2026.04.26.Szerző: Árgyelán Dorina #családiház #eladóház

Ikerházak újragondolva – minimális érintkezés, maximális komfort

Ikerházak újragondolva – minimális érintkezés, maximális komfort

Egy ikerház sokszor vegyes érzéseket kelt, mert a közös fal, a közösnek látszó kert, az áthallatszó beszélgetések, nem kínál olyan privát szférát, amit otthon igénylünk. Pedig az ikerház nem feltétlenül jelent ennyire szoros együttélést, sőt, ideális esetben az önálló ház érzését adja. Ebbe a cikkbe három olyan eladó ikerházat válogattunk be, amelyekben a szomszéddal való érintkezés minimálisra csökkent, vagy egészen különleges módon oldódott meg.


Ikerház, ahol csak a garázs közös

Ez a Dunakesziben, 2007-ben épült és szépen karbantartott ikerházfél azzal a nem elhanyagolható tulajdonsággal rendelkezik, hogy az ikerszomszéddal kizárólag a garázson keresztül érintkezik.

A ház fűtéséről zárt égésterű kombi cirkó gázkazán gondoskodik, a padlófűtés az egész ingatlanon végigfut, a nappaliban kandallóval kiegészítve. A földszinti fürdőszobában zuhanykabin, az emeleti fürdőszobában sarokkád kapott helyet.

A padlófűtéses garázs dolgozószobává, üzlethelyiséggé vagy külön bejáratú szobává is átalakítható. A kertben előkészített hely van medencéhez, jakuzzihoz vagy fűthető dézsához, a hátsó terasz mögött szauna is elhelyezhető. A gondozott kertben szelídgesztenyefa, fügefa, eperfa, egres és málna is megtalálható, az öntözést automata rendszer, a virágágyásokét csepegtető rendszer segíti.

elado-ikerhaz-dunakeszi-126165647-t1.webp

Napelemes családi ház privát szférával

Ez az ikerházi minősítésű, de önálló könnyűszerkezetes ház Budajenőn 2024 novemberében kapta meg a használatba vételi engedélyt. Az egyetlen összekötő pont az ikerszomszéddal a kerti tárolók tetőszerkezete.

A 138 négyzetméteres nettó lakótér felosztása közel 50 négyzetméteres amerikai konyhás nappalit és étkezőt tartalmaz, amelyhez 42 négyzetméteres, délkeleti tájolású terasz kapcsolódik. A szülői hálószobához közvetlen gardrób és saját zuhanyzós fürdőszoba tartozik, ezen kívül további három külön bejáratú szoba található az emeleten.

Az energiahatékony fenntarthatóságot segíti a homlokzat- és födémszigetelés, a 8 kilowattos napelem 15 kilowattos inverterrel. Utóbbi főleg az elektromos fűtőszálas és külön szabályozható padlófűtés, illetve az öt beltéri egységes klímarendszer gazdaságos üzemeltetését teszi lehetővé. A központi szellőztetőrendszer és a beépített vízlágyító hasonlóan magas komfortot képviselnek.

elado-csaladi-haz-budajeno-126162201-t1.webp

Kertes nyugalom a város szélén

Aki pesti helyszínt keres, annak érdemes szemügyre vennie ezt a XIV. kerületi, kertvárosias részen épült kétgenerációs, téglaépítésű ikerház-felet. A 354 négyzetméteres telken álló ingatlan különlegessége, hogy nemcsak az ikerház két fele, hanem maga a lakrész is két önálló egységre lett bontva, így rugalmasan használható együtt vagy külön is.

Az utcafronti, közel 71 négyzetméteres lakás teljes körű felújításon esett át: napelemes rendszerrel, padlófűtéssel, szaunával és modern, gépesített konyhával kínál kényelmes, korszerű életteret. A hátsó, közel 46 négyzetméteres lakrész jelenleg bérbe adott, önálló funkcionális elrendezéssel és további fejlesztési lehetőséggel. Mindkét egységhez külön udvarrész, zárt tárolók és tetőterasz is tartozik.

elado-ikerhaz-budapest-xiv-kerulet-alsorakos-125182001-t6.webp

Az ikerházakhoz hasonlóan a szuterénnek sincs a legjobb híre az ingatlanvásálók körében, pedig van olyan félemeleti, alagsori lakás, ami rámutat, hogy milyen jó dolgok hozhatóak ki belőle, és arról is olvashatsz, hogy jó üzlet-e most garázsba fektetni.

A borítókép egy XIV. kerületi ház hirdetéséből való.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
2025.02.23. #családiház #kertészet #tippektrükkök
Irigyelheted a sziesztájukat, megvalósíthatod a kertjüket
Élvezettel nézed, ahogy a déli országokban élnek az emberek? Teremts egy kis mediterrán szigetet a kertedből, és ha hétköznap nem is, hétvégén mindenképp iktass be egy sziesztát is! Eláruljuk, hogy milyen növényekkel, térkövekkel varázsolhatsz toscanai hangulatot magad körül.
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
2025.02.02. #kertészet #családiház
Tervezd meg most, hogy tavasszal a kerted ragyoghasson!
A hobbikertészeknek már bizsereg is a metszőolló a zsebükben, és azt tervezgetik, hogy milyen kerti munkákat fognak végezni a következő hetekben. Mutatjuk, hogy melyek a legfontosabb teendők, hogy nyárra gyönyörű zöld pázsitod és rendezett kerted legyen.
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
2024.11.30. #eladóház #családiház
5 alapanyag, amivel elkészítheted az otthonod összes öko tisztítószerét
Egy átlagos háztartásban nagyjából 5-10 különböző tisztítószer található. Ezek gyakran olyan vegyszereket tartalmaznak, amik irritálják a bőrt, a légzőszerveket és még a környezetre is káros hatással vannak. A mosogatószer, a súroló és minden, amit leöblítesz a lefolyón keresztül a szennyvízhálózatba kerül vissza. Ezek a vegyi anyagok még higított formában is károsak lehetnek. Próbáld ki a természetes tisztítószereket! Ez az 5 alapanyag, amivel a teljes lakást patyolattisztán tarthatod.
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
2024.08.10. #családiház #kertészet
Négy dolog, aminek soha ne ess neki magasnyomású tisztítóval! És négy, amire kitalálták
Már alig vártad, hogy az eső végre elálljon és lemoshasd a házat? A magasnyomású tisztító erre kiválóan alkalmas, de ha nem akarsz a lakásban és a kertben is nagy kárt okozni, előbb olvasd el ezt a cikket, vagy inkább pihentesd a garázsban ezt az egyébként hasznos masinát!
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
2024.06.22. #felújítás #családiház #energiahatékonyság
Három tipp, hogy hogyan kerüld el az energetikai katasztrófát a kockaházadban
Bár elsőre nem tűnik könnyűnek egy régivágású kockaház (értsd: Kádár-kocka) energetikai felújítása, ám az egyáltalán nem is megvalósíthatatlan. Ráadásul még ingatlanunk értékét is jelentősen növelhetjük vele.
Ugorj fejest a medencekínálatba!
2024.05.04. #luxusingatlan #családiház #kertészet
Ugorj fejest a medencekínálatba!
Tudod már, hogy hol töltöd a nyarat? Az előrelátók már tavaly lefoglalták a legjobb nyaralóhelyeket. Ha te még nem tetted meg, akkor vedd elő a naptárat, és tervezd meg a szabadságod. Az sem gond, ha nem utazol, hanem a nyár nagy részét otthon töltöd, főleg, ha kertes házad van. Például el tudod képzelni, hogy a forró nyári délutánok után mártózol egyet a medencében? Vagy a teraszon lévő jakuzziban? Az áruházakban most indul a kerti szezon; ismerkedj a medence típusokkal, hogy azonnal lecsaphass egy észbontó ajánlatra. Ebben segít ez a cikk.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – de csak a dalban, ezekben a kandallókban biztos nem!
2023.10.18. #eladóház #családiház
Megrakják a tüzet, mégis elaluszik – de csak a dalban, ezekben a kandallókban biztos nem!
Egyre hidegebbek a napok, jól esik lassan befűteni otthon és a melegből nézni a kinti, hangulatos, őszi időt vagy épp élvezni az otthonunkba varázsolt őszi dekorációt. Bár a radiátorunk is tökéletes szolgálatot tesz, mégiscsak sokkal idillibb, ha a kandallóban ég a tűz, miközben mi a kanapén ülve olvasgatunk. Összeszedtünk néhány házat, ami erre kiváló lehetőséget biztosít.
Pécsi panorámás vityilló, ennyiért? És mi ez a hatalmas vadászkastély? Baranyában járunk
2023.10.15. #ingatlanbefektetés #családiház
Pécsi panorámás vityilló, ennyiért? És mi ez a hatalmas vadászkastély? Baranyában járunk
Az otpotthon.hu ingatlankínálatában közel négyezer baranyai vármegyei ingatlan szerepel, közülük választottuk ki a két legkisebbet és a két legnagyobbat. Utóbbi nem is állandó lakhatásnak épült, inkább befektetésre alkalmas.