Egy név eltűnik a térképről, de a falu megmarad: otthonok az egykori Csanád vidékén
Évek óta azon munkálkodnak a nagyériek, hogy a falu nevét visszakereszteljék a Rákosi-korszak előttire, így Nagyérből újra Nagymajláth lehet. Szétnéztünk a környéken eladó ingatlanokat keresve.
Korszakok jönnek-mennek, és noha egy falu akár évszázadokig is működhet gond nélkül, a nevét az aktuális vezetők úgy változtathatják, ahogy akarják. Biztosan emlékeznek a legutóbbi névváltoztatásra még néhányan Nagyéren is, ugyanis legutóbb Rákosi Mátyás országlása idején változtatták meg a nevét, egészen pontosan 1952-ben lett elege az akkori politikai vezetésnek abból, hogy van egy település Magyarországon, ami egy grófról, nevezetesen Majláth György országbíróról kapta a nevét. Ez volt a Békés és Csongrád határán fekvő település, Nagymajláth, ahol a lakosság megkérdezése nélkül átkeresztelték a falut Nagyérre, írja a 24.hu a Délmagyarra hivatkozva.
Vannak, akik a nagyériekhez hasonlóan hisznek a megújulásban, ahogyan ennek az erősen felújítandó portának a tulajdonosa is.
Nagyér központhoz közeli részén hirdettek meg egy egy 100 négyzetméteres, felújítás alatt álló családi házat. Az 1940 körül épült, vegyes falazatú ingatlanhoz 2000 négyzetméteres telek tartozik gyümölcsfákkal és melléképületekkel, a korszerűsítés pedig már több ponton elindult: új ablakok kerültek be, megkezdődött a fürdőszoba kialakítása, valamint előkészítették az egyedi gázfűtés lehetőségét.
Az új érában, pontosan 2018-ban jött el az ideje annak, hogy valaki felvesse, vissza kellene térni Nagymajláth névre, majd a képviselő-testület egyhangúlag a névváltoztatás mellett döntött. Később a covid miatt elhalasztották, mondta Lőrincz Tibor, Nagyér polgármestere, de a Miniszterelnökség Földrajzinév-bizottsága még a 114. ülésén foglalkozott Nagyér kérelmével, ők is jóváhagyták, nem gördítettek akadályokat a névváltoztatás elé. A névváltozás pedig most megint az önkormányzat egyik legfontosabb kérdése lett.
Ha megszületik majd a végső döntés, akkor egy olyan 1952-es tintával írják majd alá a határozatot, amit a helyi irattárban találtak, mondta a polgármester.
A szomszédos, mesés nevű Ambrózfalva is tartogat néhány meglepetést. Mint ezt a kiváló állapotú, 138 ezer forintos négyzetméteráron hirdetett két, különálló házat magában foglaló ingatlant.
A kertvárosias részen található kétszintes családi ház, négy szobás, és a telken egy udvari épület is tartozik hozzá, benne egy modern, 44 négyzetméteres garzonlakással és egy 26 négyzetméteres konditeremmel. Az ingatlan bizonyos feltételekkel Mezőhegyesen vagy Orosházán található kisebb lakásra cserélhető.
A másik oldali szomszédja Nagyérnek Tótkomlós, ez a nyugodt kisváros. A településen elérhetők a mindennapi élethez szükséges alapvető szolgáltatások, van óvoda, iskola, elérhetőek egészségügyi ellátások, de Orosháza és Mezőhegyes sincs messze autóval. A városban működik a Rózsa fürdő, amely a helyieknek és a kirándulóknak is minőségi kikapcsolódási lehetőséget kínál.
Tótkomlós múltját a szlovák hagyományok, a mezőgazdasági gyökerek és a helyi közösségi élet is meghatározza, amely ma is része a város karakterének.
A város központjában, a Rózsa fürdőtől néhány perc sétára található ez a teljes körűen felújított családi ház. A 155 négyzetméteres ingatlan a felújítás óta napelemes rendszerrel, hőszivattyúval, padlófűtéssel és többféle fűtési lehetőséggel rendelkezik, így fenntartása kifejezetten kedvező. A 690 négyzetméteres, rendezett telken a főépület mellett egy új építésű melléképület is helyet kapott, amely vendégházként, műhelyként vagy akár külön élettérként is hasznosítható.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 179 ezer hirdetés között
