2024.06.11.Szerző: Támogatott tartalom #eladóház #ingatlaneladás

Kocka és fesztiválhangulat Ozorán, a Tükörcsös-hegy Lábánál

Kocka és fesztiválhangulat Ozorán, a Tükörcsös-hegy Lábánál

Ozora az egyik legfelkapottabb magyarországi fesztiválnak ad helyet nyaranta, a település máskor csendes és nyugodt arcát mutatja. Szemben a Tükörcsös-heggyel, az erdő mellett most eladóvá vált egy ház, ahonnan akár a fesztiválszezont, akár a mindennapokat élvezni tudod.


Tolna vármegyében, Fejér vármegye határában, festői környezetben terül el Ozora. A Simontornyához közeli, onnan vasúttal is megközelíthető település ideális lokációjára jellemző, hogy a Balaton, a Szekszárdi borvidék is azonos távolságra található, ráadásul a település központjában épült Ozorai Pipó vár miatt máig megőrzött valamennyit a középkori romantikus hangulatból.

A környék már az őskorban is lakott volt, de a településről az első írásos említés is 1009-ből való. Előbb az avarok, majd a szlávok népesítették be a környéket, a neve ebből a nyelvi közegből eredetezhető, előbb Uzra, majd Azara néven említették. A korábbi jobbágy, majd később nemesi falu első női birtokosa, Ozorai Borbála 1399-ben feleségül ment a firenzei kereskedő család sarjához, Philippo Scolarihoz, aki később Zsigmond király szolgálatában a törökök ellen vívott győztes csatákat. Ezért jutalmul várat építtethetett. A helyiek Ozorai Pipóként emlegették, így a vár is ezt a nevet kapta.

A község az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején írta be magát végleg a történelemkönyvekbe, amikor a pákozdi csatában vereséget szenvedő Jellasics bán segítségére siető Habsburg-sereget itt megadásra késztették.

Aki csak ellátogat a közel ezerötszáz fős Ozorára, rendezett tiszta falut talál, tavasztól-őszig tartó virágpompával. A község rendszeres résztvevője, többszörös kitüntetettje a Virágos Magyarországért mozgalomnak, 1994-ben Európa-díjat is kapott.

Aki viszont a nyár egy bizonyos időszakán látogat a településre, az Magyarország egyik legjobb fesztiváljának türelmes, barátságos vendégseregeibe futhat bele. Dádpusztán, az O.Z.O.R.A Fesztivál évtizedek óta nemzetközi találkozók helyszíne.

Három szobás, felújított Kádár-kocka Ozorán

A település egy csendes utcájában, szemben a Tükörcsös-heggyel, egy 1800 négyzetméteres telken található ez az eladósorba került háromszobás, 150 négyzetméteres családi ház. Egy úgynevezett Kádár-kockáról van szó, amelyet öt évvel ezelőtt teljes körűen felújítottak.

A felújítás során cserélték a vezetékeket, az ajtókat, az ablakokat, és elegáns, prémium minősítésű burkolatokat, szanitereket raktak le. A ház padlását is leszigetelték és egy tetőteret alakítottak ki benne. Egyedül a tetőcseréphez nem nyúltak, mivel az jó állapotú.

elado-csaladi-haz-ozora-100857158-t6.webp

Az amerikai konyhás nappali és étkező összesen 80 négyzetméternyi helyet kínál. Ezen kívül két, külön nyíló szoba, valamint előszoba, spájz, fürdőszoba és WC található az ingatlanban, amelynek fürdőjébe sarokkádat szereltek be.

elado-csaladi-haz-ozora-100791314-t6.webp

A téli időszakban a meleget fatüzelésű kazán biztosítja, radiátoros hőleadóval. A meleg víz villanybojlerből érkezik. A viszonylag nagy telek végén kezdődik az erdő.

A ház ideális lehet állandó lakhatásra, és a fesztiválszezon, illetve a csodás környezet miatt pedig akár befektetésként is végiggondolhatod. Falusi turizmusban is gondolkodhatsz, mivel vendégháznak is alkalmas lehet.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 159 315 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Hogyan add el gyorsan és jó áron az ingatlanod? 15 bevált tipp!
2025.01.19. #ingatlaneladás #lakberendezés
Hogyan add el gyorsan és jó áron az ingatlanod? 15 bevált tipp!
Eladás előtt állsz és azon töröd a fejed, hogy mivel lenne kelendőbb, előbb mit újíts fel a lakáson, és mit hanyagolhatsz? Segítünk.
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
2024.05.11. #ingatlaneladás #lakberendezés
Japán vagy Toszkána? Egyik sem, hanem Magyarország legjobb külföldi stílusú otthonai
Szívesen nézegeted, hogy más országokban milyen körülmények között élnek az emberek? Az eltérő lehetőségek miatt különböző hagyományok alakultak ki a világon, és sokszor nemcsak az építészetben, hanem a belsők kialakításában is eltérnek a stílusok. Ki mit szeret a világban? Nemzetközi stílusú otthonok az Otpotthon.hu-n.
Hirdess úgy, mint egy profi – ilyen egy igazán jó ingatlanhirdetés
2024.04.21. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés #tippektrükkök
Hirdess úgy, mint egy profi – ilyen egy igazán jó ingatlanhirdetés
A következőkben abban nyújtunk segítséget, hogyan rakj össze egy ingatlanhirdetést, hogy az elérje a célját és meggyőző legyen a potenciális érdeklődőidnek. Tarts velünk!
Nem biztos, hogy hallucinálsz - megmozgatnak a geometriai minták a lakberendezésben
2024.04.01. #ingatlaneladás #lakberendezés
Nem biztos, hogy hallucinálsz - megmozgatnak a geometriai minták a lakberendezésben
Hogyan válik egy ingatlan bohókássá, vagy elegánssá, esetleg olyanná, ami már szinte pszichedelikus hatást eredményez? Számos lakberendezési stílus geometriai formákkal teszi izgalmasabbá vagy éppen a letisztulttá az enteriőrt. A geometria óriási hatással van az építészetre, a belsőépítészetre és a lakberendezésre is. Nem hiszed? Itt a bizonyíték.
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
2023.11.04. #eladóház #építőanyag
Miért szeretjük télen nyáron a faházakat?
Egy hangulatos faház még akkor is jó érzéssel tölti fel a lelkünket, ha nem is a sajátunk és csak kívülről gyönyörködhetünk benne. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen érzés lenne egy ilyen impozáns épület teraszán kávézni szombat reggel és hallgatni a madárcsicsergést? Így hát körbenéztünk az eladó ingatlanok között, hogy hol és mennyiért kapható egy romantikus fészek.
Hogyan hirdess jól ingatlant?
2023.09.30. #ingatlaneladás #ingatlanhirdetés
Hogyan hirdess jól ingatlant?
Ha gyorsan és megfelelő áron szeretnénk ingatlant eladni, akkor egy jól megírt hirdetés és hozzá az ingatlant reálisan bemutató képek nagyon fontosak. Mai cikkünkben hoztunk pár tippet, hogy mivel tehető érdekessé és informatívvá a szöveg és mi kell ahhoz, hogy a képek felkeltsék az érdeklődők figyelmét.
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
2023.09.23. #eladóház #kertészet
Hangulatos télikertes házak a hideg napokra
Javában tart az ősz, és már úgy érzed, hogy hónapok óta bezárva élsz? A következő időszak elszigeteltségére adhat megoldást egy jól szigetelt télikert. A télikert sokféle lehet, kialakíthatjuk az erkélyünkből, beépíthetjük a teraszunk, vagy hozzá is építhetjük a házunkhoz. Minden évszakban élvezhetőek, megfelelő fűtéssel, árnyékolókkal és a nyitható üvegfelületekkel, tökéletes kényelmet biztosítanak télen és nyáron is.