2025.05.03.Szerző: Árgyelán Dorina #eladólakás #budapest

Így kerültek a lista tetejére megfizethetőség miatt ezek a lakások

Így kerültek a lista tetejére megfizethetőség miatt ezek a lakások

Hol érdemes a fővárosban panellakást keresni 2025-ben? Míg a belvárosban és Buda egyes részein a négyzetméterárak szédítőek, addig a XXI. kerületben még akadnak elérhető áron is lakások. A budapesti panel-toplista legvégén Csepel található, innen válogattunk néhány szemrevaló hirdetést.


Miközben Budapest a legtöbb kerületben már bőven 1 millió forint feletti négyzetméteráron kelnek el a panellakások, Csepelen az átlagos hirdetési négyzetméterár még nem léte át a lélektani egymilliós határt. Ez a jelentős árkülönbség teszi a XXI. kerületet vonzóvá azoknak, akik nem akarnak vagy nem tudnak vagyonokat költeni lakhatásra, mégis ragaszkodnak a fővárosi élethez.

Maradhat pénz a korszerűsítésre

A kerületben található panelek zöme a 70-es, 80-as években épült, és sok még az eredeti állapotában van. A vételáron megspórolt összegből azonban kihozható egy modern, energiatakarékos otthon.

Egy közepes méretű lakás korszerűsítéséhez elég lehet az így megtakarított összeg, ha a nagyobb felújítási munkálatok már megvannak vagy az egyszerűbb felújítási munkákat sajátkezűleg végzed.

elado-panellakas-budapest-xxi-kerulet-111856027-t6.webp

Növekszik a panelvásárlók köre

Régebben főleg első lakásvásárlók nézelődtek a panelek között, de ma már sokkal tudatosabb a kereslet. Egyre többen fedezik fel Csepelt: családok, befektetők, sőt az idősebb korosztály is lát benne fantáziát. Az árak mellett vonzó a jól szervezett infrastruktúra, számos zöldterület és folyamatosan fejlődő szolgáltatási környezet.

A befektetők számára is vonzó lehet a kerület, hiszen a vételár és a kiadási ár aránya itt az egyik legjobb a fővárosban. Egy 27-35 millió forintért megvásárolható egyszobás panellakás havi 120-180 ezer forintért kiadható, ami kitűnő megtérülést jelent.

elado-panellakas-budapest-xxi-kerulet-csepel-belvaros-113228868-k1.webp

Mennyivel nagyobb panelt vehetsz Csepelen ugyanazért az árért?

Ha összehasonlítjuk a kerületeket, láthatjuk, hogy míg a XIII. kerületben egy 50 négyzetméteres panellakás 48-85 millió forint között elérhető, addig Csepelen ugyanekkora lakáshoz akár 45-55 millió forintért is hozzájuthatunk. Ez azt jelenti, hogy ugyanazért az összegért, amiért máshol egy garzonlakást kapnánk, akár itt egy háromszobás panellakást is vásárolhatunk.

A nagyobb alapterületű, 60 négyzetméteres panellakások a XXI. kerületben még mindig 65 millió forint alatt kaphatók, ami más kerületekben egy lényegesen kisebb, 35-40 négyzetméteres lakás ára lenne.

A csepeli panellakások árszintje lehetőséget teremt arra, hogy olyan vásárlók is hozzájussanak saját otthonhoz, akik más kerületekben csak albérletben gondolkodnak. És bár a kerület távolabb esik a belvárostól, a közlekedés megoldott: a H7-es HÉV-vel és több buszjárattal is elérhető a városközpont.

elado-panellakas-budapest-xxi-kerulet-113278081-t1.webp

Ha tehát megfizethető áron keresel panel otthont a fővárosban, és nem riaszt el egy kicsit hosszabb utazási idő, akkor a budapesti panel-toplista utolsó helyezettje, Csepel lehet számodra a legjobb választás – az a kerület, ahol a pénztárcád győzheti az ingatlanpiacot.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 157 799 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
2024.08.18. #építőanyag #budapest
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
Európában szigorú szabályok vonatkoznak az ivóvíz-hálózatokra, így ezek Magyarországra is érvényesek. Azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a kiváló minőségű csapvíz éppen az utolsó lépcsőfoknál mehet tönkre, a fogyasztás előtt, úgy, hogy ízre még csak fel sem tűnik.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
2024.03.16. #ingatlantörténelem #eladólakás
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
A Kiegyezést követően Budapest gyorsan kereskedelmi és közlekedési központtá vált. Ennek folyományaként jelentősen megnőtt a lakosság száma, megélénkült a lakások iránti kereslet, ami új ingatlanok építtetését vonta maga után. Ezek a bérházak lettek az úgynevezett nagypolgári lakások, tipikusan körfolyosóval, belső udvarral és hatalmas belső terekkel. Mi maradt belőlük?
Loft lakások: tér és stílus a magasban
2024.02.10. #eladólakás
Loft lakások: tér és stílus a magasban
Régen az olcsóságuk miatt voltak népszerűek, ma azonban a luxus megtestesítői a loft lakások. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen ingatlan megvásárlása óriási lehetőségeket hordoz magában.
Modern tetőtéri lakások
2024.01.13. #eladólakás
Modern tetőtéri lakások
A tetőtéri lakások az igencsak megosztó ingatlantípusok közé tartoznak. Sokan vannak, akik imádják a tetőtéri érzést, mások viszont irtóznak tőle. Pedig egy tetőtéri lakás a különleges lehetőségek tárházát rejti magában. Nem is gondolnánk, hogy a ferde falak alatti terek ugyanolyan hatékonysággal kihasználhatók, mint az egyenes falak által határolt terület. Mindemellett a város felett is kevesebb a zajhatás és nagyobb a nyugalom. Továbbá ezek az ingatlanok minden évszakban fényárban úsznak, hozzájárulva a kellemes közérzethez és az egészséghez.
Westend: egy nagyon népszerű szépséghiba Budapest közepén - Quo vadis Westend?
2023.12.09. #ingatlantörténelem #budapest
Westend: egy nagyon népszerű szépséghiba Budapest közepén - Quo vadis Westend?
A köznyelvben már régóta egyszerűen csak Westend, holott 2019-ig hivatalosan WestEnd City Center néven futott Budapest legemblematikusabb bevásárlóközpontja. Nem azért emblematikus, mert sokkal többet tudna, mint a többi hasonló bevásárlóközpont, hanem azért, mert 1999-es felépülése óta ezt tartjuk A Bevásárlóközpontnak. Évtizedekig a városból szinte mindenki ide járt plázázni, a Nyugati-pályaudvar közelsége miatt pedig a vidékiek is első számú célpontja volt, ha Budapestre jöttek venni valamit.
Egyet fizetsz, kettőt kapsz és méghozzá milyet!
2023.12.08. #luxusingatlan #budapest
Egyet fizetsz, kettőt kapsz és méghozzá milyet!
Ritkán adódik olyan alkalom, hogy egy lakás áráért egyből kettőt kapsz. Márpedig az otpotthon.hu lakáshirdetései között ilyet is találni. De nem is feltételes módban, hogy akár két lakássá is alakítható, hanem gépiesítve, berendezéssel, mérőóraállásokkal felszerelve. Mindkettő. Nézzük meg!