Egyre fiatalabbak vesznek fel lakáshitelt
Azt, hogy mennyi idő alatt sikerült eladni egy lakást, nagymértékben meghatározza az ár és az adottságok. Az ingatlanügynökök szerint most sem nehéz eladni az ingatlanokat, ha megfelelő áron kínálják. Az MNB friss, hitelfelvevőkről szóló statisztikája szerint átlagosan csökkentek a lakásárak és az átlagos önerő is. A hitelfelvevők pedig egyre fiatalabbak.
Az ingatlanpiac lassulása az értékesítési időknél is jelentkezik, tehát ha az átlagot tekintjük, akkor egyértelműen tovább tart most eladni az ingatlanokat, mint az előző években. A Balla Ingatlan közleménye szerint ugyanakkor akár egy hét alatt is értékesíthető egy jól árazott ingatlan. Miközben akadnak persze olyan lakások is, melyeket már több mint egy éve hirdetnek, még sincs rájuk vevő.
Az árképzésen túl ennek oka egy egyedi, rossz paraméter, elhelyezkedés is lehet, hiszen vannak olyan típusú és adottságú ingatlanok, melyekre az átlagnál kisebb a kereslet. Ráadásul az eladóknak szembe kell nézniük azzal a ténnyel is, hogy most jóval nagyobb az ingatlanpiaci kínálat, mint egy éve, így a vevőknek van miből válogatniuk. A leggyorsabban most is a kisebb garzon vagy másfél-, kétszobás lakások kelnek el, írja az ingatlanügynökségi-hálózat.
Ez az egyszobás panel a II. kerületben található, ritka jó ajánlatnak tűnik.
A Magyar Nemzeti Bank a jelzáloghitelekről és a hitelfedezeti mutatókról közölt friss statisztikái szerint ezzel párhuzamosan egyre nagyobb arányban adósodnak el a jelzáloghitel-felvevők a 80 százalékos adósságfékszabály közelében (egy lakás forgalmi értékének a 80 százalékát lehet jelzálognak felvenni). Erre vonatkozóan álljon itt két adat: tavaly ősszel még 14 százalék körül volt a 70 százalék feletti hitelfedezetű ügyletek aránya, idén júniusban viszont már 19,5 százalék.
Eközben 30 százalék alá csökkent a legkevésbé kockázatos, legfeljebb 30 százalékos LTV-vel bíró hitelfelvételek aránya. A Portfolio ez utóbbit azzal magyarázza, hogy a lakásárak csökkentek, illetve az átlagos önerő is csökkent.
Nem meglepő az új építésű lakások népszerűsége, ebben a csendes utcában található, IX. kerületi társasházban magas műszaki tartalommal és teljeskörű garanciát ajánlanak a lakásokra.
A lap szerint:
- A használt lakást vásárlók azok, akik a legmagasabb LTV-mutatóval adósodnak el.
- A nyár elején az új lakást vásárlók húzták felfelé a statisztikát.
- Az év első felében 50 és 55 százalék között ingadozott az átlagos LTV, vagyis a vételár csaknem felét nem hitelből, hanem egyéb forrásból teremtették elő a hitelfelvevők.
- A 10-15 éves futamidejű lakáshitelek átlagos LTV-je 44 százalék volt, a legalább 25 éves futamidejűeké viszont 55 százalék felett tartózkodott. A lakáshitelek háromnegyedét 15 és 30 év közötti futamidővel veszik fel, a legalább húszéves lakáshitelek aránya mintegy 60 százalék.
- A lakáshitelfelvevők életkora egy év alatt a fiatalok felé tolódik: minden hatodik lakáshitelt 30 év alattiak vettek igénybe, és a hitelfelvevők között a legnagyobb arányban harmincasok vannak, akiket a negyvenesek követnek.
Borítókép: Freepik
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 161 094 ingatlanhirdetés között
