Miért imádjuk a betont? Helye van a modern városban, de ismerni kell a korlátait

Az új városépítészeti trendek általában a zöldterületek visszatérése irányába mutatnak, de itthon továbbra is imádjuk a betont. Hogy ez miért és hogy mikor alakult ki, azt nehéz megmondani. A hagyományos beton az előző rendszerben sokáig a fejlődést és modern irányt jelentette, amit a keleti blokk politikai vezetői amúgy nagyon szerettek magukról gondolni. Ennek megfelelően Magyarországon a vasbetonhoz való viszony az 1989 előtti világgal van összefüggésben, holott a némileg más történelmi pályán mozgó Egyesült Királyságban is elterjedt a brutalista építészet, amelynek alapját a letisztult beton képezi.

Ezzel szemben Magyarország a beton csúcskorszakában sem használta igazán fantáziadúsan a betont, amire jó bizonyíték Magyarország és az egykori Jugoszlávia lakótelepeinek összehasonlítása: nálunk (és amúgy Közép-Európa jelentős részében) főleg az egyenépületekkel dolgozó kockaházak terjedtek el, miközben egy délszláv lakótelep hemzseg a furcsa, de fantáziadús formáktól, kilógó erkélyektől és megtört vonalaktól.

Azon persze régóta zajlik a vita, hogy melyik az élhetőbb: a képzeletet szabadon engedő betonbirodalmak ma már úgy hatnak ránk, mintha a Szárnyas Fejvadász valamelyik jelenetébe toppantunk volna, miközben az idehaza ismert panelrengetegnek szinte csak egy festésre volt szüksége a megszokottnál pozitívabb hangulathoz, de a egyhangúságot így is nehéz megszokni.

Az egyébként egész népes táborral rendelkező brutalizmus rajongóitól persze legalább nem kell tartani a Havanna-lakótelepen, míg Koszovóban egyre értetlenebbül figyelik az odalátogató külföldieket, akik az otthonukat fotózgatják.

A 2020-as években a betonhasználat már nem jelent egyet a nyomasztó panelrengeteggel, ugyanakkor a Föld Napja Alapítvány cikke szerint komoly problémákat jelent, hogy ennyire rajongunk érte: a nagy anyagigényű fejlesztések következtében Magyarország az első az EU-ban a 2013–2018 közötti mesterséges felszínborítottság növelésében.

A KSH szerint 2012 és 2018 között, a természetes borítású felszínek rovására a legnagyobb arányban az összefüggő településszerkezet (17%) és az ipari, kereskedelmi területek (16%) alkotta mesterséges felszín növekedett. Röviden: egész Európában élen járunk betonozásban, kövezésben, amit sajnos sokszor zöldterületek rovására értünk el. Persze, hol van ez Kínához képest, ahol 2010-2013 között több betont használtak fel, mint az Egyesült Államok az egész 20. században.

Magyarország betonmániájának, lehet, hogy egyszerűen a körülmények szabhatnak határt: Juhász Attila, az Újház igazgatósági elnöke a Pénzcentrumnak adott interjújában figyelmeztetett, hogy 2022-ben már cement- és betonhiány alakult ki az országban. Bár ez sokaknak nem tűnt fel, mert az érintettek** külföldi beszerzéssel próbálták betömni a lyukakat**, de hosszútávon ez már nem elég.

És akkor még nem is beszéltünk a tervezett beruházásokról, illetve azokról az ötletekről, amik kezdenek meghonosodni idehaza, hogy házaik, kastélyaik díszítését, mint például a József főherceg palotájánál látható, betonstukkóval képzelik el.

Ettől függetlenül nem kell megijedni a betontól: bár a szürke színe továbbra sem változott, jó felhasználással sok fantázia van benne: elég csak megnézni Budapesten a frissen átadott kettes metró egyes megállóit, vagy a négyes metrót mondjuk a Rákóczi téren, hogy kiderüljön, egy modern városban is van helye a betonnak. A kérdés a mennyiség, amiben úgy tűnik, Magyarország még keresgéli az arányokat.