2024.07.08.Szerző: Cs. Z. #eladólakás #újépítésű #lakópark

Győr fejlesztése továbbra is lendületben: új lakóparkok a láthatáron

Győr fejlesztése továbbra is lendületben: új lakóparkok a láthatáron

Győr-Sopron-Moson vármegye székhelyén nem áll le a fejlesztés, sorra épülnek a lakóparkok, egyre dinamikusabban fejlődik Győr.


Egy korábbi kimutatás szerint, az országos listát figyelembe véve Győr a második legjobban fejlődő település hazánkban. A vizsgált időszakban megfigyelhető fejlődés leginkább a bűncselekmények számának csökkenéséből, az egy lakosra jutó nettó belföldi jövedelemből, az SZJA-t fizetők arányából és az átlagos négyzetméterárak növekedéséből ered. A tanulmány kiemeli: a megyeszékhelyek közül itt a legalacsonyabb a nyilvántartott álláskeresők aránya, illetve itt a legmagasabb az egy főre jutó nettó belföldi jövedelem.

Szinte alig akad Győrnek olyan városrésze, ahol ne épülnének új lakások, lakóparkok. Szitásdomb, Révfalu, Nádorváros, Víziváros. Ezeken a környékeken néztük meg az új építésű ingatlanokat.

1-3 szobás lakások a Szitásdombon

Győr, Szitásdomb városrészében eladó 1-3 szobás, 44-77 négyzetméteres, igényes lakások, melyeket 2023. decemberében adtak át. Az ingatlanok egy 33 lakásos társhasházban találhatók.

1_elado-uj-epitesu-projekt-gyor-szitasdomb-98272853-t6.webp

Négy szobás lakások Révfaluban

2024 márciusa volt a tervezett átadása a Révfalusi Álom elnevezésű projektnek. Ennek keretében 4 szobás, 170 négyzetméteres ikerházakat kínáltak. Kétbeállásos garázs, földszinti- és tetőterasz is tartozik hozzá. A telek mérete körülbelül 650 négyzetméter. A melegvíz-ellátás hőszivattyús hűtési-fűtési és meleg víz ellátó rendszerrel történik, a hőleadás pedig padlófűtéssel, a hidegburkolatos helyiségekben pedig radiátorral.

2_elado-uj-epitesu-projekt-gyor-revfalu-97069276-t6.webp

Prémium minőségű lakás Nádorvárosban

Győr, Nádorváros részén már csak egy maradt azokból a prémium minőségű lakásokból, amelyek egy nyolc lakásos társasházban találhatók. Ez a második emeleti lakás 59 négyzetméteres nappali és két szoba, valamint egy 12 négyzetméteres erkély tartozik hozzá. A tervezett használatba vétele 2025. májusa. A lakás hőszivattyús padló fűtő és mennyezet hűtő rendszerrel felszerelt, a meleg víz is hőszivattyúval működik.

3_elado-uj-epitesu-projekt-gyor-nadorvaros-98944099-t6.webp

Téglalakás a Vízivárosban

Győr egyik közkedvelt részén, a Vízivárosban található ez a közel 47 négyzetméteres két szobás (amerikai konyhás nappali és egy szoba) lakás, amely emeltszintű-fűtéskész állapotban van, így könnyedén a saját ízlésed szerint alakíthatod a belső tereit. A fürdőszoba és a WC külön helyiségben található, és még egy nagyméretű terasz is az ingatlan része. A lakás melegét házközponti egyedi mérős padlófűtés adja, de még hűtő/fűtő klímát is szereltek be. Alacsony rezsi, nyugodt környezet teszi még vonzóbbá.

4_elado-teglalakas-gyor-103923266-t6.webp


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 169 466 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Luxus a köbön – egy budai otthon, amiről mindenki álmodik
2026.01.22. #ingatlanvásárlás #lakópark
Luxus a köbön – egy budai otthon, amiről mindenki álmodik
Buda egyik legexkluzívabb részét onnan is könnyű felismerni, hogy nagykövetségek, kiemelt állami intézmények és csodálatos villák határozzák meg az utcaképet. Az ilyen környék nemcsak presztízst, hanem kiemelkedő biztonságot is jelent, ilyen szemmel is érdemes megtekinteni ezt az ötszobás panorámás luxusapartmant, amit a cikkben alaposan kielemzünk.
3 alig ismert, de a legélhetőbbek közé tartozó budapesti lakópark
2025.12.30. #eladólakás #lakópark #újépítésű
3 alig ismert, de a legélhetőbbek közé tartozó budapesti lakópark
Nem minden újépítésű projekt egyforma: a lokáció, a felszereltség, de még a beépített bútorok ergonómiája is szembeötlő különbségeket eredményez. Ebben a válogatásban három olyan ingatlant mutatunk be, amelyek gépészetükben, illetve belsőépítészeti megoldásaiban térnek el a egymástól. Megnézzük, hol épül mindössze háromszintes, alacsony rezsijű társasház, melyik lakásnál alapfelszereltség a német gyártmányú kvarckő munkapult, és hol érhető el garázzsal együtt egy Duna-parti panorámás otthon.
Medence, wellness, zöld belső kert: nem véletlenül lett ez a városrész a lakásvásárlók kedvence
2025.12.26. #ingatlanvásárlás #lakópark #újépítésű
Medence, wellness, zöld belső kert: nem véletlenül lett ez a városrész a lakásvásárlók kedvence
A modern lakóparkok ma már jóval többet jelentenek négy falnál és egy erkélynél. Az új generációs fejlesztésekben a térélmény és a környezet minősége legalább olyan fontos, mint maga a lakás. Hatalmas, fás belső kertek, nagy homlokzati távolságok és örökpanorámás lakások teremtenek olyan nyugodt, levegős életteret, amelyet a sűrűn beépített városi környezetben ritkán lehet megtapasztalni. Ezek a lakóparkok egyszerre kínálnak természetközeli hangulatot és városi kényelmet.
Hihetetlen, mennyire olcsó lehet a fűtés — ha ilyen modern otthonban élsz
2025.12.17. #újépítésű #lakópark
Hihetetlen, mennyire olcsó lehet a fűtés — ha ilyen modern otthonban élsz
Az ingatlanvásárlás egyik legfontosabb, de gyakran alulértékelt szempontja a lakás fenntartási költségei, ezen belül is kiemelten a fűtés díja. Köztudott, hogy egy korszerű, energiatakarékos otthon hosszú távon jelentős megtakarítást hozhat a régebbi építésű, rosszabb szigeteléssel rendelkező lakásokhoz képest. Ez pedig messze nem csak gazdasági kérdés, hanem környezetvédelmi is, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi energiahordozót szükséges elégetni, és mekkora károsanyag-kibocsátást jelent, hogy otthon kellemes meleg legyen télen.
Megmutatjuk, hogy mit tudnak a legújabb és különböző árkategóriás lakások
2025.06.29. #eladóház #lakópark
Megmutatjuk, hogy mit tudnak a legújabb és különböző árkategóriás lakások
Már szinte minden budapesti kerületben találni újépítésű lakásokat, így a kínálat igencsak változatos. A legtöbb helyen a környezettudatos technológiákra helyezik a hangsúlyt, és az otthon maga termeli meg a saját energiáját. Ha épp most fontolgatod, hogy újépítésű ingatlanba fektess, érdemes alaposan körülnézned – a különbségek ugyanis meglepően nagyok.
A legígéretesebb vidéki ingatlanprojekt, aminek saját strandja van a Balatonnnál
2025.05.23. #újépítésű #lakópark
A legígéretesebb vidéki ingatlanprojekt, aminek saját strandja van a Balatonnnál
Van élet a panel és a luxusvilla között is. Egyre több vidéki városban bukkannak fel olyan lakóparkok, ahol a tágas zöldfelület, a kényelmes lakások és a szolgáltatások közelsége egyensúlyba hozzák a nyugalmat és a praktikumot. Olyan helyeket mutatunk most, ahol akár saját stéged lehet vagy örökéletű fitneszterem hozzáférésed— és ahol a lakásodhoz saját erkély vagy zöldterület is jár, nem csak egy szűkös gang.
Medence, wellness, fitness. Balaton-parti luxus és kényelem egyedülálló környezetben
2025.04.22. #támogatott #lakópark #újépítésű
Medence, wellness, fitness. Balaton-parti luxus és kényelem egyedülálló környezetben
A Royal Homes Exclusive lakópark Keszthelyen, közvetlenül a Balaton partján, csupán 20 méterre a víztől helyezkedik el, így nap mint nap élvezhető a tó nyugalma és szépsége. Ez a csendes, mégis városi környezet kivételes élményt nyújt mindazoknak, akik nyugalomra és a Balaton közelségére vágynak. A kertben medence található, panorámával a Balatonra. Az épület tetején napozóterasz, szolárzuhannyal, az 5. épületben pedig wellness, fitness várja majd a pihenni, sportolni vágyókat.
Jó lehetőségeket és jó állapotú lakásokat kínál ez a város
2025.04.03. #eladólakás #lakópark
Jó lehetőségeket és jó állapotú lakásokat kínál ez a város
Az ország egyik legsűrűbben lakott vidéke Komárom-Esztergom vármegye. Az iparosodott vidék miatt itt sokan keresnek munkalehetőséget. Nekik nem elsősorban a prémium kategóriás ingatlanok a célpontjaik, hanem az olcsóbb lakások. Ebben a cikkben a komáromi Csillag lakótelep hirdetései közül válogattunk használt, de kimondottan jó állapotú lakásokat.
Az újépítésű otthon álom vagy rémálom?
2025.03.24. #eladólakás #lakópark
Az újépítésű otthon álom vagy rémálom?
Az újépítésű lakások iránt az utóbbi években egyre nagyobb a kereslet, hiszen a modern dizájn, a korszerű technológia és a kényelem sokaknak vonzó perspektíva, de sokszor érdemes amögé is nézni, hogy mi van a valóságban a jól hangzó marketingszövegek mögött. A cikkben saját tapasztalatok alapján mutatjuk be az előnyöket és a hátrányokat.