2023.06.01.Szerző: Bohus Péter #energiahatékonyság #finanszírozás

A hitelfelvevőknek most fontosabb a lakáskorszerűsítés, mint az otthon szépsége

A hitelfelvevőknek most fontosabb a lakáskorszerűsítés, mint az otthon szépsége

A koronavírus járvány okozta megtorpanás után jelentősen megélénkült a kereslet a szabad felhasználású személyi kölcsönökre az OTP Bank közleménye szerint. Már 2021-ben is erőteljesen növekedett a folyósított hitelek száma, és a növekedési trend azóta is tart. A legtöbb igénylő lakásvásárlásra vagy felújításra, korábban felvett hitelei kiváltására, valamint gépjármű beszerzésére fordította a felvett összeget.


A 2020-ban kezdődő koronavírus-járvány jelentősen visszavetette ugyan a folyósított személyi kölcsönök számát, de ezután erőteljes növekedés kezdődött, és már 2021-ben 18 százalékos, 2022-ben pedig további 3 százalékos növekedésről számolt be az OTP Bank. A jóváhagyott hiteleknél az átutalt összeg is megugrott, tavaly 36 százalékkal volt nagyobb a volumen a koronás időszak kezdetéhez képest.

2021-ben a személyi kölcsönök átlagos összege a nagyjából 1,5 millió forintos szintről 2 millió fölé emelkedett, ami aztán stabilizálódott. És hogy mire megy ez a pénz? Az OTP Bank szerint a személyi kölcsönt igénylők jelentős része** otthona korszerűsítésére fordítja a felvett összeget**

Egy, az OTP Bank megrendelésére készült felmérés azt mutatta ki, hogy 2022-höz viszonyítva a lakásfelújítást tervezők elképzelései megváltoztak, és ma már több, mint 40 százalékuk a fenntartási költségeket mérséklő energetikai korszerűsítést fontosabbnak mondta, mint egy éve.

A felmérés szerint a legfontosabb feladatok sorrendje:

  1. a közművezetékek cseréje
  2. új elektromos berendezések beszerzése
  3. korszerű nyílászárók beszerelése

„A lakásfelújítási céloknál 2023-ban előtérbe kerültek, az esztétikumnál fontosabbá váltak az energiahatékonyságot szolgáló beruházások. Ezek többnyire komoly költségigényű fejlesztések, ezért hoztuk létre az OTP Otthon Személyi kölcsönünket, hogy megfelelő pénzügyi hátteret biztosítsunk a felújításba korszerűsítésbe belevágó ügyfeleknek a szükséges munkálatok elvégzéséhez” – mondta Szabó István, az OTP Bank lakossági hiteltermékek üzletfejlesztéséért felelős vezetője.

A hitelintézet 2023 első negyedévében kezdte el értékesíteni az OTP Otthon Személyi Kölcsönt, a konstrukcióban maximum 10 millió forint igényelhető 120 hónapos futamidővel, alacsony törlesztőrészlettel, írja a közleményében a bank.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találj rá új otthonodra több mint 185 ezer hirdetés között

Keresek
Eladok
Hol keresel?
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

A lakáshoz jutás és a lakáskínálat egyensúlya lehet a Wekerle Plusz legnagyobb kérdése
2026.10.22. #ingatlanbefektetés #finanszírozás
A lakáshoz jutás és a lakáskínálat egyensúlya lehet a Wekerle Plusz legnagyobb kérdése
A kedvezőbb finanszírozás élénkítheti az új lakások piacát, de a tényleges megfizethetőség továbbra is kulcskérdés marad. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó lakáspiaci intézkedések érdemben átalakíthatják a vásárlói döntéseket: az új lakások kedvezőbb finanszírozása élénkítheti a keresletet, miközben a jogosultsági feltételek szigorodása, a használt ingatlanok iránti kereslet alakulása és a megfelelő árú lakáskínálat egyaránt meghatározó lesz. A változások hatása nemcsak a vásárlói preferenciákban, hanem a területi piaci folyamatokban és az építőipar teljesítményében is megjelenhet. A most bejelentett program tényleges hatásai a részletszabályok ismeretében lesznek pontosabban megítélhetők – mutat rá az OTP Ingatlanpont legfrissebb elemzésében.
A „Tiny House” mozgalom, és ami mögötte van - féláron veszed, de bevállalod?
2026.10.08. #eladóház #finanszírozás
A „Tiny House” mozgalom, és ami mögötte van - féláron veszed, de bevállalod?
Az egekbe szökő belterületi ingatlanárak miatt az elmúlt években egyfajta menekülőutat jelentettek a zártkertek, a szőlőhegyekre, valamint a korábbi gazdasági épületekbe és a présházakba való kiköltözés. Egy friss elemzés a megfizethető lakhatást keresők lehetőségeit, a belépési küszöböket és a kiköltözéssel járó kompromisszumokat vizsgálja.
Nagyon pozitívak az ingatlanosok az év végét illetően
2026.10.02. #lakásárak #finanszírozás
Nagyon pozitívak az ingatlanosok az év végét illetően
Az augusztushoz képest több, összesen 9 385 lakóingatlan-adásvétel történt szeptemberben a Duna House becslése szerint. Értékelésük szerint jól indult az ősz a hazai ingatlanpiacon.
Többmilliárd eurós bérlakásépítési program indulhat
2026.08.14. #lakáspiac #finanszírozás
Többmilliárd eurós bérlakásépítési program indulhat
A pénteki kormányinfón ingatlanfejlesztési döntéseket ismertetett Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. Összeszedtük a főbb pontokat.
Te döntöd el, mikor használod fel – új konstrukció az OTP Lakástakaréknál
2026.08.05. #lakáspiac #finanszírozás
Te döntöd el, mikor használod fel – új konstrukció az OTP Lakástakaréknál
Új lakástakarék-konstrukciót vezetett be az OTP Lakástakarék, amely minden eddiginél rugalmasabb megtakarítási lehetőséget kínál. Legnagyobb előnye, hogy az ügyfelek szerződéskötést követően két köztes kilépési lehetőség közül is választhatnak, így a felhasználását rugalmasabban igazíthatják terveikhez és lehetőségeikhez.
Felfüggesztik az otthonfelújítási programot a leghátrányosabb régiókban is
2026.04.21. #felújítás #finanszírozás
Felfüggesztik az otthonfelújítási programot a leghátrányosabb régiókban is
Elfogyott a pénz, ezért felfüggesztik az uniós forrású, 2007 előtt épült családi házakra igénybe vehető, 5+5 milliós energetikai otthonfelújítási programot a a leghátrányosabb helyzetű régiókban is. Még csütörtökig ugyanakkor van lehetőség az igényeket benyújtani a programra az MFB Pontokon.
Többéves mélypont is volt a magyar lakáspiacon az Otthon Start berobbanása előtt
2025.11.07. #3szazalek #finanszírozás
Többéves mélypont is volt a magyar lakáspiacon az Otthon Start berobbanása előtt
8,5 éve nem adtak ki olyan kevés lakásra használatba vételi engedélyt Magyarországon, mint az idei harmadik negyedévben, írja az OTP Ingatlanpont a KSH friss adataira hivatkozva. Az építési engedélyek számában és az elindított újlakás-értékesítésekben ugyanakkor tapasztalható volt a felpörgés, részben már az Otthon Start Program hatására.
Kulcsfontosságú részletek: hogyan igényelheted az 1 millió forintos otthontámogatást?
2025.10.28. #ingatlanpiac #finanszírozás
Kulcsfontosságú részletek: hogyan igényelheted az 1 millió forintos otthontámogatást?
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Miniszterelnöki Kabinetiroda a közszolgálati dolgozók évi egymillió forintos otthontámogatásáról szóló jogszabálytervezetet. A jogszabálytervezet szerint a támogatásra „közfeladatok ellátása és közszolgáltatások nyújtása terén foglalkoztatottak” jogosultak. Itt vannak a kedvezményezettek és a kivételek.
Az ingatlan- és a pénzügyi szakértők szerepét is  felértékelte az Otthon Start
2025.10.01. #3szazalek #finanszírozás
Az ingatlan- és a pénzügyi szakértők szerepét is felértékelte az Otthon Start
Szeptemberben közel 25%-kal több új ingatlanértékesítési megbízás érkezett a Duna House-hoz, mint a nyári hónapokban. A kereslet még a legmerészebb szakértői várakozásokat is felülmúlja, olvasható a közleményben.