2026.02.01.Szerző: Árgyelán Dorina #eladólakás

Nem könnyű, de elkerülhetők a belvárosi lakások tipikus hibái

Nem könnyű, de elkerülhetők a belvárosi lakások tipikus hibái

Aki keresett már lakást a VI-VII. kerületben, tudja, hogy sokszor vagy a zajhoz kellene hozzászokni, vagy a sötétséghez, de az alábbi cikkben mutatunk három olyan lakást, amik valahogy megúszták a tipikus hibákat. Bekerült egy formatervezői stílusban felújított óriáslakás és két kisebb, élhetőbb méretű otthon azoknak, akiknek a belváros nem jelenthet kizáró okot.


Formabontó otthon az Oktogon közelében

Ez az első emeleti lakás az utcára néző nagy ablakainak köszönhetően világos és barátságos belső térrel rendelkezik. Maga a ház az 1900-as évek elején épült, de jó állapotú, kívül-belül karbantartott. Érdekesség, hogy a telek már az 1700-as évek végén bekerült a telekkönyvbe.

A lakást a 2010-es években felújították, azóta pedig alig lakták, így még tisztasági festésre sem feltétlenül kell majd költeni az új tulajdonosnak. A fa ablakokat felújították, kívül dupla thermo üvegezést kaptak, tökéletes a hő- és hangszigetelésük. Modern gázcirkó kazán adja a meleget, ami igény szerint szabályozható, a melegvíz-ellátás független.

A 132 négyzetméteren négy szobát alakítottak ki, plusz külön egy nagy étkező is rendelkezésre áll. A formatervező tulajdonosok otthonos és nyugodt miliőt teremtettek, ami a képeken is látszik. A ház közel van az Oktogonhoz, ennek ellenére az utca csendes, a ház jól megközelíthető.

elado-teglalakas-budapest-vi-kerulet-123049941-t1.webp

Belsőudvari csend a Pesti Broadway közelében

Egy szépen karbantartott, liftes társasház 4. emeletén található ez az 52 négyzetméteres, kétszobás lakás. A lakás ablakai a rendezett belső udvarra néznek, így a nyüzsgő városi élet mellett is csendes.

Az ingatlan tágas, világos nappalival rendelkezik, amelyből egy kényelmes, kellemes hangulatú hálószoba nyílik. Ezen kívül helyett kapott konyha étkezővel, fürdőszoba zuhanyzóval és mosdóval. A lakás fűtéséről és melegvíz-szolgáltatásáról gázcirkó gondoskodik, ami szabályozott fűtést és alacsony fenntartási költséget jelent.

A környék infrastruktúrája és közlekedése kiváló a közeli 4-6-os villamos és a 9-es busz járatainak jóvoltából, de az M3 metróhoz is csak néhány percet kell sétálni. elado-teglalakas-budapest-vi-kerulet-122960267-t6.webp

Klasszikus bérházi hangulat a VII. kerületben

A VII. kerület szívében, pezsgő, mégis élhető környéken várja új tulajdonosát egy 94 négyzetméteres, napfényes terekkel rendelkező, azonnal birtokba vehető, nappali plusz kétszobás lakás.

A lakás a Garay utcában található, Középső-Erzsébetvárosban. A 94 négyzetméteres lakótér a valóságban nappali plusz két hálószobát jelent, ami családosoknak vagy home office-ban dolgozóknak lehet ideális. A klasszikus bérházi hangulat a magas belmagasságban teljesedik ki, amikkel együtt járnak a nagy ablakok, így a lakás meglehetősen világos.

A környék kiváló infrastruktúrával és tömegközlekedéssel rendelkezik. A Keleti pályaudvar 5 perces sétatávolság, ahol többféle közlekedési lehetőség biztosítja a gyors és kényelmes eljutást a város bármely pontjára.

elado-teglalakas-budapest-vii-kerulet-123049870-t1.webp

Ha most keresel lakást vagy házat, akkor nézd meg a Zenga premier címkés ingatlanokat! A 3 százalékos hitel esetében fontos lehet az időzítés. Ezért most még inkább érdemes szétnézni a Zengán, hiszen számos eladó házat és lakást itt láthatsz először. Ha nem akarsz kihagyni egyetlen friss hirdetést sem, keresd a Zenga Premier ingatlanokat!

Az együttműködésben részt vevő ingatlanközvetítő hálózatok új, kizárólagos hirdetéseinek nagy részét a zenga.hu és koltozzbe.hu ingatlankeresőn láthatod legelőször - és a feltöltéstől két hétig nem érhetők el más ingatlankeresőn! A tájékoztatás nem teljeskörű, részletek a Zenga.hu/premier oldalon.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 173 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
2024.03.16. #ingatlantörténelem #eladólakás
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
A Kiegyezést követően Budapest gyorsan kereskedelmi és közlekedési központtá vált. Ennek folyományaként jelentősen megnőtt a lakosság száma, megélénkült a lakások iránti kereslet, ami új ingatlanok építtetését vonta maga után. Ezek a bérházak lettek az úgynevezett nagypolgári lakások, tipikusan körfolyosóval, belső udvarral és hatalmas belső terekkel. Mi maradt belőlük?
Loft lakások: tér és stílus a magasban
2024.02.10. #eladólakás
Loft lakások: tér és stílus a magasban
Régen az olcsóságuk miatt voltak népszerűek, ma azonban a luxus megtestesítői a loft lakások. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen ingatlan megvásárlása óriási lehetőségeket hordoz magában.
Modern tetőtéri lakások
2024.01.13. #eladólakás
Modern tetőtéri lakások
A tetőtéri lakások az igencsak megosztó ingatlantípusok közé tartoznak. Sokan vannak, akik imádják a tetőtéri érzést, mások viszont irtóznak tőle. Pedig egy tetőtéri lakás a különleges lehetőségek tárházát rejti magában. Nem is gondolnánk, hogy a ferde falak alatti terek ugyanolyan hatékonysággal kihasználhatók, mint az egyenes falak által határolt terület. Mindemellett a város felett is kevesebb a zajhatás és nagyobb a nyugalom. Továbbá ezek az ingatlanok minden évszakban fényárban úsznak, hozzájárulva a kellemes közérzethez és az egészséghez.
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
2023.08.21. #eladólakás #budapest
Jön az iskolakezdés - íróasztal variációk nem csak gyerekeknek
Az íróasztal sarkalatos pontja a gyerekszobának, de dolgozósarok is értelmezhetetlen nélküle. Ez a bútordarab már az ovis kortól része az életünknek, csak a mérete, kinézete és a funkciója változik. Később a számítógép elhelyezése miatt lehet szükséged egy masszív asztalra. Mutatjuk, melyik korosztálynak milyen az ideális munkaasztal.
Már most érdemes elkezdeni hétvégi házat keresni a Fertő tónál - járd velünk körbe!
2023.08.14. #eladólakás #luxusingatlan #vízpart
Már most érdemes elkezdeni hétvégi házat keresni a Fertő tónál - járd velünk körbe!
Beléptünk a nyár utolsó hónapjába, ezért az idei szezonra már nem érdemes nagyobb terveket szőni, de jövőre is lesz nyár, amire érdemes már most felkészülni, például a pénztárcának megfelelő nyaralót keresni. Kicsit trükközzünk: a Balaton már túl drága? A Velencei-tó meg aztán pláne? Zoomolj ki, és foglalkozz kicsit a Fertő tóval! Már csak azért is, mert így esélyed van átruccanni az osztrák oldalra is. Mutatunk néhány csábító eladó nyaralót.
Miért nem választanának a kertépítők műfüvet a valódi fű helyett?
2023.08.14. #eladóház #eladólakás #kertészet
Miért nem választanának a kertépítők műfüvet a valódi fű helyett?
Vannak olyan felületek, ahol kényelmes a műfű használata, de a természetes füvet nem szabadna ezzel helyettesíteni. A természetben mindennek megvan a maga szerepe, így a fűnek is. Táplálékként, búvóhelyként szolgál, megköti a szén-dioxidot, csökkenti a környezet hőmérsékletét. Ezzel szembe lehet állítani a műfüvet, aminek most elmondjuk a hátrányait, hogy teljesen képben legyél, ha arra készülsz, hogy műfüvet telepíts a kertbe.