4 elrendezési hiba, ami egy kis konyhát még kisebbé tehet
Előfordul, hogy egy-egy központi hely a lakásban kisebb, mint szeretnénk, ráadásul mivel sok időt töltünk ott, egyre zsúfoltabbá is válik. Pedig pont az lenne a lényeg, hogy minél szellősebb, átláthatóbb és praktikusabb legyen például egy kisebb konyha is. Ebben segítünk.
Nem kell megijedni, csupán néhány gyakori konyhaelrendezési hibát kell elkerülni a zökkenőmentes rendszerezés érdekében. Például a túlméretezett dolgoknak egyszerűen nincs helyük a térben, és a munkagépekből is érdemes néhányat nem látható, zárt szekrénybe pakolni. A tervezők a következő javaslatokkal álltak elő egy kis konyha esetében.
A legfontosabb háromszög
Ha még a tervezési szakasznál tartunk, akkor érdemes a klasszikus konyhai háromszöget figyelembe venni. Ez a hármas a tűzhely, a mosogató és hűtőszekrény, amiknek az elrendezésére érdemes odafigyelni. Vagyis arra, hogy ezek minél közelebb legyenek egymáshoz, mert ha túl messze vannak egymástól, vagy az útvonaluk keresztezi a forgalmas területeket, akkor a főzés nagyon stresszessé és időigényessé válhat. A tervezésnél gondoljuk át alaposan, hogyan helyezzük el ezt az ütős hármast, ami tulajdonképpen a konyha gerincét képezi.
Ebben a budapesti, 92 m²-es, 3 szobás lakásban tökéletesen kialakított kisebb méretű, új gépekkel felszerelt konyhát találunk. Bőven akad konyhapult a főzési előkészületekre és a fehér bútorok még inkább növelik a térérzésünket.
Konyhasziget helyett
Az elmúlt években óriási divatja lett a konyhaszigeteknek, de a beépítésüket kizárólag nagyobb terekbe ajánlják a szakemberek. Ahelyett, hogy hasznos kiegészítője lenne a konyhának, a sziget egy olyan elemmé válhat, amely megszakítja a tér áramlását. Könnyen korlátozhat minket a mozgásban, így a tér nem velünk, hanem ellenük dolgozik. Kis konyha esetében próbáljunk meg egy inkább egy keskeny asztalt elhelyezni, amely fontos elemmé válik anélkül, hogy zsúfolttá tenné a teret, vagy egy olyan félszigetet, ami anélkül kínál nagy felületet, hogy lezárná a teret.
Tökéletes kisebb méretű konyhát alakítottak ki ebben a budapesti, X. kerületi, 111 m²-es 4 szobás lakásban.
A minőségi, gépesített konyhában öröm lehet a főzés.
A méretek átgondolása
Kisebb konyha esetében semmi szükség négyrózsás gáztűzhelyre vagy nagy méretű mosogatótálcára, mert ezek mind levesznek az egyébként sokkal fontosabb konyhapult méretéből. Inkább válasszunk kisebb változatokat, és gondoljuk át alaposan az elhelyezésüket. Akár a mosogatót és a csaptelepet is elhelyezhetjük oldalt – nem feltétlenül a konyhapult közepén –, így még több helyet spórolhatunk, még különlegesebb teret alkotva.
Nehéz és nagy eszközök nélkül
Ahogy a nagyméretű faliszekrények szűkössé tehetik a konyha elrendezését, úgy a túl sok nehéz készülék is ugyanezt eredményezik. A nagyobb méretű hűtőszekrények, tűzhelyek abszolút nem javallottak szűkebb terekben, még ha úgy érezzük, ki is használnánk azokat. Ahol lehetséges, ott kompakt, többfunkciós kialakítást válasszunk a helytakarékosság érdekében – érdemes vízszintes és függőleges elrendezést is megfontolni, ami praktikus, kényelmes és hatékony konyhát eredményez.
Az Érd Parkvárosban található lakásban is figyeltek a konyha praktikus kialakításra. A 72,9 m²-es nettó alapterületű két hálószobás otthonban amerikai konyhás nappali található, de egy viszonylag kis rész lett kialakítva a konyhának, ahol a munkaterületek kialakítására is figyeltek.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 171 710 ingatlanhirdetés között
