Állj meg, tedd fel a védőszemüveget, mert innen a legjobb nézni a napfogyatkozást!
Ma sötédés előtt érdemes lesz az égre nézni, mert Magyarország területéről is újra napfogyatkozás lesz látható. Ehhez muszáj megfelelő védőeszközt is beszerezni, mert a látvány tényleg nem mindennapi, de veszélyes. Nem mindegy, hogy Kelet-Magyarországon vagy a nyugati határszélen nézünk-e föl az égre, mert előbbi részen az 50 százalékot sem éri el a kitakarás, Ausztria környékén viszont 80-86 százaléka tűnik majd el a Napnak.
Éppen tegnap volt 27 éve, 1999. augusztus 11-én, hogy Magyarország területén teljes napfogyatkozás volt. Jóllehet a következőre majd 2081-ig várnunk kell, de szerdán, azaz 2026. augusztus 12-én a Hold ismét kitakarja a Nap egy részét innen nézve.
Az Időkép.hu térképe szerint az ország nyugati részén harap majd ki a legtöbbet a Hold a Napból. Sopronban 86 százalékos lesz a napfogyatkozás, ezért elképzeltük, hogy milyen ingatlanból néznénk a legszívesebben ezt a csillagtáncot.
Ennek a soproni, a Ferenczy János utcai, legfelső emeleti lakásnak a 20 négyzetméteres panorámás tetőterasza izgalmas helyszín lehet a jelenség megfigyelésére – feltéve, hogy a teraszról akadálytalan a kilátás nyugat–északnyugat felé.
Hogy miért nyugaton lesz inkább látható? A szakportál szerint azért, mert az esemény közel lesz napnyugtához, és minél nyugatabbra leszünk, annál nagyobb lesz a takarás mértéke.
Sopronból ennél a napfogyatkozásnál nyugat–északnyugat felé kell nézni, nem délnyugat felé, mert a Nap Sopronban 293°-os irányban, tehát közel nyugat–északnyugaton nyugszik 20:11-kor, a fogyatkozás maximuma pedig 20:08-kor lesz, vagyis ekkor már szinte pontosan a napnyugta irányában és nagyon alacsonyan kell keresni.
Őrületesen jó panorámát kínál a sopronbánfalvai kolostor közvetlen közelében ez az erdő szélén épült, felújított családi ház, amelynek 1260 négyzetméteres telke egészen az erdőig nyúlik, panorámás konyha-étkezője és pergolás terasza pedig közvetlen kapcsolatot teremt a zöld környezettel. A magasabban fekvő, nyitott panorámájú ingatlan a napfogyatkozás megfigyeléséhez is izgalmas helyszín lehet.
A napfogyatkozás Izlandról, Spanyolországról és a hozzá tartozó Baleár-szigetekről is látható lesz. A látvány onnan is gyönyörű, de veszélyes, ezért csak napszűrővel szabad belenézni.
Sopron legkeresettebb lakókörnyéke a Tómalom, ahol a tópart, az erdő nyugodt környezet kínál nem messze a belvárostól. Ebben a környezetben hirdetik ezt a 2005-ben épült, kétszintes, galériás családi házat, amely egy 1015 négyzetméteres, teljesen privát telken helyezkedik el.
A zenga.hu ingatlankereső portálról
A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.
ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanokTalálj rá új otthonodra több mint 181 ezer hirdetés között
