A kandalló önmagában is kész látványosság, ám az ünnepek közeledtével vétek lenne kihagyni a dekorálásból. Érdemes akár a legtöbb díszt is a kandalló köré elhelyezni, hiszen elbírja, fizikailag és esztétikai értelemben is. Ha azonban nincs kandallód, még van időd dobozokból elkészíteni a valósághű mását, amit majd kedvedre dekorálhatsz.
Még mindig hiszünk a mesében?
Miért van olyan különleges szerepe a kandallónak? Már a gyerekek is tudják, hogy a télapó a kandalló kéményén át érkezik, míg a felnőttek erről már nincsenek meggyőződve. Vajon amiatt vonzódunk a kandallókhoz, mert gyermekkori élményeket társítunk hozzá?
Vagy inkább arról van szó, hogy a lobogó tűz ősi ösztönöket ébreszt fel bennünk? Az otthon melege, meghittsége, romantika idéződik fel a ropogásban? A tűz előtt üldögélve könnyebben elmerenghetünk, ami akár a múlt feldolgozásában, akár a jövőbeni célok meghatározásában is segítség lehet. Ugyanakkor több generáció között is kapcsolódási pontot jelenthet a kandalló körüli tevékenység.
Modern, elektromos kandalló, akár lakásba is
Az elektromos látványkandallók köztes megoldást nyújtanak azoknak, akik gyönyörködnének a táncot járó lángokban, ám olyan helyen élnek, ahol ez kéménnyel és a hagyományos módszerekkel nem megvalósítható. Mivel ezek a szerkezetek csak minimálisan melegszenek, ezért a díszítésük is egyszerűbb.
Ha rendelkezik a kandalló vékony kerettel, az a házi dekoratőrök álma. Erre a kis párkányra ugyanis bármit lehet pakolni. Jöhetnek a klasszikus girlandok masnival vagy gömbökkel felszerelve és persze a csizmácskákat is fel tudod akasztani, ha nálatok is abba kerülnek az ajándékok.
Gyönyörűen mutatna a kőhatású közegben az örökzöld girland
Ebben a II. kerületi ikerházban egy elektromos kandalló kapott helyet a nappaliban. A rengeteg könyv mellé ötletes választásnak bizonyul a biztonságosabb típus, ami ráadásul kevesebb kosszal is jár. Ennek az eleganciát tükröző otthonnak a stílusához a kandalló párkányra is inkább valami finom, egyszerű dekorációt tudunk elképzelni. Mondjuk egy hangulatos karácsonyi asztali díszt, üveg vagy fém gyertyatartókat. A tükör helyére valamilyen télies hangulatú képet akasztanánk.
Vigyázva a dekoráció stílusára és mennyiségére meg lehet őrizni az eleganciát
Emeld ki a természetközeliséget
Egyszerűen csodálatos ennek a zsámbéki családi háznak a kandallója. Éppen ezért, mivel ennyire behozza a természetet a belső térbe, a dekorációban is erre fektetnénk a hangsúlyt. Jól mutatna a fűtőtest közelében egy kovácsoltvas, vagy akár egy fonott kandallókosár, amibe néhány husáng van elhelyezve. Szintén jól mutatnának a magasabb fából, drótból készült szobrok.
A párkány nélküli kandalló környezetét tudjuk hangulatosabbá tenni
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTaláld meg új otthonod 148 947 ingatlanhirdetés között