Párezer forintos rezsinél befékez ez a jövőbe mutató okosotthon, a Római-parton
Vízpart, zöldövezeti környezet, Budapest a maga világvárosi szolgáltatásaival: ez csak pár feltétel, amitől elit lesz egy fővárosi ingatlan, amit viszont a Római-part és a Pünkösdfürdő Park találkozásánál fekvő La Costa lakópark egyik első emeleti lakása kínál, az még ennél is több: szinte hihetetlenül alacsony fenntartási költségszintet. Az eleve kivételes adottságokkal rendelkező otthont saját kazánnal támogatott geotermikus fűtéssel és egy komplex okosotthon rendszerrel szerelték fel a gondos tulajdonosok. Mutatjuk a részleteket és a lakópark egyedülálló szolgáltatásait.
A hirdetés szerint mindössze tízezer forintot költ villanyszámlára ennek a lakásnak a tulajdonosa, pedig szinte mindent áram szolgáltat. De hogy a rezsin kívül mi szerethető még ebben a lakásban, az már a nappaliba lépve kiderül. A tervezők ugyanis nem spóroltak az üveggel. A déli fekvésű tér szinte teljes falfelülete átlátható, ami nemcsak a természetes világítást maximalizálja, hanem vizuálisan is tágítja a teret. A nappali közvetlen folytatása a 10 négyzetméteres terasz, amely a lakópark belső, gondozott kertjére néz.
A belső tereket 2018-ban teljesen átalakították, és azóta is makulátlan állapotban tartják. Az amerikai konyhás kialakítás mellett két külön hálószoba biztosítja a családtagok zavartalan pihenését. A burkolatok és a színek választása a skandináv letisztultságot idézi, azaz a funkcionalitás és az esztétika nem oltja ki egymást.
Geotermikus fűtés és okosvezérlés
A lakás üzemeltetési költsége valóban meghökkentő. A geotermikus fűtési rendszernek köszönhetően a havi áramszámla – amely a fűtést, a meleg víz előállítását és az összes elektromos fogyasztást is fedezi – mindössze 10 000 forint. Ebben a méretkategóriában ez az adat szinte párját ritkítja, és kiváló reklámja a korszerű energetikának is.
A kényelmet egy integrált Fibaro okosotthon rendszer teszi teljessé, amely valódi digitális agyként funkcionál. Ez a rendszer felel azért, hogy a tulajdonos akár a távolból, egy okostelefonon keresztül is uralja a lakás minden paraméterét: legyen szó a világítás finomhangolásáról, a redőnyök mozgatásáról vagy a riasztórendszer élesítéséről. A lakás minden szeglete klimatizált, a konyha pedig teljesen gépesített, beleértve az olyan részleteket is mint a vadonatúj, nagy teljesítményű AEG mosógép. A rendszerezést és a kényelmet továbbá egy 3 négyzetméteres saját tároló is segíti.
Biztonságos oázis a Pünkösdfürdő Park tövében
A La Costa lakópark koncepcióját a teljes szeparáltságra építették. A zárt udvaron belül parkosított sétányok, saját játszótér és egy feszített víztükrű medence várja a közösséget, amit minden itt lakó használhat a forró nyári napokon. Aki tart a Duna közelségétől, azt megnyugtatjuk, hogy ez nem tényező, mert az ingatlan árvízvédett, nem ártéri területen helyezkedik el, így a folyó csak a rekreációs lehetőségeket nyújtja, kockázatok nélkül.
A közvetlen szomszédságban fekvő Pünkösdfürdő Park pedig a város egyik legmodernebb zöldfelülete, ahol a sportpályák és a sétányok karnyújtásnyira vannak a bejárattól.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 177 740 ingatlanhirdetés között
