2022.12.05. #újépítésű #lakópark

Újjászületett a Közvágóhíd egykori Fogadóépülete

Újjászületett a Közvágóhíd egykori Fogadóépülete

Archív felvételekből álló minitárlat is megidézi a várostörténeti jelentőségű terület korabeli mindennapjait.


A IX. kerületben, a Soroksári úton megvalósuló City Pearl beruházás fontos állomásaként eredeti pompájában építették újjá a Közvágóhíd terület egykori Fogadóépületét. A szigorú műemlékvédelmi előírásoknak megfelelően, korhűen visszaépített épületben az első időszakban a lakópark értékesítési irodája kap helyet.

Az egykori Közvágóhíd többhektáros alapterülete nyüzsgő ipari városrész volt, amely azonban a huszadik század végére minden tekintetben funkcióját vesztette, elhagyatott, lepusztult lerakat-raktár területté vált. A sok évtizedes gazdátlanság következtében a telken található épületek jelentős része életveszélyessé, menthetetlenné vált. A most kibontakozó projekt eltökélt célja ugyanakkor, hogy megőrizze, megidézze a terület korábbi jelentőségét az emblematikus részek megtartásával, felújításával. Ennek a szándéknak első megvalósult állomásaként adták át a kivitelezők a romjaiból újjáépített egykori Fogadóépületet, amelyet az értékesítéssel foglalkozó munkatársak vehetnek most birtokba.

7-ai.jpg

Kép forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény

Az épületet ünnepélyes megnyitón adták át a cégcsoport ügyfelei, a beruházás és az ingatlanok iránt érdeklődő befektetők jelenlétében, ahol a korabeli képeket is megtekinthették a résztvevők. A szervezők nyílt napot is terveznek minden érdeklődő számára, aki kíváncsi, milyen volt az élet a Közvágóhídon, és hogyan újult meg – elsőként – a Fogadóépület a területen.

A beruházók a korhű visszaépítésen túl is szerettek volna tisztelegni az ikonikus iparterület emléke előtt, ezért korabeli, a Közvágóhíd mindennapjait ábrázoló fotók, képeslapok nagyméretű változatából mini tárlatot is berendezett itt. A kiállítás végleges helyét még nem jelölték ki a szervezők, de biztosan emelni fogja a beruházás fényét, amint megidézi a terület egykori mindennapjait.

CP_ (4).jpg

A City Pearl lakópark központi eleme lesz a szintén megőrzött és projekt részeként ugyancsak felújítás előtt álló emblematikus víztorony. Az eredeti formájában őrzik meg a kapukat kétoldalról díszítő jól ismert szobor alakokat is. A Közvágóhíd várostörténeti jelentőségét további épülethomlokzatok műemléki visszaépítésével idézi meg a nagyszabású beruházás. Nemzetközi léptékben is ritkaságnak számít, hogy egy ipari műemlékvédelmi régiót ilyen módon, megújítva-megőrizve lássanak el új funkciókkal, a korábbi mészárszékek, hentesek és mészárosok, kifutófiúk, segédek és kereskedők nyüzsgő forgataga helyén zöld kertek, zöld felületek, kávézók, éttermek, szállodák, irodák, gazdag kínálatú üzletek veszik át a stafétát. A korabeli gyárias, ipari célokat szolgáló macskakövek, betonutak helyén rekreációs helyek, parkok várják a pihenni vágyókat – miközben a múlt századok hangulata is tetten érhető marad.

1-ai.jpg

Élet a City Pearl lakóparkban

A City Pearl-ben helyet kapó, egyszobás, illetve 1+1, 2+1, 3+1 és 4+1 szobás elrendezésű lakások méretei 27-147 négyzetméterig terjednek. Az első ütem alatt 341 lakás, 7 iroda, 311 parkoló, 356 kerékpártároló és 123 tárolóhelység kerül átadásra 2024 tavaszán. A második ütemben 336 lakás, 10 üzlethelység, 298 parkoló, 351 kerékpártároló és 124 tárolóhelység készül el várhatóan 2025-ben.

A beruházás tekintetbe veszi a megújuló városrész valamennyi infrastrukturális igényét, és gazdagítja a környék élhetőségének feltételeit, többek közt ezt támogatja az is, hogy az új lakások lakói egyúttal parkolási lehetőséghez is jutnak az épületek alatti tágas, összesen közel 2000 autónak parkolóhelyet biztosító mélygarázsokban, és persze, ahogy ez elvárható manapság, biciklitárolóból is másfélezer hely áll majd rendelkezésre.

2-ai.jpg

Eközben a kis zöld szigetként elhelyezkedő terület szépen illeszkedik a város szövetébe, új metróvonal és új vonatmegálló is épül a City Pearl tőszomszédságában, így a karnyújtásnyira elérhető kulturális intézmények és szolgáltatások mellett közelebb jön a városrészhez a belső kerületek varázslatos világa is. Az újjászülető területről fontos tudni, hogy az év elején a beruházás megkapta a rozsdaövezeti besorolást, ami a lakásvásárlók számára még vonzóbbá teheti a befektetést: az itt vásárolt új építésű lakások után ugyanis visszaigényelhetik az 5%-os ÁFA-t.

Az APD Real Estate Kft. által támogatott megjelenés.

További információ:

Patkós Gergely, City Pearl, Polat Hungary

gergely.patkos@polat.com

+36 30 995 9194

A City Pearl Facebook oldala


A zenga.hu ingatlankereső portálról

A zenga.hu az egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő hazai ingatlankereső portál, ahol eladó házak, lakások és kiadó ingatlanok is elérhetőek országszerte. A zenga.hu célja egy olyan egyedülálló otthonteremtési portál kialakítása, amely iparágakon átívelő megoldásokkal vezeti végig az ügyfeleket az ingatlaneladás, ingatlanvásárlás, bérbeadás és bérlés folyamatán, az új otthon gondolatának felmerülésétől az ingatlan keresésen át egészen a beköltözésig.

ingatlankereső portáleladó házaklakások és kiadó ingatlanok
Vissza a Hello, Otthon! főoldalra

Találd meg új otthonod 173 094 ingatlanhirdetés között

Keresek
Eladok
Találd meg új otthonod

Hasonló cikkek

Luxus a köbön – egy budai otthon, amiről mindenki álmodik
2026.01.22. #ingatlanvásárlás #lakópark
Luxus a köbön – egy budai otthon, amiről mindenki álmodik
Buda egyik legexkluzívabb részét onnan is könnyű felismerni, hogy nagykövetségek, kiemelt állami intézmények és csodálatos villák határozzák meg az utcaképet. Az ilyen környék nemcsak presztízst, hanem kiemelkedő biztonságot is jelent, ilyen szemmel is érdemes megtekinteni ezt az ötszobás panorámás luxusapartmant, amit a cikkben alaposan kielemzünk.
3 alig ismert, de a legélhetőbbek közé tartozó budapesti lakópark
2025.12.30. #eladólakás #lakópark #újépítésű
3 alig ismert, de a legélhetőbbek közé tartozó budapesti lakópark
Nem minden újépítésű projekt egyforma: a lokáció, a felszereltség, de még a beépített bútorok ergonómiája is szembeötlő különbségeket eredményez. Ebben a válogatásban három olyan ingatlant mutatunk be, amelyek gépészetükben, illetve belsőépítészeti megoldásaiban térnek el a egymástól. Megnézzük, hol épül mindössze háromszintes, alacsony rezsijű társasház, melyik lakásnál alapfelszereltség a német gyártmányú kvarckő munkapult, és hol érhető el garázzsal együtt egy Duna-parti panorámás otthon.
Medence, wellness, zöld belső kert: nem véletlenül lett ez a városrész a lakásvásárlók kedvence
2025.12.26. #ingatlanvásárlás #lakópark #újépítésű
Medence, wellness, zöld belső kert: nem véletlenül lett ez a városrész a lakásvásárlók kedvence
A modern lakóparkok ma már jóval többet jelentenek négy falnál és egy erkélynél. Az új generációs fejlesztésekben a térélmény és a környezet minősége legalább olyan fontos, mint maga a lakás. Hatalmas, fás belső kertek, nagy homlokzati távolságok és örökpanorámás lakások teremtenek olyan nyugodt, levegős életteret, amelyet a sűrűn beépített városi környezetben ritkán lehet megtapasztalni. Ezek a lakóparkok egyszerre kínálnak természetközeli hangulatot és városi kényelmet.
Hihetetlen, mennyire olcsó lehet a fűtés — ha ilyen modern otthonban élsz
2025.12.17. #újépítésű #lakópark
Hihetetlen, mennyire olcsó lehet a fűtés — ha ilyen modern otthonban élsz
Az ingatlanvásárlás egyik legfontosabb, de gyakran alulértékelt szempontja a lakás fenntartási költségei, ezen belül is kiemelten a fűtés díja. Köztudott, hogy egy korszerű, energiatakarékos otthon hosszú távon jelentős megtakarítást hozhat a régebbi építésű, rosszabb szigeteléssel rendelkező lakásokhoz képest. Ez pedig messze nem csak gazdasági kérdés, hanem környezetvédelmi is, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi energiahordozót szükséges elégetni, és mekkora károsanyag-kibocsátást jelent, hogy otthon kellemes meleg legyen télen.
Megmutatjuk, hogy mit tudnak a legújabb és különböző árkategóriás lakások
2025.06.29. #eladóház #lakópark
Megmutatjuk, hogy mit tudnak a legújabb és különböző árkategóriás lakások
Már szinte minden budapesti kerületben találni újépítésű lakásokat, így a kínálat igencsak változatos. A legtöbb helyen a környezettudatos technológiákra helyezik a hangsúlyt, és az otthon maga termeli meg a saját energiáját. Ha épp most fontolgatod, hogy újépítésű ingatlanba fektess, érdemes alaposan körülnézned – a különbségek ugyanis meglepően nagyok.
A legígéretesebb vidéki ingatlanprojekt, aminek saját strandja van a Balatonnnál
2025.05.23. #újépítésű #lakópark
A legígéretesebb vidéki ingatlanprojekt, aminek saját strandja van a Balatonnnál
Van élet a panel és a luxusvilla között is. Egyre több vidéki városban bukkannak fel olyan lakóparkok, ahol a tágas zöldfelület, a kényelmes lakások és a szolgáltatások közelsége egyensúlyba hozzák a nyugalmat és a praktikumot. Olyan helyeket mutatunk most, ahol akár saját stéged lehet vagy örökéletű fitneszterem hozzáférésed— és ahol a lakásodhoz saját erkély vagy zöldterület is jár, nem csak egy szűkös gang.
Medence, wellness, fitness. Balaton-parti luxus és kényelem egyedülálló környezetben
2025.04.22. #támogatott #lakópark #újépítésű
Medence, wellness, fitness. Balaton-parti luxus és kényelem egyedülálló környezetben
A Royal Homes Exclusive lakópark Keszthelyen, közvetlenül a Balaton partján, csupán 20 méterre a víztől helyezkedik el, így nap mint nap élvezhető a tó nyugalma és szépsége. Ez a csendes, mégis városi környezet kivételes élményt nyújt mindazoknak, akik nyugalomra és a Balaton közelségére vágynak. A kertben medence található, panorámával a Balatonra. Az épület tetején napozóterasz, szolárzuhannyal, az 5. épületben pedig wellness, fitness várja majd a pihenni, sportolni vágyókat.
Jó lehetőségeket és jó állapotú lakásokat kínál ez a város
2025.04.03. #eladólakás #lakópark
Jó lehetőségeket és jó állapotú lakásokat kínál ez a város
Az ország egyik legsűrűbben lakott vidéke Komárom-Esztergom vármegye. Az iparosodott vidék miatt itt sokan keresnek munkalehetőséget. Nekik nem elsősorban a prémium kategóriás ingatlanok a célpontjaik, hanem az olcsóbb lakások. Ebben a cikkben a komáromi Csillag lakótelep hirdetései közül válogattunk használt, de kimondottan jó állapotú lakásokat.
Az újépítésű otthon álom vagy rémálom?
2025.03.24. #eladólakás #lakópark
Az újépítésű otthon álom vagy rémálom?
Az újépítésű lakások iránt az utóbbi években egyre nagyobb a kereslet, hiszen a modern dizájn, a korszerű technológia és a kényelem sokaknak vonzó perspektíva, de sokszor érdemes amögé is nézni, hogy mi van a valóságban a jól hangzó marketingszövegek mögött. A cikkben saját tapasztalatok alapján mutatjuk be az előnyöket és a hátrányokat.