Féláron a zöldövezetben? Megérős családi házak a XVIII. kerület statisztikái mögött
Az ingatlanpiac gyakran egészen nagy különbségeket mutat: amíg a budai zöldövezetekben a kétmillió forintot is átlépte az átlagos négyzetméterár, addig pár kerülettel arrébb 1-1,3 millió forint környékén jár. Ez azoknak nagy lehetőség, akik hajlandók elengedni, hogy az elit negyedekben éljen, az például a XVIII. kerületben kiváló állapotú és technológiailag is rendben lévő családi házat vehet féláron. Ennek apropóján körbenéztünk a XVIII. kerületi kínálatban.
Kétszintes ikerház prémium konyhával
Az ikerházakkal szemben az egyik állandó kifogás, hogy minden áthattatszik a szomszédból. Elegáns választ ad erre a kihívásra ez a Muraköz utcai ingatlan, aminek a 2016-os építésekor a tervező úgy oldotta meg a két lakóegység kapcsolatát, hogy azok kizárólag a garázsoknál érnek össze. Ez a megoldás teljes diszkréciót biztosít, így az embernek olyan érzése van, mintha egy teljesen önálló családi házban élne, amihez még egy saját 323 négyzetméteres kert is tartozik.
A kétszintes ingatlan földszintje lényegében a vendégfogadó egység az egy légtérben kialakított nappali-konyha-étkezővel, illetve van egy zuhanyzós fürdő és WC, az emeleten pedig három hálószoba és közös fürdő kapott helyet. A ház áramellátásért komplett napelemrendszer felel, ami a légkondicionálók gazdaságos üzemeltetését is lehetővé teszi. A konyha prémium Miele gépekkel felszerelt, amikkel garantáltan egyszerűbb a főzés. A bejárati szinten terasz, az emeleten pedig erkély van kialakítva.
Ganzkertvárosi nyugalom zöld kapcsolattal
Ganzkertváros egyik csendes utcájában egy 118 négyzetméteres, tetőtér-beépítéses családi házat hirdetnek. Az 1074 négyzetméteres, parkosított kert végéből közvetlen kijárás nyílik egy hatalmas rétre. Mi ez, ha nem a természetközeli családi ház tökéletes példája?
Az épület réz villanyvezetékei és a korszerű fűtési rendszer stabil hátteret ad a modern életvitelhez. A 26,5 négyzetméteres nappali a földszinten a közös élet központja, amihez étkező, konyha és három különálló szoba kapcsolódik. 2000-ben beépítették a tetőteret, így nyertek egy plusz 24 négyzetméteres, klimatizált szobát és padlásteret. A kert gondozását fúrt kút segíti, a két autónak alkalmas fedett beálló és a különálló melléképület pedig rengeteg lehetőséget tartogat egy leendő műhely vagy akár egy különálló lakrész kialakítására.
Két generáció otthona saját napelemparkkal
Több generáció együttélésére vagy otthoni vállalkozás működtetéséhez is alkalmas ez a 220 négyzetméteres ingatlan. Az 1300 négyzetméteres telek 90 százalékát beton kerítés védi. A főépületben egy épített kandallóval felszerelt nappalit, könyvtárszobát és egy Miele gépekkel felszerelt konyhát találunk, valamint a két szinten összesen négy klímás hálószoba várja leendő lakóit. Ezeken kívül gardróbszoba, fedett erkély és télikert növeli a komfortot.
A számokból jól látszik, hogy a XVIII. kerületben még nem a kerületi presztízsét, hanem az ingatlanok tényleges műszaki tartalmát és a kertméretet kell megfizetni. A cikkünkben bemutatott otthonok remek példái, hogy a város szélén is létezik kompromisszummentes minőség, ráadásul a felkapottabb városrészek árainak töredékéért.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 174 841 ingatlanhirdetés között
