Túl sötét a szobád? Ezekkel a színekkel világosabb tereket hozhatsz létre
Vissza-visszatérő téma a lakások falainak színe. A megfelelő festék kiválasztásához nem elég az esztétikai érzéseinkre hagyatkozni, hanem érdemes figyelembe venni azt is, hogy milyen az adott szoba tájolása és mennyi természetes fény jut a helyiségbe. Különösen igaz ez a sötétebb tereknél, hiszen a megfelelő árnyalatokkal a kevésbé fényes szobák is hangulatos zuggá válhatnak, míg egy jól eltalált árnyalat képes világosabb, barátságosabb érzetet kelteni.
A sötétebb helyiségeknél nem az a legfontosabb, hogy mindenáron világosítsunk, hanem hogy a színekkel összhangba kerüljünk a tér adottságaival.
Ha világosítani szeretnéd a belső teret, akkor a meleg árnyalatok jó döntésnek bizonyulhatnak, mert nem steril vagy hideg hatásúak, hanem pont az ellenkezőjét éred el velük, mivel lágy fényt kölcsönöznek a helyiségnek. A melegebb tónusok otthonos és hívogató légkört teremtenek, amelyben a fény egyenletesebben oszlik el, így a szoba kellemesebb hangulatú lesz.
Ebben a szentendrei, 160 négyzetméteres, 3 szobás családi házban ugyanakkor nem nagyon kell játszani a színekkel, hiszen a rengeteg üvegfelületeknek köszönhetően a lakás fényárban úszik. Az ingatlan különlegessége emellett a csodálatos panoráma a Dunakanyarra, Szentendrére és a Skanzenre.
Lágy szürke barna aláfestéssel
Ez a szín különleges módon szinte együtt él a fényviszonyokkal, és a nap folyamán változik, alkalmazkodva az árnyékokhoz, így sosem tűnik túl erősnek vagy nyomasztónak. A barna tónusok melegséget visznek a szürkébe, ezért a szín természetes módon simul bele a sötétebb környezetbe, és mindig a szoba szebbik és kellemesebb oldalát mutatja.
Poros, földes árnyalatú rózsaszín
A visszafogott rózsaszín sokkal kifinomultabb, mint az élénkebb változatok. Bár enyhén nőies karakternek tartják, a földes, agyagos alaptónus finoman egyensúlyozza. Nem válik túl harsánnyá, inkább nyugodt, meleg hangulatot teremt, miközben finoman, mégis határozottan jelen van a térben.
Visegrád szívében található ez a 257 négyzetméteres, 6 szobás, kimondottan világos ház a Duna-part közelében. Az ingatlan kiváló állapotban van, és minden kényelmet biztosít, ami egy exkluzív otthontól elvárható.
Meleg szürkés-bézs
A szürke és bézs árnyalatai jól reagálnak a változó fényviszonyokra, és még a sötétebb helyiségben is képesek életet vinni a falakba. A nap különböző szakaszaiban más-más arcukat mutatják. Meleg tónusuk biztosítja, hogy a tér ne váljon hideggé vagy barátságtalanná, miközben finom vizuális dinamizmust adnak.
A tompított, szürkés kék árnyalatok nyugalmat árasztanak. Nem leuralják a sötétséget, inkább barátságosan harmonizálnak vele. Ez különösen az olyan helyiségekben előnyös, amelyekben kevés a fény és a túl élénk színek is idegennek hatnának. A poros kék békés, visszafogott helyiséget teremt.
A 186 négyzetméteres, amerikai konyhás nappali + 3 hálószobás kétgenerációssá alakítható családi ház napelemmel, medencével, utcafrontra nyíló üzlethelyiséggel eladó Budapest 18. kerületében. A természetes fény minden helyiségben elegendő teret kap – határozottan világos otthon.
Korábban arról írtunk, hogy milyen trükkökkel lehet még megváltoztatni a fal színét, ha nem szeretsz festeni.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között
