Ezeken a helyeken a Mátrában a természet és a zene ugyanazt meséli
A Kékesen is melegszik az idő, viszont még sokkal elviselhetőbb az időjárás a Mátrában most, mint az országban máshol. A Mátra ezekben a napokban egyébként is nyitva áll, sőt programokkal várja a kíváncsi turistákat. Mutatunk is néhány szemrevaló eladó ingatlant a környékről, valamint beszámolunk a programokról.
Már a hétvégén is érdemes volt a Mátrát felkeresni, hiszen nagyszerű programokkal várják most a kirándulókat a déli oldali Gyöngyöstől az északi oldali Mátraszentimérig. 29-én Mátraszentimrén, 30-án Szentkúton, július 2-án Gyöngyös-Mátra Múzeumban, 3-án Szurdokpüspökin, 4-én Salgótarján–Eresztvényen, 5-én Tar-Fenyvespusztán szerveznek programokat, számolt be a Sokszínűvidék.24.hu a Muzsikál az Erdő Alapítvány szervezéséről.
A Felső-Mátrában fekvő, 2658 négyzetméteres, ősfás birtokon két, az elmúlt két évben teljesen felújított épület, dupla garázs, panorámás wellnessház és számos szabadidős lehetőség kapott helyet egy teljesen intim, körbekerített környezetben. A főépület három hálószobával és közel 40 négyzetméteres fedett terasszal, a különálló vendégház pedig nyolcszemélyes infra- és finn szaunával, prémium jakuzzival, tornaszobával és további három szobával várja új tulajdonosát. A lakóingatlan besorolású birtok nagyobb családnak, többgenerációs használatra vagy prémium vendégház kialakítására is alkalmas, miközben a parkosított telken dupla garázs, golfgyakorló, kerti sütögető és akár hat autó számára elegendő parkoló is rendelkezésre áll.
A programok között tájfutóverseny, kézművesfoglalkozások, egy biointenzív gazdálkodás bemutatása, kiállítások, erdei koncertek, gyerekprogramok, termékbemutatók, kiállítások és persze sok-sok ismeretterjesztés található. A részletesebb programot itt találod PDF-ben.
*Ránézésre is elgondolkodtató ez a 39,9 millió forintért hirdetett családi ház Salgótarjánban. A 85,7 négyzetméteres, négyszobás ház egy 625 négyzetméteres telekre épült a múlt század első felében. A kert és panorámás tetőterasz jó alapot kínál azoknak, akik saját elképzeléseik szerint újítanák fel leendő otthonukat. A gázcirkó fűtéssel, garázzsal és rendezett telken álló ingatlan csendes környezetben található, miközben a város szolgáltatásai és közlekedési csomópontjai gyorsan elérhetők. *
A Mátra erdői minden nyáron koncertteremmé, kiállítótérré és közösségi térré alakulnak át a „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozatnak köszönhetően. A több mint húsz éve indult programsorozat ma már az ország több térségében, sőt a határon túl is jelen van. Az ingyenesen látogatható koncertek, erdei séták, kiállítások és családi programok évről évre több ezer látogatót vonzanak, bizonyítva, hogy a kultúra és a természet külön-külön is érték, együtt pedig még erősebb közösségi élményt teremtenek.
A 23,9 millió forintos hirdetési árat csak irányárként adták meg ennél a háromszobás, szurdokpüspöki családi háznál. A ház erősen felújítandó, viszont két utcáról is megközelíthető, és amint látható, szép árnyas részekkel rendelkezik egy 2080 négyzetméteres telken.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 178 ezer hirdetés között
