2026.05.02.Szerző: M. E. #dekor #lakberendezés

Azonnali történelem a kertben – így varázsolhatsz angol vidéki hangulatot egy steril teraszra

Azonnali történelem a kertben – így varázsolhatsz angol vidéki hangulatot egy steril teraszra

Egy újonnan kialakított kert vagy terasz gyakran túl tökéletesnek, szinte érinthetetlennek hat. A friss burkolatok, az egységes bútorok és a gondosan megtervezett struktúra első pillantásra ugyan esztétikus, mégis hiányozhat belőle az a bizonyos rétegzettség, amely igazán otthonossá és élhetővé teszi a kültéri tereket. Erre van néhány jól bevált megoldás.


A lakberendezésben már régóta dívik, hogy vintage darabokkal, örökölt tárgyakkal és patinás részletekkel adnak karaktert a belső tereknek, ugyanez a szemlélet a kertben is működik. Sőt, talán itt még látványosabban. Az utóbbi években egyre inkább háttérbe szorulnak a túlságosan összehangolt, katalógusszerű kerti garnitúrák, és helyüket átveszik a különlegesebb, kissé eklektikus, történetet mesélő megoldások. Nem kell hozzá kastély vagy több évtizedes múlt, néhány jól megválasztott elem segítségével egy teljesen új kert is olyan hatást kelthet, mintha már generációk óta formálódna.

Fém kertibútorok

Az angol vidéki kertek egyik legismertebb eleme a kovácsoltvas vagy öntött fém kerti bútor. Egy finoman ívelt háttámlájú szék, egy aprólékosan díszített bisztró asztal azonnal időtlen hangulatot teremt. Nem baj, ha a felület kissé kopott, sőt, ez most kifejezetten nagy érték. Ezek a darabok nem hivalkodók, mégis karaktert adnak a térnek, különösen, ha lágy növényekkel – például levendulával vagy formára nyírt bokrokkal – vesszed körül őket.

A XII. kerületben található, 650 négyzetméteres, 9+2 szobás családi ház 880 négyzetméteres telken kínál teljes nyugalmat és minden helyiségből panorámát a hegyekre. A tágas kert mellett az igazi főszereplők az óriási teraszok, amelyeket saját ízlés szerint lehet berendezni – legyen szó egy reggeli kávézósarokról vagy egy nagyobb, vendégfogadásra alkalmas kültéri nappaliról. elado-csaladi-haz-budapest-xii-kerulet-svabhegy-124049404-t6.webp

Megmentett építészeti elemek

Egy régi kőből készült szökőkút, egy újrahasznosított oszlop vagy egy antik kapuelem nemcsak dísz, hanem valódi történetmesélő eszköz. Az ilyenek egyfajta időtlenséget sugároznak. Fontos, hogy ne restauráld túl őket, mert a kisebb hibák, repedések, elszíneződések adják azt a hitelességet, amitől a tér nem berendezettnek, hanem organikusan fejlődöttnek tűnik.

Különböző kaspók

A növények elhelyezése is kulcsszerepet játszik a hangulat kialakításában. Ahelyett, hogy azonos kaspókat választanál, érdemes különböző méretű, formájú és anyagú edényeket kombinálni. A kopott felületű, rusztikus hatású darabok – legyenek akár valóban régiek, akár mesterségesen koptatott – lazább, élhetőbb összképet adnak. A rétegzettség itt nemcsak vizualitás, hanem hangulati elem is.

Új élet a régi tárgyaknak

Egy régi kőedény új funkciót kaphat vízfelületként. A víz jelenléte önmagában is nyugtató, de ha ezt egy patinás tárgy hordozza, a hatás megsokszorozódik. Egy ilyen elem különösen jól működik modern környezetben, ahol a letisztult felületek mellé izgalmas kontrasztot ad.

Ez az 550 négyzetméteres, amerikai stílusú luxusvilla egy 950 négyzetméteres, ősfákkal övezett, lejtős és teljesen intim telken helyezkedik el. A gondosan parkosított, szinte gondozásmentes angolkert különleges, romantikus hangulatú építményekkel és díszkutakkal egészül ki. Mindezt pedig egy lenyűgöző, örök panoráma teszi teljessé. elado-csaladi-haz-budapest-ii-kerulet-csatarka-115855288-t6.webp

Hangulatvilágítás vintage stílusban

A kert esti arca legalább olyan fontos, mint a nappali. A vintage hatású falikarok, lámpások és meleg fényű izzók hangulatos, bensőséges atmoszférát teremtenek. Nem a fény mennyisége, hanem minősége számít – a lágy, szórt világítás intimebbé teszi a teret, és kiemeli az anyagok textúráját, amitől még jobb érzés esténként időzni a teraszon.

A II. kerületben, Kurucles egyik kedves, jól megközelíthető utcájában eladó egy kiváló elrendezésű családi ház hatalmas kerttel és panorámás terasszal. A terasz különösen nagy lehetőséget rejt: csak arra vár, hogy az új tulajdonos saját ízlésére formálva új életet vigyen bele. elado-csaladi-haz-budapest-ii-kerulet-kurucles-125433223-t6.webp

Terrakotta, az örök klasszikus

Kevés olyan anyag van, amely ennyire univerzálisan működik a kertben, mint a terrakotta. A természetes szín, az enyhén kopott felület és az idővel kialakuló elszíneződések mind hozzájárulnak ahhoz a „történelmi kert” érzéshez, amit most szeretnél sugallani. Ráadásul szinte bármilyen stílushoz illeszthető, legyen szó klasszikus vagy modern környezetről.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 174 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Így neveld a háziállatodat! Tíz verzió - egy otthon
2025.01.26. #eladólakás #lakberendezés
Így neveld a háziállatodat! Tíz verzió - egy otthon
Ha állattartásról van szó, akkor szinte mindenkinek azonnal a kutya és a macska jut eszébe először. A lakásban való nevelése azonban mindkettőnek problémás lehet. Egyrészt a szőrallergia miatt, másrészt nem minden társasházi szabályzat engedi ezt a tulajdonosoknak. Mutatunk 10 olyan állatot, amelyekkel öröm az együttélés.
Hogyan add el gyorsan és jó áron az ingatlanod? 15 bevált tipp!
2025.01.19. #ingatlaneladás #lakberendezés
Hogyan add el gyorsan és jó áron az ingatlanod? 15 bevált tipp!
Eladás előtt állsz és azon töröd a fejed, hogy mivel lenne kelendőbb, előbb mit újíts fel a lakáson, és mit hanyagolhatsz? Segítünk.
5 figyelmeztető jel, hogy itt az ideje lecserélni a fa ablakokat
2024.12.22. #lakberendezés #energiahatékonyság
5 figyelmeztető jel, hogy itt az ideje lecserélni a fa ablakokat
Függetlenül attól, hogy egy most megvásárolt ingatlant újítasz fel, vagy már régóta élsz a házban, a fából készült ablakkeretek idővel óhatatlanul elhasználódnak. És bár a megrepedt, hulló festék nem feltétlenül ad okot az idegeskedésre, de ha a keret láthatóan bebarnul vagy szabad utat ad a huzatnak, akkor bizony muszáj foglalkozni vele. A cikkből kiderül, hogy elég egy gyors javítás, vagy esetleg be kell ruháznod egy új darabra.
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Nem jól alszol? – Ez a hat növény a szobádban csodákat tesz majd veled
2024.11.03. #dekor #kertészet
Nem jól alszol? – Ez a hat növény a szobádban csodákat tesz majd veled
A helytelen étrend, stressz, mozgásszegény életmód, horkolás, különböző betegségek befolyásolhatják az éjszakai alvásodat. Rendben, tegyél ellene: de ha már kicserélted a matracot, a párnákat, és többé már a citromfű teára sem tudsz ránézni, akkor adj egy esélyt a szobanövényeknek, hátha az segíteni fog.
A statisztikák szerint ilyenek a legeredményesebb ingatlanhirdetések
2024.10.12. #lakberendezés #tippektrükkök
A statisztikák szerint ilyenek a legeredményesebb ingatlanhirdetések
Lehet akármilyen hiperszuper modern a lakásod, ha káosz uralja, egyszerűen elveszti a varázsát. Valószínűleg ez az oka, hogy az ingatlanhirdetések statisztikái között azok a legeredményesebbek, amiknek a fotóján olyan helyiségek szerepelnek, amiken látszik, hogy lakják az épületet, mégsincs semmi szem előtt. Ebben a cikkben eláruljuk, hogy milyen további előnye van a rendszerezésnek.
Módszerek, melyekkel gyerekjáték a térelválasztás
2024.09.29. #felújítás #lakberendezés
Módszerek, melyekkel gyerekjáték a térelválasztás
Éppen azon gondolkodsz, hogy teljesen átrendezed a lakásodat, esetleg új tereket alakítanál ki? Akkor a következő bejegyzés neked szól.
Öreg és csúnya radiátor? Így újíthatod fel a legegyszerűbben
2024.09.14. #építőanyag #lakberendezés #dekor
Öreg és csúnya radiátor? Így újíthatod fel a legegyszerűbben
Az egyre divatosabb padló-, és falfűtés ellenére még mindig nagyon sok lakásban a radiátor adja a meleget, ami idővel megkopik, rozsdásodik, és eljön az idő, amikor már inkább spanyolfalat húznál köré, minthogy nézned kelljen. Pedig számos módon teheted szebbé, esztétikusabbá, hogy ne a radiátor legyen az otthonod mumusa.
Mire figyelj robotporszívó vásárlásakor? Praktikus ellenőrzőlista
2024.08.25. #lakberendezés #dekor
Mire figyelj robotporszívó vásárlásakor? Praktikus ellenőrzőlista
Mi hozott megváltásszerű változást a 21. század otthonaiba? Most már nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a robotporszívók, amik forradalmasították az otthoni takarítást. Háztartási gépek nélkül egy otthon ma már elképzelhetetlen, hiszen a hosszúra nyúlt munkanapok után senki sem fog bele szívesen még egy minimális takarításba se. Az első robotporszívók piacra kerülése óta rengeteget fejlődött a technológia, így egyre hatékonyabb eszközök közül választhatunk. Ebben a cikkben segítünk eligazodni a robotporszívók világában, és mindehhez eladó ingatlanokat is mutatunk, hogy könnyebben elképzeld, és ki tudd választani azt, amire a legnagyobb szükséged van.