3 budapesti kapualj és belső udvar, amiknek csodájára járnak a városi túrázók
Csoportos és egyéni városi túrázók járják a város múlt században épült házait, hogy felfedezzenek és megörökítsenek egy-egy építészeti remekművet. Szerencsére ezek az ingatlanok általában a saját lakóinak is fontosak, így a felújítások során igyekeznek visszaállítani az ingatlan régi pompáját. Hogy ez mennyire sikeres vállalkozás, arról meséljenek három fővárosi társasház képei. És hogy bármelyikbe be is lehet költözni, az sem hátrány.
Szecessziós ház az Óbudai Egyetem mellett
Ez az 1906-ban emelt szecessziós épület ifj. Nagy István tervei alapján készült, az Óbudai Egyetem közvetlen szomszédságában. A ház homlokzatát és belső tereit folyamatosan karban tartják, a saját lakóközössége gondozza.
A 90 négyzetméteres, magasföldszinti lakásban három külön nyíló, világos szoba van, egy kényelmes konyha étkezővel, fürdőszoba, külön mellékhelyiség, előszoba és kamra. Az elosztás nagycsaládosoknak és kiadásra egyaránt jól működik, az egyetem közelsége bérlői szempontból folyamatos keresletet jelent.
Télikert-hangulatot hozó kupola
A Hunyadi János úton, a Vár aljában álló, 1910 körül épült sarokház belső udvarát üvegkupola fedi. Ennek köszönhetően felülről természetes fény áramlik be, a körbefutó gangok korlátait növények borítják. Ez egy zárt belső udvar, ami sokkal inkább intim télikert, amit véletlenül egy bérházba építettek bele.
A ház második emeletén eladó egy 94 négyzetméteres, felújítandó lakás. A jelenlegi alaprajz jól élhető, de a tér szabadon újraszervezhető: kialakítható belőle nagy, amerikai konyhás nappali, három hálószobás elrendezés, vagy befektetési céllal optimalizált több kisebb egység. A közel négy méteres belmagasság miatt akár galéria kialakításában is gondolkodhatsz.
A keleti tájolású, utcára néző ablakok felújítást igényelnek, és a homlokzati védettség miatt klíma kültéri egységet nem lehet a homlokzatra helyezni, erre azonban ma már több bevált megoldás létezik. Lift nincs, a lépcsőház viszont rendezett és karbantartott.
A lakás, ami papíron kettő, a valóságban egy, a lépcsőháza pedig múzeumi darab
A Diplomatanegyedben, egy 1914-es téglaépületben a korra jellemző kovácsoltvas korláttal és kőburkolattal találkozunk, de az igazi látványosságot a lépcsőfordulók egyedi ólomüvegezése adja.
Itt található az a 190 négyzetméteres nagypolgári lakás is, amely három szobából, két fürdőszobából, 21 négyzetméteres teraszból, valamint 10,5 négyzetméteres erkélyből áll. A belmagasság nagy, a terek tágasak, a keleti tájolás egész nap természetes fénnyel tölti meg az utcára néző helyiségeket. Gázcirkó fűtéssel rendelkezik, állapota jó, maximum egy hónapon belül beköltözhető.
Az ingatlan két külön helyrajzi számon szerepel, ezért egészben és részben is megvásárolható, illetve ketté is osztható. A Diplomatanegyedben nagykövetségek, rendezett utcákban sorakozó villák a szomszédok, a Városliget és az Andrássy út néhány perces sétára van, az M1-es metró és több tömegközlekedési járat elérhető közelségben.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 177 ezer hirdetés között
