Szederkényben présház, pince eladó
Tudta? Ez az ingatlan most eladó!
A Magyarország délnyugati részén elhelyezkedő Szederkényben eladásra kínálok egy 200nm-es, 3 pincével rendelkező présházat.
A Pécs és Mohács között elhelyezkedő település, a Karasica patak jobb és bal partjára, egy völgybe épült. A környék kitűnő turisztikai célpont, így a pince nem csak borászati, hanem idegenforgalmi célra is hasznosítható.
Az ingatlan egy légtérből áll, de mégis két külön helységből ugyanis a kettő között található a hatalmas borászati kád és egy előkészítő helyiség.
A három téglával kirakott pincével / melyek hossza 27 méter / rendelkező présház felújítandó állapotban van.
A különlegessége, hogy a benne található régi bor feldolgozó gépekkel és egyéb berendezésekkel, valamint a pincében található több darab több száz literes hordókkal együtt kerül értékesítésre.
Így pályázat útján akár Pince- múzeum kialakítására is van lehetőség.
Sok hagyomány és csodás szokás lengi körül a borkészítést, melyek már szinte kultusszá emelik, így, ha belépünk a pincébe érezzük a levegőben, hogy most valami igazán különleges helyen vagyunk.
Amennyiben látsz benne fantáziát, hívj. Hiszen itt nem kell a vendégnek cipőt levennie, nem csöppen a vörösbor a padlószőnyegre, nem szól a szomszéd a hangoskodásért, mert ő ugyanezért vett pincét.