A 10 legrosszabb hiba, amit egy házigazda elkövethet a vendégek szerint
Te vajon hány bakit ejtettél már valaha? Teszteld le!
A saját otthondban egy baráti vacsora – vagy igazából bármilyen buli – megszervezése nem könnyű feladat. Olykor szorongással jár, ami abból fakadhat, hogy minden házigazda arra vágyik, hogy a meghívottak elégedetten, boldogan és persze jólakottan távozzanak. Pedig mindenki rögtön észreveszi, ha feszült és ideges vagy, ami az egész buli alaphangulatát meghatározhatja, így biztosan lőttek a jó hangulatú összejövetelnek.
Azt nem ígérjük, hogy mostantól belelátsz majd az ismerőseid fejébe, de a OnePoll nevű nemzetközi piackutató cég feltárta, hogy mit bírnak legkevésbé az emberek a vendégségekben.
- Az „utálom toplista” élén az végzett, ha a vendéglátók túl sokáig várnak az italok és ételek felszolgálásával. Legalábbis a megkérdezettek 39 százaléka egyértelműen ezt tolerálja a legkevésbé.
Mi a tanulság? Amikor megjönnek a barátok, rögtön kínáld meg őket frissítővel, majd tereled őket az étkezőasztal felé!
- Az ezüstérmes vétség az lett, ha a házigazdák arra kényszerítik a meghívottakat, hogy kötelezően vegyüljenek, ismerkedjenek. (34 százaléka)
Ne feledd, hogy nem mindenki nyílik meg könnyen, ezért ebben mindenkinek adj inkább szabad kezet!
- Holtversenyben a második helyen végzett az a házigazda-mulasztás, ha nincs semmilyen tej- vagy gluténmentes harapnivaló.
Hogyan küszöbölheted ki a hibát? Érdemes előre felmérni az allergiákat, az étrendi korlátozásokat, és aszerint készülni a menüvel.
Lehet, hogy sokat kell takarítanod a parti után, de semmiképp se kezdj már akkor pakolászni, mosogatni, amikor még a vendégek vidáman beszélgetnek, iszogatnak a nappaliban! A megkérdezettek 32 százaléka válaszolt úgy, hogy a falra mászik ettől a szokástól.
Könnyen elvihet téged a hangulat, de azt nagyon sokan nem tolerálják (30 százalék), ha túlzásba viszed az alkoholfogyasztást. Igyekezz óvatosan iszogatni és nem kiütni magad!
Aznap lemondani a bulit? Ne tedd, ha csak nincs rá nagyon nyomós okod, ugyanis az emberek 30 százaléka ezt óriási vétségnek tartja!
A felmérésben résztvevő emberek 30 százalékát idegesíti, ha a szervező álandóan mindenért bocsánatot kér. Lehet az a lakás nem tökéletes tisztaságáért vagy a túlsült húsért.
Mindegy mit rontottál el, egyszer elég elmondani (ha már ennyire bánt), és menjen tovább a buli!
- 29 százalékon végzett az, ha a lakás tulajdonosa túl gyorsan szeretné kipörgetni az embereket az otthonából.
Amennyiben nem szeretnél hajnalig tartó összejövetelt, előre mondd meg mindenkinek, mikorra tervezed a zárórát!
Akármennyire is szeretnél mindenkinek megfelelni, egyszerűen nem lehet, és még rosszul is jársz, hiszen a felmérés szerint az emberek 29 százalékát igazából idegesíti, ha valaki túlságosan alkalmazkodó.
Az utolsó helyen a csendes parti végzett, vagyis az, ha egyáltalán nincs zene (26 százalék). Tegyél be valami kellemes muzsikát, aztán úgyis jön a kívánságműsor!
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 161 094 ingatlanhirdetés között
