2024.08.18.Szerző: fá #építőanyag #budapest

Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe

Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe

Európában szigorú szabályok vonatkoznak az ivóvíz-hálózatokra, így ezek Magyarországra is érvényesek. Azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a kiváló minőségű csapvíz éppen az utolsó lépcsőfoknál mehet tönkre, a fogyasztás előtt, úgy, hogy ízre még csak fel sem tűnik.


Magyarországon vannak, akik őszintén hisznek a hazai víz kiváló minőségében, mások pedig még a fürdéshez is palackozott vizet használnának. És persze vannak az olyan kisebb szubkultúrák, mint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, ahol hagyományosan szinte kötelező azt hinni, hogy csak az ottani víz tökéletes, és egyszerre hinni azt, hogy például Budapesten meg mérgező sav jön a csapokból.

Bár a különböző álláspontoknak van alapjuk, de a valóság komplikáltabb valamivel: a csapvíz minőségét ezer dolog befolyásolja, és a csövek állapota miatt pedig még akár lépcsőházanként is eltérő lehet a helyzet.

A csapvíz minőségét a fejlett országokban szigorú előírások szabályozzák. A WHO ajánlása alapján az Európai Unió 1998-as Ivóvíz Direktívája óta megköveteli a rendszeres ellenőrzést és a lakosság rendszeres tájékoztatását is.

elado-csaladi-haz-diosd-also-es-felsogazdagdulo-104536413-t6.webp

Ebbe az eladó diósdi családi házba víz lágyító berendezést szereltek be.

Magyarországon az ivóvíz minőségére vonatkozó követelményeket kormányrendeletben rögzítették, ami az uniós irányelv alapján készült, és az ivóvíz minőségi követelményei mellett a vizsgálandó paramétereket és ezek vizsgálati gyakoriságát is előírja.

A részletekkel nem untatnék senkit, mert a lényeg az, hogy olyan nagyon akkor sem kell félni nálunk a csapvíztől, ha például kissé vasíze van. Ez nem azt jelenti, hogy korlátlanul érdemes fogyasztani, csak azt, hogy ha pár pohárral iszol belőle, akkor semmi bajod nem lesz tőle.

Mivel a vízhálózat nem steril, zárt rendszer, elengedhetetlen megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszert adagolni az ivóvízhez. Ez akadályozza meg, hogy káros mikrobiológiai folyamatok induljanak meg a hálózatban, és így lehet az ivóvízen keresztüli fertőzések veszélyét is kizárni. Ezt leggyakrabban a víz klórozásával intézik, és ha marad benne némi klór, akkor általában azt a szagot vagy ízt érzed. Ez nem jár egészségügyi kockázattal, egy kis folyatással vagy szűrőberendezéssel garantáltan eltávozik.

Ha látványos baj van a vízzel, az a leggyakrabban szennyvíz eredetű fertőzés. Közműves ivóvízbe általában úgy kerülhet szennyvíz, ha a kutak vagy a vezetékrendszer megsérülnek, például extrém időjárás – árvíz, intenzív esőzés – hatására. Itt nincs nagyon kérdés, és gyorsan javítani is kell.

Sokkal veszélyesebb az arzén és az ólom, bár ezek tulajdonképpen váltják egymást: az arzén igazoltan növeli a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Pár éve még 1,5 millió embert érintett az arzénos vízhálózat, de még 2019-ben is 16 településen találtak ilyen problémát.

Jelenleg azonban van egy másik, ennél nagyobb probléma: az ivóvíz ólomszennyezése. A véráramba jutott ólom nagyobb része rövid időn belül kiürül, kisebb része viszont raktározódik a szervezetben, és komoly egészségügyi problémákat tud okozni. Különösen veszélyeztetettek a várandós anyukák, a csecsemők, a kisgyermekek, akiknél mentális fejlődési zavar és magatartászavar fordulhat elő.

elado-ikerhaz-urom-103912293-t6.webp

Ebben az Ürömön található családi házban BWT víztisztító rendszer lett kiépítve.

Felnőtt korban az ólmos víztől hosszú távon krónikus problémák léphetnek fel, például vérszegénység, idegrendszeri panaszok, vesekárosodás.

A vízszolgáltatók a saját szolgáltatási területükön található ólomcsövek nagy részét kicserélték. Ezek általában a fővezetékek, de a problémát elsősorban a fővezetékről leágazó bekötő vezeték, illetve az épületek, lakások belső hálózatában található ólomcsövek jelentik.

  • Ha a vízhálózat és az épület már koros, ezért feltételezhető, hogy ólom kerülhet az ivóvízbe, érdemes a csapvizet bevizsgáltatni.

A szakemberek szerint a magyar ivóvízhálózat jó és tiszta, de a lépcsőházak régi rozsdás csöveiben az utolsó pillanatban, mielőtt kifolyatjuk és elfogyasztjuk, még be tud szennyeződni.

Ha 1970 előtt épült lépcsőházban élsz, akkor mindenképp érdemes bevizsgáltatni a vízet, hogy ne érjenek csúnya meglepetések. Ha elérnek az értékek a normálistól, akkor vedd fel a kapcsolatot a vízszolgáltatóval, és érdemes jelentést tenni a lakóhely szerint illetékes járási vagy megyei kormányhivatal népegészségügyi osztályán is. Minden panaszt kivizsgálnak, és ingyenesen végeznek vízminőség-ellenőrzést.

Ha szennyezett a víz, akkor van egy rossz hírünk: a legbiztosabb megoldás a legköltségesebb is, hiszen az ólomcsövek teljes cseréjére lenne szükség. Tényleg a teljes cserére: az ólomcsövek részleges cseréje ugyanis akár még ronthat is a helyzeten, mivel a sárgaréz csővel való részleges javítás az ólom kioldódását megnövelheti.

Vannak azért kárminimalizáló megoldások is: ha vannak az épületen belül ólomcsövek, mindenképp folyasd 1-2 percig a vizet, ezzel eltűnhet a szennyezett rész. Iváshoz, főzéshez, ételek és italok készítéséhez kizárólag hideg vizet használj, a meleg víz ugyanis nagyobb mértékben oldja a fémeket.

Várandós nők, anyukák számára pedig egyáltalán nem javasolt a fogyasztás ólmozott víznél.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 153 081 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Skandináv stílus Los Angelesben – less be Lily Collins házába!
2024.09.28. #dekor #építőanyag
Skandináv stílus Los Angelesben – less be Lily Collins házába!
Végre a sztár férje is kiélhette a szék- és szőnyegmániáját az új házukban, ráadásul Lily kedvenc tányérja – ez egykor Ingrid Bergmané volt - is méltó helyet kapott.
Hogyan kell megtisztítani a teakfa bútorokat?
2024.09.28. #építőanyag #lakberendezés
Hogyan kell megtisztítani a teakfa bútorokat?
A teakfa bútorok nem igényelnek különleges odafigyelést, de most, ősszel muszáj foglalkoznod velük. Ebben a cikkben a gondoskodásról ejtünk szót.
Az alacsonyabb rezsiköltségek kulcsa a befektetés energiatakarékos alumínium ablakokba és ajtókba
2024.09.23. #építőanyag #fenntarthatóság
Az alacsonyabb rezsiköltségek kulcsa a befektetés energiatakarékos alumínium ablakokba és ajtókba
Ursziny-Beliczey Kúria, Békéscsaba, Magyarország. Alkalmazott rendszerek: MB-70HI, MB-SR50N HI Az egyre emelkedő villanyárak miatt a beruházók egyre gyakrabban fordulnak energiatakarékos megoldások felé. Az egyik ilyen lehetőség a nyílászárók olyan jellegű kialakítása, amely az épületek üzemeltetési költségeinek csökkentését célozza.
Öreg és csúnya radiátor? Így újíthatod fel a legegyszerűbben
2024.09.14. #építőanyag #lakberendezés #dekor
Öreg és csúnya radiátor? Így újíthatod fel a legegyszerűbben
Az egyre divatosabb padló-, és falfűtés ellenére még mindig nagyon sok lakásban a radiátor adja a meleget, ami idővel megkopik, rozsdásodik, és eljön az idő, amikor már inkább spanyolfalat húznál köré, minthogy nézned kelljen. Pedig számos módon teheted szebbé, esztétikusabbá, hogy ne a radiátor legyen az otthonod mumusa.
Egyszerű és gyors épületfelújítás: maximális hatékonyság
2024.09.09. #építőanyag #energiahatékonyság
Egyszerű és gyors épületfelújítás: maximális hatékonyság
Évtizedek óta kevés olyan jó dolog indult el a magyar ingatlanpiacon, mint a július 1-én bevezetett otthonfelújítási program, amely lehetőséget nyújt az 1945 és 1990 között épült családi házak, köztük a jól ismert Kádár-kockák energetikai korszerűsítésére. Mindez a fejlődés és megújulás lehetőségét hozza el a hazai lakásállomány túlnyomó többségébe tartozó korszerűtlen házaknak. A Xella Magyarország Kft. nemcsak a megfelelő ásványi hőszigetelést biztosítja ehhez a folyamathoz, hanem termékpalettájának részeként olyan egyéb építési megoldásokat kínál, melyek az eddig elhalasztott felújítási, átépítési munkálatokhoz is optimálisak lehetnek.
Hogyan tisztítsd meg a zuhanycsempét?
2024.09.02. #építőanyag #dekor
Hogyan tisztítsd meg a zuhanycsempét?
Egy idő után a szennyeződések és a tisztálkodási szerek maradványai megtelepszenek a zuhanyzó és a kád körül, filmszerű réteget alkotva. Ez a réteg akkor keletkezik, amikor a szappanokban és a tusfürdőkben található zsírok reakcióba lépnek a vízben lévő ásványi anyagokkal, majd megtapadnak a csempe felületén. Tovább rontja a helyzetet a magas páratartalom, ami tökéletes táptalajt biztosít a penészspóráknak. Szerencsére, ha rendszeresen tisztítod a zuhanycsempét, nem kell semmilyen kórokozótól rettegned, de sok múlik a tisztítás hatékonyságán, amikről ebben a cikkben írunk.
Miért olyan fontos egy fa árnyéka a falon ingatlanvásárlásnál?
2024.08.24. #építőanyag #energiahatékonyság
Miért olyan fontos egy fa árnyéka a falon ingatlanvásárlásnál?
Ha az energiakrízis után nem is lett elsődleges szempont az ingatlanvásárlóknál az energiahatékonyság, a lakásvásárlók mindössze negyede az, aki egyáltalán nem foglalkozik ezzel a kérdéssel – derül ki az otpotthon.hu ingatlanhirdetési portál megbízásából készített 1000 fős kutatásból. A környezettudatos és a rezsiköltség iránt érzékenyebb vásárlóknak még mindig fontos hívószó egy hirdetésben az energiahatékonyság.
Térrendezési megoldások - ha kell egy jó ötlet
2024.08.06. #eladólakás #építőanyag
Térrendezési megoldások - ha kell egy jó ötlet
Mit csinálj, ha szükséged van egy plusz szobára? Vagy a gyerekek testi épsége miatt el kell őket szeparálni? Akár milyen jól hangzik a Költözz nagyobba!- szlogen, sokszor ez nem opció. Sőt a legtöbb ingatlan belmagassága miatt galéria sem jöhet szóba. Olvasd a témában a cikkünket!
A legújabb ablakoknál az ablakkeret alig látszik
2024.08.05. #építőanyag #újépítésű
A legújabb ablakoknál az ablakkeret alig látszik
Fényesebb, áramvonalasabb, csöndesebb és biztonságosabb: mintha csak a legújabb elektromos autó reklámját néznénk, holott az Internorm legújabb dizájn ablakáról van szó. Ezúttal tökéletes műanyag-alu ablakablakot alkottak, ami minden építkezésen és modern házban elengedhetetlen lehet.