdasági célú hasznosítással.
A pálinkájáról jól ismert településen eladó egy 100 négyzetméteres családi ház, ami az 1970-es években épült, de jó állapotú, téglafalazatú, pala tetőfedéssel. Teljes közművesítéssel rendelkezik, beleértve a víz-, gáz-, villany- és csatornahálózatot. A fűtést központi rendszer biztosítja, valamint egy cserépkályha is található a nappaliban.
A házhoz fedett terasz is tartozik, továbbá garázs, kazánház, tároló és gazdasági épületek.
Illusztráció: Tisza, Shutterstock
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 162 896 ingatlanhirdetés között