Kitalálod, melyik vármegyében épül a legtöbb napelemes ingatlan?
Az ország legtöbb háztartásában továbbra is gázzal, illetve fával fűtenek a statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint, holott a tiszta energiaforrások alkalmazása mellett ezek egyikére sem lenne szükség, írja közleményében az OTP Ingatlanpont.
A legutóbbi népszámlálásnál rákérdeztek arra is, hogy a háztartások hogyan oldják meg a fűtést, az eredményeket a közelmúltban publikálták. Kiderült, hogy a magyarok majdnem kétharmada gázzal fűt, alig egyharmaduk pedig fával, míg áramot csak a háztartások 9 százaléka használ.
Ezek mellett elszórtan használnak még
- szenet
- palackos gázt
- egyéb fűtőanyagot
Vannak olyan területek, vármegyék, amelyekben az emberek az átlagtól eltérően fűtenek: míg például Békésben a vezetékes földgázt használók aránya a 76 százalékot is meghaladja, addig Baranyában a 45 százalékot sem éri el.
A fatüzelés leginkább Nógrádra jellemző, ahol 54 százalék a részaránya, míg a másik végletet – a főváros „szóra sem érdemes” 2,8 százaléka mellett – Csongrád-Csanád képviseli, 29,1 százalékkal.
Remek energetikai adottságokkal kínálják megvételre ezt a kétszintes, központi fűtéses, sárbogárdi házat, amiért 61 milliót kér a tulajdonosa.
Árammal Pest vármegyében fűtenek a legnagyobb arányban (14 százalék), mellette Komárom-Esztergomban, Fejérben és Budapesten haladja még meg súlya a 10 százalékot. Szabolcs-Szatmárban azonban fele annyit sem ér el (5 százalék), és Borsod-Abaúj-Zemplénben is csak kevéssel elterjedtebb (5,8 százalék).
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzőjének magyarázata szerint a gázfüggésben, illetve a mérsékelt fahasználatban kiemelkedő Békés és Csongrád-Csanád az ország három legurbanizáltabb vármegyéje közé tartozik (népességük 77, illetve 75 százaléka városlakó), ugyanakkor alig van erdejük. Az előbbi az első, az utóbbi a harmadik a népességéhez képest legkevésbé erdősült vármegyék között.
- A fatüzelés elterjedtsége erősen összecseng ezekkel az adottságokkal: Nógrádban a legalacsonyabb a városi népesség aránya (40 százalék), viszont Somogy után ott jut a legtöbb erdő egy polgárra.
- Ha csak a 2010 után épült lakásokat tekintjük, az egyféle fűtőanyagot használók körében változatlanul dominál a vezetékes földgáz, átlagosan immár 73 százalékos részesedéssel.
- Az összállományhoz képest szintén magasabb az elektromos áram szerepe, kevéssel meghaladja már a 19 százalékot, viszont erős visszaesést mutat a fa, a maga 6 százalékával.
- Nógrádban még az új házak 29 százalékában is a fatüzelésre építenek.
- A villamos fűtéssel szemben Fejérben és Tolnában a legnagyobb az újépítők bizalma, ami 28 százaléknyi részesedést jelent.
- Az ellenkező véglet Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol az új otthonoknak is csupán 8,7 százalékát fűtik árammal, viszont erősen támaszkodnak a vezetékes gázra (79,7 százalék).
Ez a felújított, nyíregyházi belvárosi lakás egyedi gázfűtéses, 39,9 millióért árulják.
- Ennél is nagyobb arányú a földgázfelhasználás Győr-Moson-Sopronban (80,7 százalék), ahol az elmúlt évek dinamikus fejlesztései elsősorban a fatüzelés erőteljes visszaszorításában (5,9 százalék) mutatkoznak meg.
- Három vármegye van, ahol a gázfűtés alkalmazása az új otthonoknál a hatvan százalékot sem éri már el: Nógrád (53,5 százalék), ahol még a fa dominál, valamint Tolna (55,3 százalék) és Somogy (58,9 százalék), melyek viszont az elektromos fűtés nagy arányú használatával (28 százalék illetve 24,8 százalék) kompenzálják ezt.
A legkorszerűbb energetikai berendezések elterjedtsége:
- A 2010 után használatba vett otthonok 17,1 százalékában üzemel napelemes,
- 12,8 százalékában hőszivattyús energiatermelő berendezés.
- Minden 23.-ban pedig mindkettő megtalálható.
- A napelemeket legnagyobb arányban Fejér (24 százalék), Hajdú-Bihar (23 százalék) valamint Békés és Csongrád-Csanád (21 százalék) új lakásainál alkalmazták.
- A hőszivattyú-használatot tekintve két vármegye emelkedik ki a mezőnyből: Veszprém (22 százalék) és Tolna (20 százalék).
- Szabolcs-Szatmár-Bereg mindkét listán (14, illetve 7 százalékkal) az utolsó helyen szerepel. - Utolsó előtti (14, illetve 8 százalékkal) Győr-Moson-Sopron, amely lakásfejlesztés szempontjából az egyik legdinamikusabban fejlődő terület volt a közelmúltban.
Az otthonok 64 százaléka egyféle fűtőanyagtól függ, 21 százalékának a többféle tüzelő, míg 15 százalékának a távfűtés adja a biztonságot. Az 1981-2000 között épült lakásoknál még jelentős, 20 százalékos a távfűtés aránya, majd ez a következő két évtized beruházásainál 4-5 százalékra olvadt.
Ennek a 2016-os építésű, a Balatontól mindössze 15 kilométerre épült háznak a fűtésre több alternatíva is kínálkozik: vákuumcsöves napkollektor, elektromos kazán, fatüzelésű kazán puffertartállyal, hőszivattyú.
Ugyancsak „megy ki a divatból” a többféle tüzelő alkalmazása, az ezredforduló előtt ennek aránya még 25, a következő évtizedben 22, majd 2010 és 2020 között már csak 17 százalék. Ezekkel szemben az egyféle fűtési mód elterjedtsége határozottan nőtt, a nagy ugrás 2000 és 2010 között következett be. Az ekkor épült lakásoknál – a korábbi 55 helyett – már 75 százalék volt az aránya, majd a következő évtizedben az még nőtt három százalékpontnyit.
Az egyedüliként alkalmazott fűtőanyagok között a gáz népszerűsége 2000 és 2010 között volt a csúcson az építkezőknél, az ekkor átadott otthonokban 85 százalék a részesedése. (Az előtte-utána épületeknél csak 71-73% ez az érték.)
A fa népszerűsége folyamatosan hanyatlik, az 1981-2000 közötti építéseket jellemző 24 százalékról a következő két évtizedben újra és újra megfeleződött, s lett mostanra 6 százalék.
A villamos fűtés tartós tetszhalálból támadt most fel: az 1981 és 2010 közötti építéseknél csak 3 százaléknyi szerepe volt és ez ugrott fel a 2010 után belakott otthonoknál 19 százalékra.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 161 094 ingatlanhirdetés között
