Vízparti élet balatoni nyüzsgés nélkül – otthonok a Holt-Körös mellett
Ha magyar vízpartra gondolunk, hajlamosak vagyunk rögtön a Balatonnál vagy a Tisza mellett keresgélni, pedig akadnak ennél kevésbé kézenfekvő helyek is. Szarvason a Holt-Körös nem egyszerűen átszeli a várost: strandok, vízparti telkek, nyaralók és családi házak sorakoznak körülötte, így itt a víz közelsége nem csak a nyári hétvégékre szól. Ráadásul mindehhez egy élhető kisváros szolgáltatásai, az Arborétum és számos szabadtéri program társul. Mutatunk néhány eladó szarvasi otthont azoknak, akik szívesen cserélnék a balatoni nyüzsgést egy jóval nyugodtabb vízpartra.
Tágas telek, különálló lakrész és nyugodt környezet
A Szarvasi-Holt Körös mindössze egy kellemes, 20 perces sétára található ettől a szarvasi családi háztól. A 83 négyzetméteres, háromszobás ház, csendes, jól ellátott környéken épült: boltok, iskolák, egészségügyi intézmények könnyen elérhetők. A ház fűtését gázkazán és vegyestüzelésű rendszer biztosítja.
A 1341 négyzetméteres telek több melléképületet és tárolót kínál, állattartásra is alkalmas, valamint bőséges teret ad a szabadidős tevékenységeknek. Külön értéket képvisel az 50 négyzetméteres különálló lakrész és a 20 négyzetméteres garázs.
Mediterrán báj és saját édenkert Szarvas szívében
Ez a mediterrán hangulatú, 104 négyzetméteres családi ház Szarvas csendes, mégis jól megközelíthető részén található pár lépésre a Holt-Köröstől. A tágas, homokkővel és spanyol csempével burkolt nappali különleges atmoszférát teremt, amelyet a 4,4 méteres belmagasság és az állógaléria tovább fokoz – tökéletes dolgozószobának vagy könyvtárnak. A két külön nyíló hálószoba beépített gardróbbal rendelkezik, és akár egy harmadik szoba is könnyedén kialakítható.
A konyha fenyőbútorokkal és gépekkel felszerelt, a kamra pedig igazi kincs a rendszerezett mindennapokhoz. A ház fűtését kombikazán, cserépkályha és inverteres klíma biztosítja, a tető pedig 2020-ban teljesen megújult. A gondozott kert kis tóval, virágokkal és hangulatos híddal valódi édenkert, amelyhez egy 98 négyzetméteres melléképület és dupla garázs is tartozik.
Többfunkciós birtok Szarvas határában
Ez a közel 2,6 hektáros, körbekerített területen fekvő, 325 négyzetméteres kétszintes ingatlan valódi ritkaság Szarvas déli részén, az M44-es autópálya közelében. A hatalmas telek ligetes, füvesített környezete teljes nyugalmat áraszt, miközben az ingatlan könnyen megközelíthető, és több melléképület is segíti a mindennapi használatot. A földszinten egy közel 150 négyzetméteres közösségi tér várja a lakókat vagy vendégeket, szaunával, edzőgépekkel és bárpulttal – akár céges rendezvényekhez is ideális.
A tetőtérben hat külön nyíló szoba, gardrób és fürdőszoba biztosítja a kényelmes pihenést. A fűtés nagy teljesítményű kazánnal és klímákkal megoldott, a vízellátást saját ivóvízminőségű kút biztosítja. A terület adottságai miatt az ingatlan nemcsak lakóháznak, hanem vállalkozásnak, üdülőnek, csapatépítők helyszínének vagy akár gazdálkodási célokra is kiváló. A Holt-Körös közelsége és Szarvas turisztikai vonzereje tovább növeli a benne rejlő lehetőségeket.
Bejáratott vendégház a Körös-part szomszédságában
Ez a 80 négyzetméteres, felújított vendégház Szarvas egyik legértékesebb részén, a Holt-Körös közelében várja új tulajdonosát – akár működő vállalkozásként, akár családi pihenőhelyként. A könnyűszerkezetes épület 2021-ben teljes műszaki és esztétikai megújuláson esett át, így modern vezetékekkel, friss burkolatokkal és gondozott fa nyílászárókkal rendelkezik. Három különnyíló hálószoba, világos nappali, konyha és fedett terasz biztosítja a kényelmes elrendezést.
A déli tájolásnak köszönhetően a ház napfényes, a fűtést korszerű infrapanelek adják, de a gázbekötés lehetősége is adott. Az 544 négyzetméteres telek árnyas fákkal, szalonnasütővel és játékos udvari elemekkel valódi kikapcsolódó környezetet teremt. A vendégház négy éve stabilan működik, kiváló értékelésekkel és visszatérő vendégkörrel, így akár azonnal jövedelmet termelhet. A környék minden fontos látnivalója – Arborétum, Mini Magyarország, sportpályák – sétatávolságra található, ami tovább növeli az ingatlan értékét és vonzerejét.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 182 ezer hirdetés között
