2026.03.22.Szerző: Árgyelán Dorina #eladólakás #budapest

Ebben a hálószobában egy freskó és egy márványkád között hajthatod álomra a fejedet

Ebben a hálószobában egy freskó és egy márványkád között hajthatod álomra a fejedet

A Gellérthegy zöld domboldala és a Krisztinaváros között, a varázslatos Naphegyen találtunk rá erre a 84 négyzetméteres lakásra, amit hirtelen be sem lehetne sorolni egyetlen trendi divatirányzatba sem, sokkal inkább egy vizuális utazással ér fel a látvány. 2026-ban hiába uralkodik továbbra is a minimál és technokrata stílus, ez az otthon úgyis vonzó, hogy bátran nyúl vissza a történelem legfényesebb korszakaihoz. Nézd meg a saját szemeddel milyen az, ha a lakberendezés szabadon szárnyal a tulajdonos elképzeléseit követve!


Az I kerületben járunk, a Duna, a Vár és a luxusnegyedekből álló utcákon barangolunk. A környék infrastruktúrája magától értedődően kiváló: a Krisztina tér, vagy éppen a Déryné pár percnyi sétára vannak, mégis, ez az ingatlan egy csendes mellékutcában található. A sportolni vágyóknak például a Czakó Szabadidőközpont vagy az Oxigén Wellness kiváló lehetőség, a természetkedvelőknek pedig a Tabán és a Gellérthegy kínál végeláthatatlan sétaútvonalakat.

A második emeleti lakásba belépve azonnal rabul ejti a tekintetet a nappaliból feltáruló örökpanoráma. A hatalmas, fából készült nyílászárók szinte képkeretként funkcionálnak: a Budavári Palota kupolája és a pesti háztetők látványa az étkezőasztal mellől is élvezhető. A három, összesen 16 négyzetméternyi erkély pedig lehetővé teszi, hogy a város különböző részeiben gyönyörködhess.

elado-teglalakas-budapest-i-kerulet-naphegy-124595382-t6.webp

Művészet a falakon és a mennyezeten

A belső terek kialakításánál elég határozottan szakítottak a modern minimalizmus mindent elárasztó trendjével. Itt a gazdag díszítettség és a nemes anyagok dominálnak. A nappali vörös damasztmintás tapétája és az aranyozott díszlécek közé egy belső szinteltolás ékelődik, amelyet két tekintélyt parancsoló, korinthoszi jellegű oszlop határol.

A hálószobában mint valami szentélyben, egy egyedi, kézzel festett mennyezeti freskó látható, ezalatt hajthatod álomra a fejedet.

Igazán elismerésre méltó megoldás a hálószobából nyíló, nyitott fürdő. A tervezők bátran behozták a wellness-élményt a pihenőzónába: a hálóból közvetlen rálátás nyílik egy monumentális, íves kőpárkányba süllyesztett, fekete hidromasszázskádra. A kádat díszes stukkók és egy hatalmas tükör öleli körbe, a mosdókagyló pedig egy antik stílusú, faragott kőoszlopon kapott helyet, aranyozott csaptelepekkel kiegészítve.

elado-teglalakas-budapest-i-kerulet-naphegy-124595385-t6.webp

Modern kényelem a díszes kulisszák mögött

A komfortérzetről minden helyiségben elektromos padlófűtés gondoskodik, amely egyenletes meleget biztosít a lábaknak, míg a nyári hőséget az étkezőben elhelyezett hűtő-fűtő klíma szelídíti meg. A 84 négyzetméteren kényelmesen osztozik az előszoba, a háztartási helyiség, a fürdőszoba és a tágas életterek, a tárolást pedig beépített gardróbok és egy 5 négyzetméteres pincei tároló segíti.

elado-teglalakas-budapest-i-kerulet-naphegy-124595391-t6.webp

További izgalmas lakások az I. kerületben.


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 177 740 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
2024.12.14. #lakberendezés #ingatlaneladás #eladólakás
Home office az otthonodban – praktikusan kialakított irodák
Az elmúlt években teljesen átalakult a munkáltatói szemlélet, amelynek eredménye, hogy egyre többen végeznek otthonról munkát. A home office-nak számos formája van. Az egyik legnépszerűbb rendszer, hogy a munkatársak csak heti 2-3 napot töltenek az irodában, a többi napon otthonról dolgoznak, de egyre elterjedtebb a teljes home office is. Ha a technikai feltételek adottak, mindenki nyerhet. Ilyen megoldásokra hoztunk néhány példát az ingatlanpiacról.
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
2024.11.23. #eladólakás
Az amerikai konyha előnyei, amikért megéri választani
Az amerikai konyhák az 1990-es években jelentek meg és azóta is nagyon népszerűek. A megnövekedett tér és fény azonban nemcsak a lelkünknek tesz jót, hanem a ház éke is lehet.
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
2024.08.18. #építőanyag #budapest
Iszol te csapvizet eleget? A magyar vezetékes jó, de van, ami belerondít a képbe
Európában szigorú szabályok vonatkoznak az ivóvíz-hálózatokra, így ezek Magyarországra is érvényesek. Azt viszont már nem mindenki tudja, hogy a kiváló minőségű csapvíz éppen az utolsó lépcsőfoknál mehet tönkre, a fogyasztás előtt, úgy, hogy ízre még csak fel sem tűnik.
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
2024.07.27. #eladólakás #budapest #ingatlaneladás
Kedvező árú garzonok Budapesten: válogatás 30 millió forint alatt
Az életünket érintő hatalmas változások az utóbbi években alaposan átalakították azt a képet, ami a lakhatásról korábban a fejünkben volt. Ha lehet, még nagyobb lett például a kereslet a kisebb és jó elosztású lakások iránt. Azoknak, akik a munka mellett szinte csak aludni járnak haza, nincs is szükségük sok szobás otthonra. A fő szempont a jó elhelyezkedés lett, aztán már csak rajtad múlik, milyen csodát hozol ki a kis otthonodból.
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
2024.03.16. #ingatlantörténelem #eladólakás
Ismerd meg a nagypolgári lakások történelmét!
A Kiegyezést követően Budapest gyorsan kereskedelmi és közlekedési központtá vált. Ennek folyományaként jelentősen megnőtt a lakosság száma, megélénkült a lakások iránti kereslet, ami új ingatlanok építtetését vonta maga után. Ezek a bérházak lettek az úgynevezett nagypolgári lakások, tipikusan körfolyosóval, belső udvarral és hatalmas belső terekkel. Mi maradt belőlük?
Loft lakások: tér és stílus a magasban
2024.02.10. #eladólakás
Loft lakások: tér és stílus a magasban
Régen az olcsóságuk miatt voltak népszerűek, ma azonban a luxus megtestesítői a loft lakások. Nem véletlenül, hiszen egy ilyen ingatlan megvásárlása óriási lehetőségeket hordoz magában.
Modern tetőtéri lakások
2024.01.13. #eladólakás
Modern tetőtéri lakások
A tetőtéri lakások az igencsak megosztó ingatlantípusok közé tartoznak. Sokan vannak, akik imádják a tetőtéri érzést, mások viszont irtóznak tőle. Pedig egy tetőtéri lakás a különleges lehetőségek tárházát rejti magában. Nem is gondolnánk, hogy a ferde falak alatti terek ugyanolyan hatékonysággal kihasználhatók, mint az egyenes falak által határolt terület. Mindemellett a város felett is kevesebb a zajhatás és nagyobb a nyugalom. Továbbá ezek az ingatlanok minden évszakban fényárban úsznak, hozzájárulva a kellemes közérzethez és az egészséghez.
Westend: egy nagyon népszerű szépséghiba Budapest közepén - Quo vadis Westend?
2023.12.09. #ingatlantörténelem #budapest
Westend: egy nagyon népszerű szépséghiba Budapest közepén - Quo vadis Westend?
A köznyelvben már régóta egyszerűen csak Westend, holott 2019-ig hivatalosan WestEnd City Center néven futott Budapest legemblematikusabb bevásárlóközpontja. Nem azért emblematikus, mert sokkal többet tudna, mint a többi hasonló bevásárlóközpont, hanem azért, mert 1999-es felépülése óta ezt tartjuk A Bevásárlóközpontnak. Évtizedekig a városból szinte mindenki ide járt plázázni, a Nyugati-pályaudvar közelsége miatt pedig a vidékiek is első számú célpontja volt, ha Budapestre jöttek venni valamit.
Egyet fizetsz, kettőt kapsz és méghozzá milyet!
2023.12.08. #luxusingatlan #budapest
Egyet fizetsz, kettőt kapsz és méghozzá milyet!
Ritkán adódik olyan alkalom, hogy egy lakás áráért egyből kettőt kapsz. Márpedig az otpotthon.hu lakáshirdetései között ilyet is találni. De nem is feltételes módban, hogy akár két lakássá is alakítható, hanem gépiesítve, berendezéssel, mérőóraállásokkal felszerelve. Mindkettő. Nézzük meg!